A Kiskunhalasi Szilády RFC mindkét korosztályos csapata pályára lépett vasárnap az NB II-es labdarúgó utánpótlás bajnokságban. Az U14 kikapott, míg az U15 fölényesen nyert hazai környezetben.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.