2026. 09. 12. szombat
Mária
  Írjon nekünk few clouds 16°C Érzett: 16°C Szél: 1 m/s Párat.: 73%

Halasi zenészek az A38-as hajó televíziós koncertjén

Jáger Levente  |  2023. 04. 18., 12:54

A kiskunhalasi kötédésű Totoro zenél kedden este 21 óra 15 perctől az m2/Petőfi TV koncertműsorában. A felvétel a kultikus A38 hajón készült. A Kollarics Attila és Kollarics Anna alapította együttesről azt írták az ajánlóban, hogy már igazi zenekari formációvá izmosodtak.

Kiskunhalasi zenészeket üdvözölhetünk kedden este az m2/Petfői TV népszerű koncertműsorában. A Totoro fellépését örökítették meg, a felvételeket most láthatja a szélesebb nyilvánosság. A koncert az egyik legkultikusabb hazai helyszínen, az A38 hajón volt. Mint emlékezetes, a Totorot 2020-.ban alakította Kollarics Attila és húga, Anna. A duó mostanság már zenekarként működik, a testvérpár több mmás muzsikussal egészült ki. 2022. májusában Kiskunhalason, a Közösségi Házában mutatták be első albumukat.  A 21 óra 15 perckor kezdődő televíziós koncert ajánlójában így ajánlották a közönség figyelmébe a totorot. „Az alternatív műfajban utazó, a Trabant együttes hangzásvilágához közel álló formációt 2020-ban alapították ketten (Kollarics Anna, Kollarics Attila) annak apropóján, hogy az első néhány saját dalukkal fel tudjanak lépni a Made in Pécs Fesztiválon. Azóta sok új dallal bővítették a repertoárjukat, és a 2021-es csonka évben már többek között az Ördögkatlan majd a Fishing On Orfű fesztiválon is koncertezhettek. Az elejétől kezdve magyarul írt dalaikat játsszák, amelyeket alkalomadtán egy-egy számukra fontos feldolgozás színesít. Mára igazi zenekari formációvá izmosodtak.”

Archív fotó

Címkék
  • Totoro
  • koncert
  • Magyar Televízió
  • a38 hajó
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2026. 09. 11., 10:47
Csütörtökön megnevezte azt az öt szakembert a TISZA, akiket alkotmánybírónak jelölnek. A jelöltek között van a Bibó István Gimnázium egykori diákja, dr. Szomora Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok intézetének helyettes vezetője, habilitált egyetemi tanára.
2026. 09. 11., 07:39
Csütörtökön délután megnyílt az Őszi tárlat a Thorma János Múzeumban. A megnyitón dr. Kalla Zsuzsa helyettes államtitkár, Karsai-Juhász Katalin országgyűlési képviselő és Fülöp Róbertet polgármester köszöntötték a szépszámú közönséget. A jelenlévő Bay Miklós, a Bay gyűjtemény alapítója és felesége tiszteletére emlékképet lepleztek le. A rendezvény a Változó idők című időszaki kiállítás tárlatvezetésével zárult.
2026-09-12 10:47:47
Harmadik alkalommal rendezett szabadtéri filmvetítést a kiskunhalasi mozi csapata. A Bethlen Gábor téren ezúttal Michael Jackson életrajzi filmjét tekinthette meg a tömeg. A sikert látva a szervezők elárulták, 2027-ben is folytatják majd a szabadtéri sorozatot.
2026-09-11 18:01:08
- Fókuszban a közbiztonság: lakossági fórum, ahol a kiskunhalasi rendőrkapitány is válaszolt a felmerült kérdésekre - Bajtársi találkozó: 25 évvel ezelőtt zárt be a Gábor Áron Laktanya - Őszi Tárlat: felavatták a Bay-házaspár emléktábláját is a Thorma János Múzeumban - Elkezdődött a 47. Halasi Szüreti Fesztivál
2026-09-10 17:41:49
- Egy nemzetközi cserkésztábor kihívásai - Halász Balázs a Pi-vízről - Égből pottyant mesék Halason - Papp Akiko zongoraművész bemutatkozása
2026-09-10 17:39:30
- Újra szülővárosában énekelt Miklósa Erika - Lantos Gábor, a magyar Elvis Presley - Zenélő szélmalom, színes repertoárral - Egy asszony élete - Elő Nóra ajánl könyvet

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés