2026. 04. 15. szerda
Tas, Anasztázia
  Írjon nekünk overcast clouds 10°C Érzett: 9°C Szél: 1 m/s Párat.: 94%

Krisztián szinte minden héten versenyez

Jáger Levente  |  2018. 05. 09., 09:18

Sűrű szezonja van Váradi Krisztiánnak, aki szinte minden hétvégén biciklire pattan és versenyzik  az idővel, saját korlátaival és persze a masters korosztály többi résztvevőjével. Legutóbb a Kínok Kínja Nemzetközi Kerékpáros Mezőnyversenyen állt helyt, de a bonyhádi Sajó Péter Emlékversenyen elért negyedik helyére a legbüszkébb, ahol alig maradt le a dobogóról.

Életmódváltás, és egy komoly elhatározás után döntött úgy Váradi Krisztián, hogy kerékpárversenyeken vesz részt. Komoly edzéstervekkel, felszereléssel, elszántsággal vágott neki, kitűzött célja az, hogy idén ott szeretne lenni a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság Masters kategóriájában a legjobb tízben. Ez jelen állás szerint sikerült is neki, mert négy tavaszi versenyt követően a nyolcadik helyen áll. A KB Autoteam SE színeiben szereplő kerékpáros legutóbb a Kínok Kínja Nemzetközi Kerékpáros Mezőnyversenyben állt rajthoz, ahol 120 kilométert kellett teljesíteni, ebből 36 kilométer emelkedő volt. Krisztián a középmezőnyben végzett, de azt mondja, a legfontosabb az volt, hogy végigcsinálta a nem mindennapi próbatételt. A tavaszi eredményei közül a Sajó Péter Emlékversenyen elért 4. helyezésére a legbüszkébb. Mint megtudtuk, alig két másodperccel maradt le a dobogóról. Május 19-én lesz az egyik legfontosabb megméretése.  - Ez a Tour de Velencei-tó, ami táv és terepkarakterisztika miatt szintén fekszik nekem. Tavaly ott Master mezőnyben 7. lettem, az idén mindenképpen dobogós céllal veszek részt azon a versenyen- nyilatkozta a Halasmédiának.

Címkék
  • kerékpár
  • verseny
  • Váradi Krisztián
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026. 04. 13., 16:11
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este az Időrétegek című műsorunkkal jelentkezik csatornánk.
2026. 04. 12., 22:20
Új képviselője lesz a következő négy évben az 5-ös számú egyéni választókerületnek. Nem hivatalos végeredmény szerint, a Tisza jelöltje, Karsai-Juhász Katalin az érvényes szavazatok több mint 48 százalékát megszerezve legyőzte Bányai Gábor kormánybiztost, a Fidesz-KDNP jelöltjét. A Mi Hazánk aspiránsa, Szabadi István lett a harmadik.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés