2026. 01. 15. csütörtök
Lóránd, Lóránt
  Írjon nekünk overcast clouds -4°C Érzett: -6°C Szél: 1 m/s Párat.: 100%

András országos bajnoksága

Jáger Levente  |  2014. 07. 29., 08:02

Nem győzünk beszámolni a halasi sportolók sikereiről. Ebben élen járnak az úszónk, akik újabb országos bajnoki címet szállítottak, ezúttal Nagy András (Kovács Iván fotóján) jóvoltából. A tehetséges versenyző egyéni csúccsal nyert aranyérmet.

A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület soron következő országos bajnoksága a miskolci Kemény Dénes Sportuszodában megrendezett Országos Gyermek Bajnokság volt. Két érintett versenyzőnk, Nagy András és László Levente Novotny Attila kíséretével utazott a nyitott kapuk városába.

A 11-12 éves lányok, és 11-12, valamint a 13-14 éves fiúk legrangosabb hazai versenyén 73 hazai klub több mint 500 versenyzője állt rajthoz a 4 napos megméretésen. A fiatalok korukat meghazudtoló kőkemény küzdelmekben döntötték el az országos bajnoki címek sorsát, hiszen a tétet növeli, hogy a Magyar Úszó Szövetség a tárgyévi teljesítmény alapján válogatja ki jövőre a serdülő válogatott tagjait.

András fő számában a 200 méter pillangóúszásban magabiztosan menetelt a döntőbe, ahol 2:10,92-es fantasztikus egyéni csúccsal országos gyermekbajnoki címet szerzett! A verseny zárónapján, 100m pillangón 1:00,96-os időeredménnyel nagy küzdelemben a dobogó 3. fokára tudott állni.

andrasnovotni

A 14 éves bajnok kiváló példája annak, amikor az egyénileg eltérő fejlődési mutatók miatt a siker később érik be, és a kitartó munka lassan, de biztosan meghozza a gyümölcsét. Hat évesen lett igazolt versenyző, nyolc (!) évig dolgozott az első egyéniben szerzett országos bajnoki címért! (2008-ban a 4x50-es gyorsváltó tagjaként országos béka bajnok volt.)

Száz pillangón 7 másodpercet, míg 200-on 12,5 másodpercet fejlődött az elmúlt egy évben! Ezzel az eredménnyel az is komoly fegyvertény, hogy a 2006-ban indult kezdőcsapatból immár mindegyik Novotny tanítvány korosztályos magyar bajnok lett!

Erre a kitartásra lesz szüksége Leventének is, aki 7 évvel ezelőtt az első országos bajnoki címet szerezte csapatának, az elmúlt néhány évben ellenfelei megléptek tőle, így mostani eredményeivel az országos mezőny első harmadában végzett. Reményeink szerint a majd nála is bekövetkező serdülőkori változásokat követően ismét el tudja foglalni méltó helyét a bajnoki tabellán.

A krónikához tartozik, hogy taktikai megfontolásból Fülöp Bianka és Varga Kata a Bácsvíz KVSC színeiben indult ezzel erősítve megyeszékhelyünk váltócsapatát, amelyben egy bronzérmet, valamint egy pontszerző 4. és 5. helyezést értek el.

A halasi úszókra még egy vakáció előtti utolsó nagy hajrá vár, a hónap végén Egerben rendezendő Országos Serdülő Bajnokságon szurkolhatunk Juhász Jankának, Vas Lucának és az Egerből átigazolt Szeivolt Melindának és Kripkó Ádámnak.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 12., 13:52
Január 12-én a Don-kanyarban hősi halált halt magyar katonákra emlékezett Kiskunhalas. . A városi megemlékezés a Thorma János Múzeumban, a Szilády Áron Református Gimnázium műsorával indult, amely során Palásti Károly pedagógus mondott megemlékező beszédet.
2026-01-14 18:12:09
- Több tízmilliós kár, hatalmas tűz pusztított a Csillag és a Vihar utcában - Egy véradó három életet menthet meg - Múltidézés és aktualitások az év vállalkozójával - 69 évvel ezelőtt történt, Halas történetének legnagyobb adományozására emlékeztek

Podcast

Podcast sorozat a társasházak működéséről, a tulajdonostársak jogairól és kötelezettségeiről Dr. Rékasi Cecíliával, Kiskunhalas Város jegyzőjével. 5. rész: Pénzügyi menedzsment, számlavezetés, szakmai segítségek, kamera.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2025. 12. 28., 11:11
Nyugdíjba megy Zsigó József, Kiskunhalas legismertebb halárusa.
2025. 12. 16., 09:04
Tornyainé Mathesz Éva kisgyermekgondozó négy évtizede.
2025. 12. 01., 11:44
Angyal Péter természetfotós története.
2025. 11. 20., 12:05
Ginderné Takács Andrea gyógyulása.
hirdetés