2026. 04. 14. kedd
Tibor
  Írjon nekünk overcast clouds 9°C Érzett: 7°C Szél: 3 m/s Párat.: 52%

(►) Országos döntős a Rock Life

Jáger Levente  |  2017. 11. 28., 17:31

A legtöbb szavazattal jutott a We Will Rock You Rockzenei Tehetségkutató Verseny országos döntőjébe a Rock Life. A kiskunhalasi együttes a december 2-án, 18 órakor kezdődő megméretésen két dalt ad elő. Jung Rebeka, Kiss Bernát, Rémán Csongor, Fekete Patrik és Sándor Dániel már nagyon készül a szombati fellépésre.

A Rock Life tagjai mindannyian sok zenét hallgatnak. Mindig van épp aktuális kedvencük a palettáról. Ennek megfelelően választottak dalt a szombati megméretésre. Patrik és Csongor ötlete volt a két szám, amit majd előadnak a tehetségkutató döntőjében. Azért azt mindenképpen figyelembe vették a választásnál, hogy a számok zenész füllel is minőségi produkciók legyenek, hiszen komoly szakmai zsűri lesz Budapesten. 


A versenyre a nagy ikonikus zenekar, a Deep Purple egy ismert, ámde zeneileg nem könnyű számát visszük. Ez a Burn címet viseli. Ezután egy kevésbé ismert formációtól játszunk, ami remélhetőleg üdítő újdonságként hat majd a zsűrire és a hallgatóságra egyaránt. Ez pedig Cem Koksal, feat: Joe Lynn Turner: Blood and Blood című száma. Bevetettük már koncerten mindkettőt. Nagyon jól vizsgáztak a közönségnél – tudtuk meg. A Rock Life a felkészülés mellett koncertezett is. Nagy örömmel fogadták el az országosan is ismert Sunset zenekar felkérését. Az együttes Kiskunhalason tartotta lemezbemutatóját, és erre kaptak meghívást. A Rock Life mozgalmas időszakon van túl. Hamarosan Szegeden muzsikálnak, addig azonban a szombati versenyre koncentrálnak. Helyszín a budapesti Crazy Mama Music Pub a Gubacsi út 97. szám alatt. Jegyek a helyszínen válthatóak. 

- Nagyon örülünk mindenkinek, aki eljön, annál is inkább, mert a közönség is szavazhat. Az általuk legjobbnak tartott előadó, zenekar különdíjban részesül a szakmai zsűri elismerésén kívül – tájékoztatott a Rock Life szóvivője. 

Címkék
  • Rock Life
  • koncert
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 11., 20:09
Egésznapos szórakoztató családi programsorral várták szombat délelőtt 10 órától a közönséget a Hirling József Lovasparkban az V. Félúton Fesztiválon. Harminc csapat nevezett a különleges halászléfőző versenyre. A színpadon zenei fellépők, együttesek és szólisták repertoárja, a füves pálya környékén pedig kézműves kirakodóvásár fogadta a látogatókat. A főzőversenyen több kategóriában hirdettek győztest. Címképünkön Víg Gábor, a Maxiauto csapata nevében vette át a legkreatívabb stand díját.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából
2026-04-11 09:12:18
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett a Hungária: Várni rád egy éjen át című dala is szerepel. Az április 12-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester

Podcast

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés