2026. 09. 16. szerda
Edit
  Írjon nekünk clear sky 13°C Érzett: 12°C Szél: 1 m/s Párat.: 83%

Programdömping – újabb koncertek

Fehér Erika  |  2021. 09. 24., 14:18

Az elkövetkező napokban sem fogunk unatkozni, hiszen ismét nagyon sok program lesz Kiskunhalason. Koncertek, öreg traktorok bemutatója, nosztalgia cséplés, színház és könyvbemutató is szerepel a kínálatban.

Beindítják a rég gépeket. Veterán traktorok és motorok találkozója lesz Halason 25-én, szombaton az Agrár Géptörténeti egyesület szervezésében. Fontos tudnivaló, hogy ezúttal új helyszínen a Majsai út 35 szám alatt várják a hagyományok és a gépek iránt érdeklődőket. 10 órakor kezdődnek a programok. A megnyitót követően lesz stabilmotor bemutató, A tervek szerint háromnegyed 11-kor kezdődik a nosztalgia cséplés bemutató gőzgép hajtással, de beüzemelik majd a traktorokat is.

Szent Mihály havi aprók tánca. A Fészekrakó és a Pásztortűz Egyesület Néptánc- és énektanítással, játékkal, kézműveskedéssel várja a gyerekeket. A program 25-én, szombaton délután 3 órakor kezdődik a könyvtárban.

Nyitott templom. Szabad bejárású koncert lesz szombaton a halasi református templomban. Három kórus várja az érdeklődőket, a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus, a Mithras Pedagógus Kórus és a Szeghy Endre pedagógus Női Kar. A program 25-én 15 órakor kezdődik.

Pavilon Rock – ezen a hétvégén is lesz egy koncert Halas főterén. A Tér Zene sorozat részeként a zenepavilonnál a Rock Life és Oláh Maja lépnek fel. A koncert 25-én, szombaton 18 órakor kezdődik.

Különleges mise lesz szeptember 26-án,vasárnap fél 6-kor az Alsóvárosi katolikus templomban. A kétszeres Kossuth-díjas Szarka Tamás lép fel a 7 előadásra korlátozódó idei körútjának egyik állomásaként Halason.  A zenéjén keresztül a katolikus hit erejével szeretné erősíteni az embereket és hozzájárulni a katolikus keresztény kultúra népszerűsítéséhez illetve támogatni az üldözött keresztényeket. Az eseményre a belépés ingyenes.

Nicsak, ki lakik itt? Felhívjuk a színházi bérletesek figyelmét, hogy 27-én, hétfőn 19 órakor a filmszínházban lesz megtartva a Bánfalvy Színház koronavírus miatt elhalasztott előadása.

A Thorma János Múzeumban folytatódik az Őszi tárlat programsorozat. Szeptember 29-én 17 órakor Honmentők/Honvesztők címmel Romsics Ignác tart könyvbemutatót.

Címkék
  • programajánló
  • koncert
  • Bethlen Gábor tér
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2026. 09. 14., 13:03
Két nap, három versenypálya, 28 versenyszám, 484 start számokban az elmúlt hétvégén a Kiskunhalason megrendezett a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakága (LAUSZ) Neohorse Regionális Döntő plusz Diákolimpiai Selejtező mérlege. A két szakági régió versenyének Hirling Lovasparkban megrendezett eseménye egyben főpróbája volt a szeptember végén szintén városunkban tartandó LAUSZ Diákolimpiai Döntőnek.
2026-09-14 19:22:21
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat - A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek - Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra - Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
2026-09-14 19:12:50
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén. - Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
2026-09-14 12:44:47
A megyei U15-ös lány labdarúgó-bajnokság előző évi kiírásának a bajnoka a Kiskőrös látogatott a Bundzsák Dezső Sportközpontba vasárnap délelőtt. A házigazda Kiskunhalasi FC udvariatlan vendéglátóként 12 góllal terhelte a címvédő kapuját.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés