2026. 04. 15. szerda
Tas, Anasztázia
  Írjon nekünk overcast clouds 10°C Érzett: 9°C Szél: 1 m/s Párat.: 94%

Több százan a Márton napi lámpás felvonuláson (galériával)

Bakos László  |  2017. 11. 10., 18:52

Tavaly volt először Márton napi lámpás felvonulás Kiskunhalas központjában. Az ötletgazda a Felsővárosi Általános Iskola volt, Knábné Ági és kollégái kezdeményezéséhez csatlakozott a Halasi Média és Kultúra Kft. Ma kora este már százak gyülekeztek a mozi előtt, hogy részt vegyenek a Márton napi rendezvényen és megemlékezzenek Szent Mártonról.

A Márton nap a néphagyomány szerint az éves gazdasági munkák lezárásának ideje is, egyben a téli pihenés időszaka. Ilyenkor vágták le a hízott libákat és az újbort is ekkor ízlelték meg először. Szent Mártonnak igen érdekes története van. A legenda szerint a 4. században Szombathely környékén született. A római császár katonájaként szolgáló ifjú Márton egy különösen hideg téli estén francia honban lovagolva odaadta köpönyegét egy nélkülöző koldusnak. Éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában, Márton ettől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta. Jóságáról még életében legendák születtek, püspökké is akarták szentelni.

Márton rendkívül szerény ember volt, így nem tartotta magát méltónak erre a címre, úgy döntött, elbújik egy liba ólban, a szárnyasok azonban olyan hangosan gágogtak, hogy a tisztelői megtalálták és Tour püspökévé szentelték. A rendezvényen a Református EGYMI fiataljai zenével, dallal léptek fel a közönség előtt, majd a Felsővárosi Általános Iskola diákjai adtak elő egy vidám színdarabot. A műsor zárásaként Szűcs Nagy Liza a Bibó István Gimnázium tanulója énekelt a közönségnek.

Több százan kapcsolódtak be a lámpás felvonulásba, a résztvevők megkerülték a Bethlen Gábor teret, a Zenepavilonhoz érve már forró teával várták a résztvevőket a szervezők.

Címkék
  • Márton nap
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026. 04. 13., 16:11
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este az Időrétegek című műsorunkkal jelentkezik csatornánk.
2026. 04. 12., 22:20
Új képviselője lesz a következő négy évben az 5-ös számú egyéni választókerületnek. Nem hivatalos végeredmény szerint, a Tisza jelöltje, Karsai-Juhász Katalin az érvényes szavazatok több mint 48 százalékát megszerezve legyőzte Bányai Gábor kormánybiztost, a Fidesz-KDNP jelöltjét. A Mi Hazánk aspiránsa, Szabadi István lett a harmadik.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés