2026. 04. 14. kedd
Tibor
  Írjon nekünk overcast clouds 9°C Érzett: 7°C Szél: 3 m/s Párat.: 52%

Bibós győzelem a Szilády Kupán (galéria)

Jáger Levente  |  2018. 01. 14., 14:44

Három halasi iskola jutott a Szilády Kupa legjobb négy csapata közé Az álomdöntőt remélők már az elődöntőben megnézhették a Szilády és a Bibó mérkőzését, ahol drámai csatában hetesekkel a bibósok jutottak tovább. A másik ágról, némi meglepetésre, de teljesen megérdemelten a Dékáni került be a fináléba. A kupa sorsáról egyetlen gól döntött, így Pocsai Ákos emelhette magasra a serleget. A lányoknál Szilády győzelem született egy gólzáporos, sima meccsen.

Soha rosszabb kezdést - írtuk két nappal ezelőtt a Szilády - Bibó nyitómérkőzés (3-3) után a XI. Szilády Kupáról szóló első tudósításban. Nos, volt jobb. E két csapatot mindenki legszívesebben a döntőben látta volna újra játszani, de úgy alakult, hogy már az elődöntőben összekerültek a csapatok. Egy kiélezett, remek hangulatú, hatalmas iramú találkozót láthatott a hangos publikum. A rendes játékidőben 1-1 volt az állás, ez főként  Lengyel Péternek, a Bibó kapusának volt köszönhető. Következtek a büntetők, ahol nemcsak Lengyel Péter, hanem a másik kapus, Faddi Dávid is remekelt. Pattanásig feszült izgalmak közepette aztán a bibósok eggyel kevesebbet hibáztak, így ők kerültek a fináléba. 

A másik ágról, ha úgy tetszik surranópályán, de teljesen megérdemelten az egyre érettebb focit mutató Dékáni került a döntőbe, miután hatalmas csatában, 3-2-re legyőzte a kecskemétieket. Plichta Dominikék a Tekótól elszenvedett vereség után szárnyakat kaptak és bekerültek a fináléba. A harmadik helyért a házigazda és a kecskeméti Katona meccselt. A közönség fergeteges biztatása mellett gyorsan kétgólos előnyre tett szert a Szilády, a kecskemétieknek sikerült a szépítés, de a hazaiak magabiztosan húzták be a bronzmeccset, így övék lett a harmadik hely. Szilády - Katona 2-1.

A fináléban aztán a két halasi csapat, a Bibó és a Dékáni találkozott. Ahogy arra számítani lehetett, a dékánisok nem adták olcsón a mérkőzést. A közönség sportszerű biztatása közepette, helyzetekkel, kapufával is tarkított mérkőzésen egyetlen gól döntött. Bár több alkalommal lett volna lehetőség az egyenlítésre, de a bibósoknak is volt sansza a második találatra, végül az az egy gól döntött. Óriási volt az ünneplés, a bibósok egy hatalmas kupacban örültek a sikerüknek. A szakemberek szerint is teljesen megérdemelt volt Molnár Csaba csapatának a sikere. 

A lányoknál a harmadik helyért a Dékáni 3-1-re legyőzte a kunszentmiklósi Baksayt. A döntőben örökrangadó volt a Szilády és a Tekó között. A hazaiak könnyed játékkal, kiütéses győzelmet arattak a lelkes tekósok ellen. Ez volt az a mérkőzés, ahol a vesztes csapat is elégedett volt a helyezésével. Az ünnepélyes eredményhirdetésen Varga Judit igazgató azt mondta, hogy sikeres volt a háromnapos rendezvény, így jövőre, január második hétvégéjén is megrendezik majd a Szilády Kupát. 

Címkék
  • Szilády
  • Bibó István Gimnázium
  • Dékáni-szakgimnázium
  • kispályás foci
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 11., 20:09
Egésznapos szórakoztató családi programsorral várták szombat délelőtt 10 órától a közönséget a Hirling József Lovasparkban az V. Félúton Fesztiválon. Harminc csapat nevezett a különleges halászléfőző versenyre. A színpadon zenei fellépők, együttesek és szólisták repertoárja, a füves pálya környékén pedig kézműves kirakodóvásár fogadta a látogatókat. A főzőversenyen több kategóriában hirdettek győztest. Címképünkön Víg Gábor, a Maxiauto csapata nevében vette át a legkreatívabb stand díját.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából
2026-04-11 09:12:18
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett a Hungária: Várni rád egy éjen át című dala is szerepel. Az április 12-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester

Podcast

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés