2026. 04. 11. szombat
Leó, Szaniszló
  Írjon nekünk clear sky 5°C Érzett: 3°C Szél: 2 m/s Párat.: 59%

EB: Adél a 10., Gréta a 12. volt

Jáger Levente  |  2017. 08. 05., 16:17

Folytatódott az ifjúsági nyíltvízi  úszó Európa-bajnokság Marseille-ben. Szombaton délután két halasi lányért szoríthattunk a 10 kilométeres számban. Juhász Adél a 10., míg Szilvási Gréta a 12. helyen zárt.

Pénteken Juhász Jankáért szoríthattunk az ifjúsági nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon a 7,5 kilométeres versenyszámban. A halasi lány a hatodik helyen végzett. Szombaton a 10 kilométer következett, ebben két halasi úszó volt érdekelt. Novotny Attila tanítványai közül Juhász Adél és Szilvási Gréta indult. Mindkettőjüknek ez volt a második nemzetközi nyíltvízi szereplésük. Az úszóknak hét kört kellett teljesíteni a vitorláskikötőben kialakított pályán. A mezőny szinte végig teljesen együtt volt, az utolsó körben volt szakadás. Juhász Adél 2:06:02,80-as idővel a 10., míg Szilvási Gréta a 2:06:19,00-ás idővel a 12. volt a harminc fős női mezőnyben. A számban Novoszáth Melinda révén magyar aranyérem született. Az Európa-bajnokság vasárnapi számai közül Juhász Janka a 4x1250 méteres váltóban érdekelt, amely 11:30 órakor rajtol.

Címkék
  • Európa-bajnokság
  • Juhász Adél
  • Szilvási Gréta
  • Novotny Attila
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester
2026-04-10 11:23:25
Sok magyar család asztalára kerül a mindennapokban bolognai spagetti. Egy picit most továbbgondoltam a dolgot és ezúttal palacsintába töltöttem az ízletes, darált húsos ragut. Mondanom sem kell, nagy sikere volt, máskor is készül majd ilyen.
2026-04-10 10:13:43
Hosszú hónapokig üresen állt a főtéren az egykori Matéza, majd Rézmozsár Étterem pavilonja. Vincze Attila, a Szilády RFC gondolt egy merészet, és a létesítményt a bontása után az egyesület székhelyén építették újjá. Közösségi tér született az RFC Parkban.
2026-04-09 16:12:51
- Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban - Csatai Gergő világrekorder lufihajtogató bűvészműsora - Hrivnák Tünde divatbemutatóval egybekötött könyvbemutatója a Csipkeházban - A pokol fiai: Kátai Letícia Kinga kedvenc olvasmánya

Podcast

hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés