2026. 09. 16. szerda
Edit
  Írjon nekünk clear sky 12°C Érzett: 11°C Szél: 1 m/s Párat.: 82%

40 gól lőttek a lányok (galéria)

Jáger Levente  |  2018. 09. 27., 09:25

Tulajdonképpen már az első félidőben eldőlt a Kiskunhalas UKSC - Jánoshalma ifjúsági III. osztályú női kézilabda-mérkőzés két pontjának sorsa. A halasiak az első pillanattól kezdve fölényben játszottak és ez gólokban is megmutatkozott. Katkó Andrea tanítványa végül 40 találatig jutottak és magabiztosan tartották itthon a két pontot.

Megkezdte szereplését az ifjúsági III. osztályú női kézilabda-bajnokság Közép-déli csoportjában a Kiskunhalasi UKSC. Az első fordulóban, hazai pályán a Jánoshalma csapatát fogadták Katkó Andrea tanítványai. Aki kilátogatott a találkozóra, az egy gólerős, helyenként szellemes kézilabdát bemutató UKSC-t láthatott. Már az első percekben is kitűnt, hogy jelentős különbség van felkészültségben a két csapat között. Ezt az is jól mutatta, hogy az első félidő után 17-6-os hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

A szünet után ez a különbség tovább nőtt. A halasiak lendületesen játszottak és igyekeztek minél több támadást góllal befejezni. Érdekesség, hogy a második félidőben 23 alkalommal vette be az UKSC a vendégek kapuját, míg a jánoshalmiak nyolcig jutottak. A mieienk győzelemmel kezdték az idényt. Kiskunhalasi UKSC - Jánoshalma 40-14 (17-6), a hazai gólokon Lekrinszki Dóra 12, Sendula Fanni 10, Bényi Luca 6, Kónya Szemira 3, Soós Anna 3, Gál Szimonetta 3, Veres Emília 1, Ledényi Gerda 1, Sendula Zoé 1 osztozott. Az UKSC legközelebb jövő csütörtökön Csongrádon lép pályára.

Címkék
  • Kiskunhalasi UKSC
  • győzelem
  • Jánoshalma
  • kézilabda
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 14., 13:03
Két nap, három versenypálya, 28 versenyszám, 484 start számokban az elmúlt hétvégén a Kiskunhalason megrendezett a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakága (LAUSZ) Neohorse Regionális Döntő plusz Diákolimpiai Selejtező mérlege. A két szakági régió versenyének Hirling Lovasparkban megrendezett eseménye egyben főpróbája volt a szeptember végén szintén városunkban tartandó LAUSZ Diákolimpiai Döntőnek.
2026-09-14 19:22:21
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat - A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek - Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra - Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
2026-09-14 19:12:50
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén. - Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
2026-09-14 12:44:47
A megyei U15-ös lány labdarúgó-bajnokság előző évi kiírásának a bajnoka a Kiskőrös látogatott a Bundzsák Dezső Sportközpontba vasárnap délelőtt. A házigazda Kiskunhalasi FC udvariatlan vendéglátóként 12 góllal terhelte a címvédő kapuját.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés