2026. 04. 11. szombat
Leó, Szaniszló
  Írjon nekünk clear sky 7°C Érzett: 6°C Szél: 1 m/s Párat.: 52%

Harmincadik triatlon

Jáger Levente  |  2015. 08. 03., 07:42

Augusztus 20-án már harmincadik alkalommal rendezik meg a Halasi Hajtást. A rangos triatlonversenyre az ország minden részéből, sőt a szomszédos Szerbiából is várnak nevezőket. Mint megtudtuk: előzetes jelentkezésre augusztus 10-ig van lehetőség, de a helyszínen is lehet majd regisztrálni a háromtusa napján.

 
Jeles jubileumhoz érkezett a Halasi Hajtás. A triatlonisták helyi sorozatának már a harmincadik állomása lesz augusztus 20-án. A hagyományoknak megfelelően idén is két futam lesz, a 14 év alattiak kezdenek, aztán következhet a felnőtt mezőny. Mint megtudtuk: a gyermekeknek száz méter úszás, két kilométernyi kerékpározás és egy kilométernyi futás lesz a penzum. A Halasi Hajtás résztvevőire hétszáz méter úszás, húsz kilométernyi kerékpározás és öt kilométernyi futás vár majd.
A verseny helyszíne ezúttal is a Sóstó lesz. Előzetes nevezéseket augusztus 10-ig lehet leadni, de a Halasi Hajtás napján, a rajt előtt fél tízig a helyszínen is van lehetőség regisztrációra. Bővebb információ a leki@digikabel.hu, a www.halasisportiroda.hu címen, valamint a 06-70/331-2340-es telefonon kérhető.
Jáger Levente
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester
2026-04-10 11:23:25
Sok magyar család asztalára kerül a mindennapokban bolognai spagetti. Egy picit most továbbgondoltam a dolgot és ezúttal palacsintába töltöttem az ízletes, darált húsos ragut. Mondanom sem kell, nagy sikere volt, máskor is készül majd ilyen.
2026-04-10 10:13:43
Hosszú hónapokig üresen állt a főtéren az egykori Matéza, majd Rézmozsár Étterem pavilonja. Vincze Attila, a Szilády RFC gondolt egy merészet, és a létesítményt a bontása után az egyesület székhelyén építették újjá. Közösségi tér született az RFC Parkban.
2026-04-09 16:12:51
- Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban - Csatai Gergő világrekorder lufihajtogató bűvészműsora - Hrivnák Tünde divatbemutatóval egybekötött könyvbemutatója a Csipkeházban - A pokol fiai: Kátai Letícia Kinga kedvenc olvasmánya

Podcast

hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés