2026. 04. 11. szombat
Leó, Szaniszló
  Írjon nekünk clear sky 7°C Érzett: 6°C Szél: 1 m/s Párat.: 52%

45 éves a SZAKI

Pál László  |  2017. 11. 11., 10:15

Több korosztály érdeklődésére számot tartó rendezvénnyel ünnepelte működése 45. évfordulóját a MÁV SZAKI. A napjainkban már VOKE Művelődési Házként jegyzett intézmény délelőtt a gyerekeket, délután és este a felnőtteket várta programokkal. Bábelőadás, festményekből és fotókból rendezett kiállítás, továbbá gálaműsor köszöntötte a jubileumot.

A Szivárvány Bábszínház mesékkel készült az óvodásoknak, előadásukat pénteken délelőtt tekinthették meg a gyerekek. A program délután tárlat-megnyitóval folytatódott. Csíki János mozdonyvezető, festőművész Utazás színekben és időben című kiállítása látogatható a Tükrös teremben. Az alkotó Bátaszékről érkezett.

- A jubileumi esemény köt. Valamilyen szintű lokálpatriotizmus jellemez. Mégiscsak mozdonyvezető, mégiscsak vasutas vagyok. Voltam itt, a SZAKI-ban is már. Örülök, hogy meghívtak. Igyekeztem képviselni Bátaszéket. Jelképe a bátaszéki templomtorony. Két variációját is elhoztam. A vasúthoz kötődő képeket is kiállítok. Van műterembelső, mely látványt ad. A többi pedig kirándulás, illetve a színeknek az élvezete – fogalmazott.

Köszöntőt mondott Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke. A tárlatot Kollarics Gábor középiskolai tanár ajánlotta a közönség figyelmébe.

- Csiki János alázattal közelíti meg a témáját. Alapos megfigyeléssel tárja fel a látvány lényegi jellegzetességeit. Így újabb és újabb témákon keresztül térképezi fel maga és közönsége számára a világot – mondta.

A rendezvényen közreműködött Gusztos Enid és Gusztos Károly. Egy külföldi és egy magyar dalt énekelt Enid édesapja gitárkíséretével.

A kiskunhalasi vasútállomás képeit Monda Margit és Pásztor Gergely hozta el a rendezvényre fotókiállítása alkalmával. Magyar Miklós, a MÁV-START Zrt. kiskunhalasi telephely-vezetője méltatta őket.

Az ünnepi gálaműsornak a díszterem adott otthont. A vendégeket Kapus Krisztián intézményvezető köszöntötte a házigazdák nevében.

- A halasi az ország 15 vasutas művelődési háza közül az egyik, és az egyetlen, amelyik nem megyei jogú városban van. A rám vonatkozó három évben kultúrmissziót is igyekeztem folytatni – mutatott rá az igazgató.

Beszédet mondott Bányai Gábor. Kiskunhalas és körzete megválasztott országgyűlési képviselője a vasúthoz való kötődéséről is szólt.

- A mozdonyfüst nem csak megcsapott. Az első vagonban ültem mindig nagyapám révén, aki vasutas volt. Szerettem a 424-esek füstjét. Ha ilyenbe bele lehet szagolni, mostanság is megállok. Összefűz a múlttal – mondta.

Bányai Gábor ismertette: az ágazatért felelős miniszter megerősítette a Belgrád-Budapest vasúti szakasz fejlesztését. A jövőben sor kerülhet a munkálatokra, így a közlekedés sokkal gyorsabb lesz a vonalon.

Az ünnepi műsorban a budapesti Vasutas Zeneiskola növendékei és a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar tagjai működtek közre. Slágereiket nagy tapssal fogadta a közönség. A Pesti Broadway stúdió egykori növendékei népszerű darabok betétdalait adták elő. Eljött Kádár Szabolcs János is, aki az OMÉK 2017 hungarikum standján a halasi csipke szomszédságában vendégszerepelt slágerekkel.

A város nevében Farkas Dániel alpolgármester köszöntötte az ünnepséget, és osztotta meg a közönséggel záró gondolatait.

Címkék
  • voke
  • ünnepség
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
hirdetés

Még több friss hír

2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester
2026-04-10 11:23:25
Sok magyar család asztalára kerül a mindennapokban bolognai spagetti. Egy picit most továbbgondoltam a dolgot és ezúttal palacsintába töltöttem az ízletes, darált húsos ragut. Mondanom sem kell, nagy sikere volt, máskor is készül majd ilyen.
2026-04-10 10:13:43
Hosszú hónapokig üresen állt a főtéren az egykori Matéza, majd Rézmozsár Étterem pavilonja. Vincze Attila, a Szilády RFC gondolt egy merészet, és a létesítményt a bontása után az egyesület székhelyén építették újjá. Közösségi tér született az RFC Parkban.
2026-04-09 16:12:51
- Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban - Csatai Gergő világrekorder lufihajtogató bűvészműsora - Hrivnák Tünde divatbemutatóval egybekötött könyvbemutatója a Csipkeházban - A pokol fiai: Kátai Letícia Kinga kedvenc olvasmánya

Podcast

hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés