2026. 04. 15. szerda
Tas, Anasztázia
  Írjon nekünk overcast clouds 10°C Érzett: 9°C Szél: 1 m/s Párat.: 94%

Zene, amennyi csak lehet!

Jáger Levente  |  2015. 08. 16., 13:19

A kiskunhalasi Rock Life együttest diákok alkotják. Legközelebb augusztus 20-án este fél 7-kor zenélnek. Menedzserük, Nyári Anikó elmondta, már gőzerővel készülnek az ünnepi koncertre.



- Anikó, milyen feladatokat vállaltál magadra?
- Hivatalos ügyekben, fellépés szervezésében veszek részt. Talán annak is hasznát vették kezdetben, hogy  több éves zenei  tanulmányokat végeztem mind hangszeren, mind énekben. Ezek a fiatal zenészek rendkívüli szorgalommal és tehetséggel nagyrészt önálló munkát végeznek. A sikereket, eredményeket maguknak köszönhetik, és én örömmel fogadom ezt a bizalmat. Megtiszteltetésnek érzem, ha bármiben a tanácsomat kérik. Azt is nagyon fontos dolognak tartom megemlíteni, hogy a zenekart  mindenben támogatta, és segítette a Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola. Lehetővé tették, hogy a zenekar  próbálhasson, és technikával is segítségünkre voltak. Ezúton is köszönjük.  
- A Rock Life alakulása óta tagcserén ment át. Kik alkotják most a formációt?
- Két hölgy van a zenekarban: az énekesünk, Horváth Nóri, valamint Zsember Zsani, aki vokalista és basszusgitáron is besegít olykor. Az erősebbik nemet Fekete Patrik(dob), Kiss Bernát(szólógitár), Sándor Dániel (billentyű, ritmusgitár), Váczi Barnabás (basszusgitár, szólógitár) képviselik.

- Milyen koncertprogrammal érkezik a főtérre augusztus 20-án a Rock Life?
- Továbbra is főként ismert külföldi rockzenékkel, de pár mostani magyar keményvonalas zenekar számaival is színesítjük majd az estét. Reméljük, tetszeni fog. A zenekar gőzerővel készül. Nagy megtiszteltetés számunkra ezen az ünnepen játszani.
- Mik a tervek az ősz második felére?
- Szeptembertől terveink között szerepel saját számok írása, fellépések, sok gyakorlás, próbák, együtt zenélés, amennyi csak lehet!
Az interjút teljes terjedelmében a Halasi Tükör augusztus 19-i számában olvashatják.
Kép-szöveg: Pál László
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026. 04. 13., 16:11
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este az Időrétegek című műsorunkkal jelentkezik csatornánk.
2026. 04. 12., 22:20
Új képviselője lesz a következő négy évben az 5-ös számú egyéni választókerületnek. Nem hivatalos végeredmény szerint, a Tisza jelöltje, Karsai-Juhász Katalin az érvényes szavazatok több mint 48 százalékát megszerezve legyőzte Bányai Gábor kormánybiztost, a Fidesz-KDNP jelöltjét. A Mi Hazánk aspiránsa, Szabadi István lett a harmadik.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés