2026. 09. 12. szombat
Mária
  Írjon nekünk broken clouds 11°C Érzett: 10°C Szél: 3 m/s Párat.: 91%

Programok az elkövetkező napokra

Fehér Erika  |  2018. 10. 10., 12:33

Programokban gazdag az október. Kiállítások, zenés események sora várja az elkövetkező napokban az érdeklődőket Halason.  Összegyűjtöttük a kínálatot, Önök pedig ha tehetik, látogassanak el rájuk.

Baráthságos utcakövek – ezzel a címmel nyílik kiállítás október 12-én, vagyis e hét pénteken 17 órakor a Sétáló utcai Közösségek Házában. A halasi művésztanár, Baráth József legújabb tárlata november 6-ig tekinthető meg.

Egy különleges zenei programmal folytatódik a Thorma János Múzeumban az Őszi tárlat rendezvénysorozat. Wolf Péter és Sztevanovity Dusán szerzeményeit énekli Zsellér Ágnes. Wolf Péter maga is közreműködik a koncerten, zongorán kíséri az énekesnőt. Merényi Judit pedig a versek előadásában közreműködik. Mindez október 12-én, pénteken 18 órától a múzeumban.

Három és fél évezred Bibliája címmel biblia történeti kiállítás látható október 12-től 19-ig a halasi Martonosi Pál Városi Könyvárban. Aki kedveli a régi dokumentumokat, annak érdemes megnéznie. A kiállításhoz kapcsolódóan október 16-án, kedden 17 órától Grabarits Ágnes tart előadást a gyűjteményről.

A gyerekekre is gondol a halasi könyvtár. Játékos bábos foglalkozások lesznek az intézményben. Az öt alkalomból álló mesesorozat október 16-án indul.  A programra 4-től 8 éves korú gyerekeket várnak. A foglalkozások ingyenesen látogathatóak, de jelentkezéshez kötöttek. A részletekről a könyvtárban kell érdeklődni. A játékos foglalkozások keddi napokon, 16-17 óráig zajlanak a gyermekrészlegen.

Október 13-án, szombaton Gyimesi estet tart a Hazatalálás Baráti Kör. Néprajzi előadás, gyimesi ételek, csángó viselet- és hangszerbemutató, illetve táncbemutató és tánctanítás szerepel a programban. Az est bevételével a gyimesi csángókat támogatják.

Dobozba zárt mesevilággal várják az érdeklődőket október 17-én, szerdán fél 5-kor a halasi MÁV Székházba. Pozsonyi Angéla alkotásaiból nyílik kiállítás. A megnyitót Nagy Anita énekes műsora színesíti.

Címkék
  • programajánló
  • programok
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2026-09-11 18:01:08
- Fókuszban a közbiztonság: lakossági fórum, ahol a kiskunhalasi rendőrkapitány is válaszolt a felmerült kérdésekre - Bajtársi találkozó: 25 évvel ezelőtt zárt be a Gábor Áron Laktanya - Őszi Tárlat: felavatták a Bay-házaspár emléktábláját is a Thorma János Múzeumban - Elkezdődött a 47. Halasi Szüreti Fesztivál
2026-09-10 17:41:49
- Egy nemzetközi cserkésztábor kihívásai - Halász Balázs a Pi-vízről - Égből pottyant mesék Halason - Papp Akiko zongoraművész bemutatkozása
2026-09-10 17:39:30
- Újra szülővárosában énekelt Miklósa Erika - Lantos Gábor, a magyar Elvis Presley - Zenélő szélmalom, színes repertoárral - Egy asszony élete - Elő Nóra ajánl könyvet
2026-09-10 09:29:47
A Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. programszervezői köszönik, hogy jelentkeztek a 47. Halasi Szüreti Fesztivál keretében megrendezett Szüreti Felvonulásra és Traktorparádéra. Kérik egyúttal, hogy a rendezvény biztonságos és gördülékeny lebonyolítása érdekében figyelmesen olvassák el az alábbi tájékoztatót, és tanulmányozzák át a cikkünk végén szereplő találkozási helyszíneket, valamint az indulási sorrendet.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés