2026. 01. 14. szerda
Bódog
  Írjon nekünk overcast clouds -3°C Érzett: -6°C Szél: 1 m/s Párat.: 97%

Író-olvasó találkozó Vass Virággal

Szőri Attila  |  2018. 10. 12., 10:49

Városunkba látogatott Vass Virág. A népszerű író, újságíró pályájáról mesélt, valamint bemutatta eddigi köteteit a halasi rajongóknak.

Vass Virág első publikációja tizenhét éves korában jelent meg, ekkortájt indította útnak Kisgeneráció c. rovatát a Képes Újságban. 1991-ben a Külkereskedelmi Főiskola hallgatójaként pályázatot nyert riportjával, mely a magyar változásokat a nemzetközi sajtó szemszögéből mutatta be. Ennek köszönhetően kapott állásajánlatot a Magyar Nemzettől, a Magyar Narancstól és a Nők Lapjától. Utóbbinál dolgozott először, mint rovatvezető, később mint főmunkatárs, huszonöt évesen pedig főszerkesztője lett a lapnak. 2000-ben elnyerte a Flekk-díjat, melyet a Magyar Újságírók Országos Szövetsége a 35 évnél fiatalabb legjobb újságíróknak ítél oda. 2001-ben indította el az Elle magazin magyar változatát, mint alapító-főszerkesztő. Jelenleg kreatív tanácsadóként dolgozik a lapnál. 2009-ben jelent meg első regénye, a Vulévu.

Mint a halasi író-olvasó találkozón elhangzott, az évek során megjelent köteteiben mindig olyan történeteket dolgozott fel, amik valamiért közelállhatnak  mindenkihez, aki kézbe veszi a könyveket. Az írónő a Martonosi Pál Városi Könyvtárban mesélt életéről, szakmai sikereiről, és arról, mit jelent számára az írás.

A beszélgetésből kiderült az is, hogy Vass Virág szerint napjainkban egyre inkább előtérbe kerülnek az internetes lapok és weboldalak, így a hagyományos, nyomtatott folyóirítok szerkesztőségei hónapról-hónapra nehezebb helyzetben vannak.

Címkék
  • irodalom
  • Martonosi Pál Könyvtár
  • előadás
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2026. 01. 12., 13:52
Január 12-én a Don-kanyarban hősi halált halt magyar katonákra emlékezett Kiskunhalas. . A városi megemlékezés a Thorma János Múzeumban, a Szilády Áron Református Gimnázium műsorával indult, amely során Palásti Károly pedagógus mondott megemlékező beszédet.
2026-01-14 18:12:09
- Több tízmilliós kár, hatalmas tűz pusztított a Csillag és a Vihar utcában - Egy véradó három életet menthet meg - Múltidézés és aktualitások az év vállalkozójával - 69 évvel ezelőtt történt, Halas történetének legnagyobb adományozására emlékeztek

Podcast

Podcast sorozat a társasházak működéséről, a tulajdonostársak jogairól és kötelezettségeiről Dr. Rékasi Cecíliával, Kiskunhalas Város jegyzőjével. 5. rész: Pénzügyi menedzsment, számlavezetés, szakmai segítségek, kamera.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2025. 12. 28., 11:11
Nyugdíjba megy Zsigó József, Kiskunhalas legismertebb halárusa.
2025. 12. 16., 09:04
Tornyainé Mathesz Éva kisgyermekgondozó négy évtizede.
2025. 12. 01., 11:44
Angyal Péter természetfotós története.
2025. 11. 20., 12:05
Ginderné Takács Andrea gyógyulása.
hirdetés