2026. 07. 21. kedd
Dániel, Daniella
  Írjon nekünk overcast clouds 16°C Érzett: 15°C Szél: 3 m/s Párat.: 70%

Eldőlt, kik kapják az idei sportdíjakat, gratulálunk!

Jáger Levente  |  2024. 01. 18., 12:11

Erőemelő, atléta, versenytáncos,fitnesz versenyző, parasportoló is szerepel Kiskunhalas idei sportdíjazottjai között. A névsort csütörtökön délután hozta nyilvánosságra Fülöp Róbert polgármester a zárt ülést követően.

November végéig várták a javaslatokat az idei városi sportdíjakra. A beérkezett jelölteket egy ad hoc bizottság véleményezte, majd a szakbizottság tárgyalt róla. Ezután került a képviselő-testület elé, amely zárt ülés keretében hozta meg a döntését. Az év női sportolója Figura Dorka karatéka, a férfi sportolója pedig Németh Zoltán erőemelő lett. Az év felnőtt csapatának járó elismerést a Miha Zerjav (SPirit) és Karcagi Laura (Stúdió 2000) versenytáncos páros veheti át. Az év utánpótlás lány sportolójának Szakál Fruzsina fitneszversenyzőt, míg utánpótlás fiú sportolójának Kádár József Dániel atlétát, ökölvívót választották.

Az év utánpótlás csapata díját a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület 4x100 méteres női vegyesváltója (Miskei Sára, Orbán Noa, Kiss Panna, Schmél Edna) veheti át.  Az év esélyes sportolójának járó elismerést Urlauber Ádám asztaliteniszező kapja meg. Az év edzőjének Hirsch Lilit választották, az év sporttámogatója a BD Trader Kft. lett. A polgármester különdíját Csuti Zoltán autóversenyző érdemelte ki. Az elismeréseket egy gála keretében adják majd át, a tervek szerint február 28-án, a Thorma János Múzeumban.

Címkék
  • az év sportolója
  • sportolók
  • parasportoló
  • Kiskunhalas
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026-07-17 09:22:27
Angyal Péter természetfotós vezette körbe a Csetényi Élményparkban a Martonosi Pál Városi Könyvtár nyári napközis táborának résztvevőit szerdán.
2026-07-17 01:29:50
- Népek dalai a zeneiskola kórusának előadásában - Világjáró állatorvos az USA nemzeti parkjaiban - Trabarna a humor világába utaztat - Igazad van - Hegedűs Katalin kedvenc könyve
2026-07-16 16:50:45
Régi, a történelmi múltunka felidéző fotókat gyűjt a Thorma János Múzeum. Az intézmény mindazokat várja, akik régi fényképekkel, dokumentumokkal és személyes emlékekkel hozzájárulnának Kiskunhalas helytörténetének gazdagításához. Az első alkalom 2026. július 23. 13:00-16:00-ig lesz a múzeumban.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
2026. 05. 19., 17:08
A kiskunhalasi István Dia dartsversenyzői sikereiről mesélt nekünk.
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
hirdetés