2026. 04. 15. szerda
Tas, Anasztázia
  Írjon nekünk overcast clouds 10°C Érzett: 9°C Szél: 1 m/s Párat.: 94%

Büntetőkkel esett ki a KFC (galériával)

Jáger Levente  |  2017. 08. 17., 08:54

Megyei rangadót játszott a Faddikorr-Kiskunhalasi FC a Magyar Kupa második fordulójában. A szerdán délután lejátszott találkozón a halasiak csalódást keltő játékot mutattak a rendes játékidőben, aztán a továbbjutásról döntő  büntetőpárbajban háromszor hibáztak, így a Soltvadkert ment tovább. Középpályán és a védelemben is komoly gondjai voltak a halasi csapatnak.

Soltvadkerten folytatta kupaszereplését a Faddikorr-Kiskunhalasi FC, a megyei rangadóra nagyon sokan átruccantak a halasi szurkolók közül. Ki voltak éhezve a jó játékra, és a kánikula ellenére is itt voltak az egyébként kiváló minőségű pályán. A halasiaknál több új játékos is szerepet kapott és a KFC drukkerek örömmel konstatálhatták, hogy nyolc perc végén Sorin révén megszületett a vezetés. Ekkor még úgy tűnt, hogy nem lesz gond a továbbjutással. 

Negyedóra kellett, hogy a vadkertiek ráébredjenek, két gyors szélsőjükkel zavart okozhatnak a halasi védelemben. Fokozatosan jött fel a hazai csapat, átvette az irányítást a középpályán és az ivószünet után, a 28. percben, kissé váratlanul jött az egyenlítés Kővári Csaba révén. A KFC játékába sok hiba csúszott, ennek ellenére Grácz Roland távoli szabadrúgása érintés nélkül vágódott a hazai kapuba. Igaz, három KFC játékos is ott volt a 16-oson belül labdára éhesen. Ez volt a félidő utolsó feljegyzésre méltó eseménye. 

A szünetben arról beszélgettek a vadkerti drukkerek, hogy komoly megújulásra lesz szüksége kedvenceiknek. Mintha hallotta volna Ugrai Imre és a játékosok is ezt, mert egy lendületes, dinamikus Soltvadkert kezdte a második félidőt. A halasiak rendre labdákat vesztettek a középpályán, ebből gyorsan megindult a hazai csapat, amely egyre több helyzetet dolgozott ki. Az egyenlítés a 76. percben sikerült egy lesgyanús helyzetet követően Torma Barnabás révén. A KFC ritkán jutott el a hazai kapuig, a vadkertiek veszélyesebbek voltak. Gól azonban nem esett a rendes játékidőben. 

Következett a továbbjutásról döntő büntetősorozat. A halasiak hármat hibáztak, a hazaiak csak kettőt, így a Soltvadkert került a Magyar Kupa harmadik fordulójába. Soltvadkert - Faddikorr-Kiskunhalasi FC 2-2 (büntetőkkel 3-2). Jogos volt az ünneplés, a látottak alapján a vadkertiek továbbjutása megérdemelt. A halasiaknak nagyot kell javulnia főként védekezésben és a középpályán is a szombati, Kecskemét elleni bajnoki mérkőzésre.

Címkék
  • Faddikorr-Kiskunhalasi FC
  • Soltvadkert
  • foci
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026. 04. 13., 16:11
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este az Időrétegek című műsorunkkal jelentkezik csatornánk.
2026. 04. 12., 22:20
Új képviselője lesz a következő négy évben az 5-ös számú egyéni választókerületnek. Nem hivatalos végeredmény szerint, a Tisza jelöltje, Karsai-Juhász Katalin az érvényes szavazatok több mint 48 százalékát megszerezve legyőzte Bányai Gábor kormánybiztost, a Fidesz-KDNP jelöltjét. A Mi Hazánk aspiránsa, Szabadi István lett a harmadik.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés