2026. 09. 12. szombat
Mária
  Írjon nekünk few clouds 18°C Érzett: 18°C Szél: 2 m/s Párat.: 70%

Augusztusi programkavalkád (frissítve)

Jáger Levente  |  2014. 08. 06., 13:45

Színes és változatos rendezvények várják a halasiakat augusztusban. Nehéz lesz a választás, vagy aki nem akar semmiről lemaradni, annak sűrű a program, de mindenképpen megéri majd ellátogatni a lehető legtöbb eseményre!

A Halasi Hetek Alapítvány programsorozata augusztus 8-án egy kiállítással veszi kezdetét. Blaise Simon „Az örök útkereső” címe a különleges tűzzománc tárlatnak, melyet a Közösségek Házában láthatnak majd az érdeklődők.

megnyitó

Másnap augusztus 9-én szombaton 14 órakor Közösségek Házából indul egy kerékpártúra Kelebiára, a Kiskunhalasi Kerékpáros Klub szervezésében. Augusztus 12-én kedden 18 órakor Közösségek Háza a Forrás- Új Tükör Klub összejövetelének különleges apropója a 85 éves Baráth József művésztanár  köszöntése lesz.

Augusztus 15-én pénteken 20 órakor a Közösségek Házának szabadtéri színpada ad otthont a Molnár Dixiland Band koncertjének, akik ez este Falusi Mariann énekesnővel lépnek fel a halasiak előtt.

falusi

Augusztus 19-én kedden 19 órakor a Hősök ligetében tölthetünk el egy kellemes estét, államalapításunk előestéjén. Thai chi bemutató, hastánc, 5 Non Bonds együttes koncertje valamint tűzzsonglőr show várja az érdeklődőket. Augusztus 20-án szerdán 9 órakor még mindig a Hősök ligete. Államalapításunk ünnepén gyerekprogramok, játszóházak, egyházi ifjúsági csoportok zenélnek, majd fellép a Halas táncegyüttes – élő zenével. Az ünnepi beszédet kenyérszentelés követi, majd a Kiskun táncegyüttes és a hapkidó bemutató után, a ByTheWay együttes koncertje szórakoztatja a kilátogatókat.

aug20

Augusztus 23-án szombaton 18 órakor Végh-kúriában rendezi a Halasi Média és Kultúra Kft. „Az él a magyar nóta” című nótaestet, melyet cigányzene színesít, a kulináris élvezeteket kedvelők, pedig különleges zöldbabos marhapörköltet vacsorázhatnak, Sós Dezső Életmű-díjas mesterszakács jóvoltából. Társszervező az „Él a magyar nóta” Baráti Kör.

nóta

Sok év után látogat ismét haza koncertezni, városunk szülötte Miklósa Erika. A népszerű operaénekesnő augusztus 28-án csütörtökön 19 órakor, a Baptista imaházban lép fel.

miklósa

A nyár utolsó szombatját tölthetjük kerékpáron is, hisz 7 órakor a Közösségek Házából indul a Kiskunhalas- Szabadka (Palics) IV. Barátság kerékpártúra.

De aki itthon, különleges programokkal, finom ételekkel a szabadban szeretné eltölteni a napot, annak is van tippünk. A Sóstó Fürdő Családi Napjára bárki kilátogathat, aki kedveli a finom halászlét, kíváncsi a betyáros, falusi feladványokra, valamint megnézné, hogy a crosstraining versenyzői hogyan birkóznak meg a szabadban, vagy épp Sóstóban felépített akadályokkal. Mesterségek udvara, kézművesek bemutatója, színpadi programok este, pedig a Sóstófürdő bálját rendezik a Melodyland zenekarral.
sostoicsal

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2026. 09. 11., 10:47
Csütörtökön megnevezte azt az öt szakembert a TISZA, akiket alkotmánybírónak jelölnek. A jelöltek között van a Bibó István Gimnázium egykori diákja, dr. Szomora Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok intézetének helyettes vezetője, habilitált egyetemi tanára.
2026. 09. 11., 07:39
Csütörtökön délután megnyílt az Őszi tárlat a Thorma János Múzeumban. A megnyitón dr. Kalla Zsuzsa helyettes államtitkár, Karsai-Juhász Katalin országgyűlési képviselő és Fülöp Róbertet polgármester köszöntötték a szépszámú közönséget. A jelenlévő Bay Miklós, a Bay gyűjtemény alapítója és felesége tiszteletére emlékképet lepleztek le. A rendezvény a Változó idők című időszaki kiállítás tárlatvezetésével zárult.
2026-09-12 10:47:47
Harmadik alkalommal rendezett szabadtéri filmvetítést a kiskunhalasi mozi csapata. A Bethlen Gábor téren ezúttal Michael Jackson életrajzi filmjét tekinthette meg a tömeg. A sikert látva a szervezők elárulták, 2027-ben is folytatják majd a szabadtéri sorozatot.
2026-09-11 18:01:08
- Fókuszban a közbiztonság: lakossági fórum, ahol a kiskunhalasi rendőrkapitány is válaszolt a felmerült kérdésekre - Bajtársi találkozó: 25 évvel ezelőtt zárt be a Gábor Áron Laktanya - Őszi Tárlat: felavatták a Bay-házaspár emléktábláját is a Thorma János Múzeumban - Elkezdődött a 47. Halasi Szüreti Fesztivál
2026-09-10 17:41:49
- Egy nemzetközi cserkésztábor kihívásai - Halász Balázs a Pi-vízről - Égből pottyant mesék Halason - Papp Akiko zongoraművész bemutatkozása
2026-09-10 17:39:30
- Újra szülővárosában énekelt Miklósa Erika - Lantos Gábor, a magyar Elvis Presley - Zenélő szélmalom, színes repertoárral - Egy asszony élete - Elő Nóra ajánl könyvet

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés