2026. 04. 19.
Emma
  Írjon nekünk overcast clouds 16°C Érzett: 14°C Szél: 2 m/s Párat.: 45%

Sikeres pályaválasztási nap (galéria)

Szőri Attila  |  2017. 11. 29., 13:11

Élénk volt az érdeklődés a Halasi Média és Kultúra Kft. által szervezett pályaválasztási napon. Több mint húsz stand, szórólapok és sok-sok hasznos információ várt a végzősökre, valamint szüleikre a Bibó-gimnázium aulájában.

Az érdeklődő diákokat és a standok képviselőit a város nevében Dr. Bognárné Nagy Éva köszöntötte. Mint mondta, a továbbtanulás a fiatalok eddigi életének egyik legmeghatározóbb momentuma.

- Remek kezdeményezés, hogy a diákoknak nem kell órákat utazniuk nagyvárosokba, hogy megismerhessék a felsőoktatási intézmények nyújtotta lehetőségeket. Itt, helyben tájékozódhatnak a részletekről, a megszerzett információkat pedig otthon átgondolva dönthetnek a továbbiakról - mondta a képviselőnő.

A mai rendezvénynek a Bibó István Gimnázium aulája adott otthont. Csorba Imre, az iskola igazgatója szerint nagyban segítheti a diákok döntését az, hogy ilyen színes a kínálat a felsőoktatásban és a munkahelyek tekintetében. A tapasztalatok szerint az érdeklődő diákok általában azonos kérdésekkel fordulnak a felsőoktatási intézmények képviselőihez.

- Aki például reál szakra készül, általában arra kíváncsi, elegendő lesz-e egyetemi tanulmányaihoz a gimnáziumi négyes, ötös érdemjegy. Aztán vannak, akik a tervezett szakmájukkal való elhelyezkedésről tesz fel kérdéseket vagy éppen a várható fizetésekről szeretne többet tudni. Azért jók ezek a fórumok, mert itt egyből meg tudunk válaszolni minden felmerülő kérdést - nyilatkozta weblapunknak Falusi Péter, az egyik stand információs munkatársa.

A továbbtanulás előtt álló fiatalok többsége örült annak, hogy nem kell vidékre utazniuk az információgyűjtéshez, hiszen most itt egy helyen, minden számukra fontos kérdésre választ kaphattak.

- Informatikus szeretnék majd lenni, így azokat az egyetemeket kerestem most fel, ahol folyik ilyen oktatás. Megkérdeztem, milyen tantárgyakra számíthatok, de arra is választ kaptam, hogy melyik iskolában mennyire pezsgő a diákélet - osztotta meg tapasztalatait Papp Roland, végzős tanuló.

A pályaválasztási nap egészen a délutáni órákig várta az érdeklődőket.

Címkék
  • diák
  • diákok
  • Bibó István Gimnázium
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 17., 12:32
A Thorma János Múzeum adott otthon április 16-án, Végső István Gettóélet 44 című könyvének halasi bemutatójához. A szerzőt Dr. Téglás Péter (városunk egykori vezető ügyésze) kérdezte a kötet tartalmáról
2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-17 15:19:15
Húzták a talpalávalót - a különböző tájegységek népzenéivel, a Zagyva Banda műsorával zárult Kiskunhalason a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei évada. A diákokból álló hallgatóság még dalra is fakadt a rendhagyó zeneórán, sőt visszatapsolták a zenészeket.
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad
2026-04-16 14:13:48
Idén rekordszámú résztvevő díszítette fel húsvétra Kiskunhalas közterületeken lévő fáit. Az akció szervezője a Halasi Városgazda Zrt. ahogy az már hagyománnyá vált, versenyt is hirdetett.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés