2026. 04. 16. csütörtök
Csongor
  Írjon nekünk scattered clouds 11°C Érzett: 10°C Szél: 0 m/s Párat.: 85%

Tánc és illemtan a Studioval (galéria)

Kovács Iván  |  2018. 09. 20., 15:24

Viselkedés, megjelenés, bemutatkozás, társalgás, udvariasság, öltözködés és persze  a tánc is mindennapjaink része. Így együtt soknak tűnik, de a Studio 2000 TSE tánctanfolyamain fokozatosan, időben feldolgozhatóan kapják meg az érdeklődők a különböző tánctanfolyamokon  mindezt. Aztán lesz, akiből versenytáncos, országos bajnok vagy éppen válogatott sportoló lesz. Egy biztos. Bármelyik célt éri is el valaki a klubban, az nyert - foglalta össze Juhász Ágnes, a klub művészeti vezetője egy próbalátogatásunk alkalmával.

A Stúdió 2000 TSE minden év szeptemberében indít tánctanfolyamokat, ahol a különböző társastáncok tanulása mellett a viselkedés, az illemtan is része az óráknak, legyen az felnőtt vagy éppen gyermek kurzus. Nem lesz mindenkiből versenytáncos - mondta Juhász Ágnes. A táncórák velejárója azonban az  illemszabályok elsajátítása is, ami pedig az élet minden helyzetében jól jön és egy  életre szóló kulturáltságot ad az embernek.

A klub egyik próbáját látogattuk meg a klub alapbázisán, a MÁV-Székházban. Munka közben láttuk, milyen komoly fizikai és mentális terhelés a táncosoknak a próbák teljesítése. A latin és sztenderd táncokat váltva, egymást biztatva, Juhász Ágnes és Tóth Szilárd táncpedagógusok figyelme mellett, jó kedvűen végezték a munkát párosaik.

Juhász Ágnestől sok mindent meg tudott hírportálunk a táncpróbákról: Nem győzöm hangsúlyozni, milyen óriási jelentősége van a gyermekek életében a táncnak, a társastáncnak. Fegyelmet, kitartást, időbeosztást, társaikkal kommunikációt, a két nem egymással való viselkedését, szép tartást, eleganciát, harmonikus mozdulatokat tanulnak kiváló edzőkkel, asszisztensekkel. Sok év tapasztalatával bátran mondhatom, hogy táncosaink kiváló tanulók, fizikálisan és mentálisan egészséges fiatalokká, felnőttekké cseperednek.

A gyermek csoportunkba egész szeptemberben várjuk a kis „táncoslábúakat”, de szeptember 21-én a felnőtt társastánc is elindul. Októberben két újdonsággal rukkol elő csapatunk. A hónap elején indul a lány formáció, ami azoknak a kislányoknak szerveződik, akiknek nincs táncpartnerük, de szeretnének táncolni, fellépni, versenyezni.  Indul továbbá a Lady Solo latin, melyre azokat a hölgyeket szeretnénk becsábítani, akik imádják a latin táncokat, szeretnek mozogni, kikapcsolódni jó zenékre, de nincs partnerük.  Az iskolaév második felében az apróságokra gondolunk, mert egyesületünk szervezésében beindul a „mini balett” 4-6 éves csöppségeknek.

Természetesen tisztában vagyok más sportágak kiemelésével. Fontos a labdarúgás, a kézilabda vagy éppen a lovaglás és egyéb sportok, de azt gondolom, hogy a tánc hozzátartozik kultúránkhoz (ez ifjú és felnőttkorban be is bizonyosodik). Szükség volt, van, lesz tánctudásra és a velejáró viselkedéskultúrára. Mindezek fiatalkorban fejleszthetők könnyen. Jó, ha erre időben gondolnak a szülők – zárta gondolatait a klubvezető.

A tánctanfolyamokról bővebb információ a Vasutas művelődési házban (Kiskunhalas, Állomás u. 4,) kapható. Elérhetőség + 3630/9959101-es telefonon vagy az info@stuzdio2000.hu e-mail címen kérhető.

Szöveg-fotó: Kovács Iván

Címkék
  • tánc
  • Studio 2000 TSE
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026-04-15 18:38:33
-Visszatértek a vonatok a Kiskun InterRégió útvonalára - Megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei - Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a régió borversenyét: a Kunsági Borversenyen több mint 200 nedűt értékelt a zsűri - Az RFC Parkban született újjá a főtéri pavilon
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés