2026. 04. 15. szerda
Tas, Anasztázia
  Írjon nekünk overcast clouds 10°C Érzett: 10°C Szél: 0 m/s Párat.: 94%

Esőben is örömtánccal jubiláltak (galéria)

Pál László  |  2018. 09. 23., 11:12

A szemerkélő esőben is húzták a talpalávalót és ropták a táncot. A Mándity László vezette Kiskun Táncegyüttes Jubileumi Gálával készült szeptember 22-én estére 10. évfordulójuk jegyében. Az Örömtánc Rábaköztől Felcsíkig című rendezvényt a városháza díszudvarán tartották 130 fellépő részvételével. A csapadékos időjárás közepette is sok-sok érdeklődő kísérte figyelemmel a programot.

A város nevében Farkas Dániel üdvözölte a megjelenteket. Az alpolgármester megköszönte a 10 esztendős Kiskun Táncegyüttesnek, hogy gazdagították Kiskunhalas kulturális életét és a határon túlra is elvitték jó hírét. Beszélt a Halasi Tánchagyományok Háza projektről, mely teret adhat a jövőben a helyi egyesületeknek, művészeknek.

Bányai Gábor a néptánc-hagyományok megőrzésének fontosságát hangsúlyozta beszédében. Az országgyűlési képviselő csendesedő esőt, jó estét és szórakozást kívánt.

A Kiskun Táncegyüttes tagjai ezúttal nem fedett teret választottak az ünneplésre. Mándity László művészeti vezető elmondta, szabadtéri előadásban gondolkodtak elképzeléseik megvalósításakor. Köszönetet mondott a bizalomért és a kitartásért a közönségnek, hogy esős időben is eljöttek velük jubilálni.

- Nagyon megtetszett a városháza díszudvara, mint lehetséges helyszín. Az utánpótlást képező gyerekek nagy része egész nyáron szabadságon volt, így ősszel már aktívan tudtunk készülni. A felnőttek pedig inkább nyáron értek rá, amikor nincsenek felsőfokú oktatási intézményekben. Az elmúlt hónapokban tudtak próbálni. Így együtt egy 10 éves jubileumi programmal készültünk. Ezt önálló, komplex rendezvénykéntkiállítás, gála, táncház – képzeltük el.

A program este 6-kor kiállítás-megnyitóval indult. A paravánokra az elmúlt 10 esztendőből olyan fotókat választottak, melyek egy-egy korszakot visszaidéznek. A képeket a szemerkélő esőtől fólia védte. A műsor felelevenítette a múlt jelentősebb állomásait táncokkal, koreográfiákkal, előadókkal és zenekarokkal. Közben új csoportjaik is bemutatkoztak. Készültek új koreográfiák kapcsolatot teremtve az alapítók és a jelenlegi kiskunosok között. A rendezvényt Pősz Attila konferálta. Az ünneplést táncház zárta.

fotók: Anda Péter

Címkék
  • néptánc
  • Kiskun Táncegyüttes
  • születésnap
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026. 04. 13., 16:11
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este az Időrétegek című műsorunkkal jelentkezik csatornánk.
2026. 04. 12., 22:20
Új képviselője lesz a következő négy évben az 5-ös számú egyéni választókerületnek. Nem hivatalos végeredmény szerint, a Tisza jelöltje, Karsai-Juhász Katalin az érvényes szavazatok több mint 48 százalékát megszerezve legyőzte Bányai Gábor kormánybiztost, a Fidesz-KDNP jelöltjét. A Mi Hazánk aspiránsa, Szabadi István lett a harmadik.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés