2026. 01. 15. csütörtök
Lóránd, Lóránt
  Írjon nekünk overcast clouds -4°C Érzett: -7°C Szél: 2 m/s Párat.: 98%

Négy és fél évtizede várják az űr szerelmeseit

Szőri Attila  |  2020. 10. 14., 16:01

Ezen a héten zajlik az idei Csillagászati napok rendezvénysorozat a Martonosi Pál Városi Könyvtárban. Minden este olyan témák hangoznak el, melyek az űrkutatás aktualitásáról és jövőjéről adnak hiteles képet a jelenlévőknek.

A rendezvény minden este más és más témakört kínál a vendégeknek. A program szervezője szerint az érdeklődés semmit sem csökkent a több évtized során a tudományos előadások iránt.

- Édesapám 1975-ben indította útjára a Csillagászati napokat Kiskunhalason. Büszke vagyok arra, hogy azóta kihagyás nélkül, minden évben sikerült megtartani az előadássorozatot. A kezdeti célok mit sem változtak. Aktuális csillagászati felfedezésekről, kutatási eredményekről számolnak be neves vendégeink. Ez egy olyan hagyomány, amit nem szeretnék abbahagyni, hiszen ezzel tiszteleghetünk édesapám emléke előtt – tudtuk meg Balogh István szervezőtől.

A teremben helyet foglalók közül többen is vannak, akik már hosszú évek óta állandó vendégei a programsorozatnak. Dr. Kiss László, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának főigazgatója szerint az érdekes témáknak, a lelkes szervezőknek és persze az érdeklődők nyitottságának köszönhető, hogy 4 és fél évtizede töretlen népszerűségnek örvend ez a rendezvénysorozat.

- Az űrkutatás újabb irányzatairól beszélek a halasi hallgatóságnak. A fő irányvonal az, hogy a magángazdaság és a magángazdagság milyen befolyásoló tényezője lehet a következő évtizedekben az űrkutatásnak. Arra is kitérek, hogy a kisbolygók bányászata mennyire lehet reális cél az elkövetkező időszakban. Tapasztalatom szerint az embereket nagyon érdeklik a legújabb kutatási eredmények, amíg pedig vannak érdeklődők, biztosan minden évben meg lehet majd rendezni ezt az előadássorozatot – fejtette ki a főigazgató.

Címkék
  • csillagászati napok
  • csillagászat
  • Martonosi Pál Könyvtár
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2026. 01. 12., 13:52
Január 12-én a Don-kanyarban hősi halált halt magyar katonákra emlékezett Kiskunhalas. . A városi megemlékezés a Thorma János Múzeumban, a Szilády Áron Református Gimnázium műsorával indult, amely során Palásti Károly pedagógus mondott megemlékező beszédet.
2026-01-14 18:12:09
- Több tízmilliós kár, hatalmas tűz pusztított a Csillag és a Vihar utcában - Egy véradó három életet menthet meg - Múltidézés és aktualitások az év vállalkozójával - 69 évvel ezelőtt történt, Halas történetének legnagyobb adományozására emlékeztek

Podcast

Podcast sorozat a társasházak működéséről, a tulajdonostársak jogairól és kötelezettségeiről Dr. Rékasi Cecíliával, Kiskunhalas Város jegyzőjével. 5. rész: Pénzügyi menedzsment, számlavezetés, szakmai segítségek, kamera.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2025. 12. 28., 11:11
Nyugdíjba megy Zsigó József, Kiskunhalas legismertebb halárusa.
2025. 12. 16., 09:04
Tornyainé Mathesz Éva kisgyermekgondozó négy évtizede.
2025. 12. 01., 11:44
Angyal Péter természetfotós története.
2025. 11. 20., 12:05
Ginderné Takács Andrea gyógyulása.
hirdetés