2026. 04. 11. szombat
Leó, Szaniszló
  Írjon nekünk clear sky 5°C Érzett: 3°C Szél: 2 m/s Párat.: 59%

Véget ért a koncertek sora

Pál László  |  2018. 05. 24., 08:26

A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában januártól május 23-ig tartott a házi hangversenyek sora. Ez idő alatt bemutatkozott az ének, az ütő, a rézfúvós, a fafúvós tanszak és a billentyűsök. Legutóbbi alkalommal Juhászné Zelei Judit tanítványai léptek közönség elé.

A zeneiskola régi hagyományt ápol azzal, hogy a tanév második felében megrendezi a tanszakok házi hangversenyeit. Ez fellépési, szereplési lehetőséget biztosít a gyerekeknek. Ennek előnyeit az igazgatónő ismertette.

- Diákjaink megmutathatják, mi mindent sajátítottak el az utóbbi időben. Lehetőség van arra is, hogy a szólódarabokon kívül kamaraművek is elhangozzanak – mondta Kovács Andrea.

A művészeti iskola legnagyobb létszámú csoportját Juhászné Zelei Judit vezeti. Zongora szakos tanítványaival összesen 26 produkcióval készültek a záró házi hangversenyre. Fellépett a Tapodi Jázmin (hegedű), Szabó Kerubina (cselló) és Soltész Anna (zongora) alkotta trió, mely arany minősítést és különdíjat nyert a madarasi megmérettetésen. Ugyanezen a versenyen Juhászné Zelei Judit és Németh-Buhin Beatrix négykezese kiemelt arany minősítést és különdíjat érdemelt ki. A szerbiai Fantast Euroregionális Versenyen Chen Xin Tomi és Szőke Dániel jeleskedett kiváló teljesítményével. Ők Chopin Noktürn című művét játszották a koncerten tanárnőjükkel.

- Büszke vagyok a tanítványaimra. Ezúton is köszönöm a szülők, családtagok támogató hozzáállását. Mindig lehet számítani rájuk – fogalmazott Juhászné Zelei Judit, akinek óvodástól érettségizőkig vannak diákjai.

Címkék
  • zeneiskola
  • koncert
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
hirdetés

Még több friss hír

2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester
2026-04-10 11:23:25
Sok magyar család asztalára kerül a mindennapokban bolognai spagetti. Egy picit most továbbgondoltam a dolgot és ezúttal palacsintába töltöttem az ízletes, darált húsos ragut. Mondanom sem kell, nagy sikere volt, máskor is készül majd ilyen.
2026-04-10 10:13:43
Hosszú hónapokig üresen állt a főtéren az egykori Matéza, majd Rézmozsár Étterem pavilonja. Vincze Attila, a Szilády RFC gondolt egy merészet, és a létesítményt a bontása után az egyesület székhelyén építették újjá. Közösségi tér született az RFC Parkban.
2026-04-09 16:12:51
- Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban - Csatai Gergő világrekorder lufihajtogató bűvészműsora - Hrivnák Tünde divatbemutatóval egybekötött könyvbemutatója a Csipkeházban - A pokol fiai: Kátai Letícia Kinga kedvenc olvasmánya

Podcast

hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés