2026. 04. 16. csütörtök
Csongor
  Írjon nekünk scattered clouds 11°C Érzett: 10°C Szél: 0 m/s Párat.: 85%

(►) József nyerte a XII. Ganzair-Pont Karaokeversenyt

Szőri Attila, Anda Péter  |  2020. 12. 19., 10:11

A koronavírus miatti veszélyhelyzet sok más programhoz és rendezvényhez hasonlóan a XII. Ganzair-Pont Karaokeverseny ünnepélyes eredményhirdetésének forgatókönyvét is átírta. Idén az énekesek nem vehették át személyesen nyereményeiket, e helyett egy online közvetítésből tudták meg, hogy ki milyen helyezést ért el.

A korábbi évekhez hasonlóan, a televíziónézőknek, internetezőknek most is lehetőségük nyílt, hogy kiválasszák, szerintük ki volt a legjobb az idei mezőnyben. A közönségdíjat a 16 esztendős Simon Éva szerezte meg, akire több mint 1700 szavazat érkezett. A többszörös Aranypáva-djías diáklány Cserháti Zsuzsa Kicsi gyere velem című klasszikusát énekelte a Halas TV versenyének döntőjében.

A zsűri ebben az évadban egy különdíjast választott. Bojás Eszter évekkel ezelőtt már szerepelt a halasi karaokeversenyen, tavaly pedig az egész ország megismerhette a nevét, amikor az X-faktorban egészen a mentorházig énekelte magát. Idén Rihanna Stay című számát mutatta be, ezzel pedig megnyerte a verseny különdíjat.

Érdekesség, hogy a 2020-as verseny döntőjében mindössze egy halasi énekes volt. Samu Szimonettáról elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag a zsűri szeme előtt nőtt fel aranyos kislányból érett előadóvá. A gimnazistalány a Take me to church című dallal indult a XII. Ganzair-Pont Karaokeversenyen. Úgy tűnik, jól választott dalt, hiszen övé lett a bronzérem.

Rózsa Viktorról, a XII. Ganzair-Pont Karaokeverseny döntőséről bátran kijelenthetjük, hogy az idei évad egyik legbátrabb énekese, hiszen egy Michael Bublé dallal jelentkezett. Sokan elvéreznek egy ilyen nehéz műfajban, ám Viktor határozottan, magabiztosan vette az akadályt. A versenyen elárulta, nagyon izgult éneklés közben, pedig felesleges volt, hisz előadásával simán kiérdemelte a képzeletbeli dobogó második fokát.

A verseny döntőjében a Kabáról érkezett Borbély József (címképünkön) húzta az egyes sorszámot, így az ő előadásával kezdődött a megméretés. Már az előválogatón ámulatba ejtette a zsűriasztalnál helyet foglaló ítészeket Demjén Ferenc Jégszív című dalával, a döntőben pedig értelem szerűen még inkább „odatette magát”, így az értékelés során csak pozitív kritikákat kapott. Az egyes sorszám valószínűleg ezentúl nagy jelentőséggel bír majd életében, hiszen első helyen végzett a XII. Ganzair-Pont Karaokeversenyen. Ez azt jelenti, hogy ő készítheti el saját demo CD-jét, profi stúdiókörülmények között, a lemezhez pedig borító is készül, amit egy komoly fotózás előz meg.

Címkék
  • Ganzair-Pont Karaoke
  • eredményhirdetés
  • online
  • koronavírus
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026-04-15 18:38:33
-Visszatértek a vonatok a Kiskun InterRégió útvonalára - Megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei - Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a régió borversenyét: a Kunsági Borversenyen több mint 200 nedűt értékelt a zsűri - Az RFC Parkban született újjá a főtéri pavilon
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés