2026. 04. 15. szerda
Tas, Anasztázia
  Írjon nekünk overcast clouds 10°C Érzett: 10°C Szél: 1 m/s Párat.: 92%

Magas színvonal, színes programok a lovas napokon

Kovács Iván  |  2019. 03. 30., 08:31

Nyolc év szünet után ismét nemzetköz díjugrató lovasversenyt rendezhet Kiskunhalas. A Hirling József Lovaspark közönsége ezúttal a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) programjában szereplő CSI** minősítésű versenyt láthat április 29-tól május 1-ig. A programban a díjugrató versenyeken kívül, több kísérő esemény és szabadidős lehetőség is szerepel, ami a sportág rajongói mellett a családoknak is kellemes kikapcsolódási lehetőséget ad.

Az 1968-ban indult, Kiskunhalason május elsejei nemzetközi lovasversenyként emlegetett esemény komoly múlttal rendelkezik. Ahogy azt annak idején, a regnáló parancsnok, Hirling József megálmodta és magvalósította az esemény nem csak sportágról, hanem a lovas kultúráról és a népszórakoztatásról is szólt. A hagyománynak megfelelően, a rendező Kiskunhalasi Lovasbandérium SE is széles látogatói réteg szórakoztatását célozta meg a háromnapos rendezvény során. Az esemény fővédnöke Pintér Sándor belügyminiszter, aki külön miniszteri díjat ajánlott fel a legrangosabb versenyszámra, a Grand Prix-re.

A versenyhelyszín naponta  reggel nyolc órától látogatható, a belépés ingyenes lesz. A díjugrató versenyek nyitott kategóriái mellett korosztályos lovak és a 25 év alatti lovasok megméretése is szerepelt. Halasi hagyomány a kitartásos magas ugratás (Puissance) megrendezése, amely május elseje egyik kiemelt versenyszáma lesz. Szintén az utolsó napon tartják a Grand Prix versenyszámot Kiskunhalas város díjáért. A három nap során 19 versenyszámot rendeznek a lovaspark zöld gyepén.

A negyvenkettedik alkalommal rendezendő kiskunhalasi lovasverseny nem csak a díjugratásról szól. Sok más programból válogathat a közönség. A Százszorszépföld egyesület különböző helyi kézműves termékek kirakodó vásárát rendezi be  a lovasparkban és lovas felszerelések is szerepelnek majd a portékák között. A Sóstó Csárda sátras étterem-büfé szolgáltatással várja a délalföldi ételek-italok kedvelőit. A verseny eredményeit óriás kivetítőn is figyelemmel kísérhet a közönség, amit a vendéglátóhelyen nagyképernyőn követnek az érdeklődők..

Bemutatók is színesítik a verseny szüneteiben a nézőket. Május 1-jén a Kiskunhalasi Lovasbandérium karusszel bemutatja mellett a halasi lovastornászok is fellépnek. Szintén az ünnepnapon vendégszerepel egy félórás műsorral Pintér Tibor vezetésével a Nemzeti Lovas Színház társulata. A verseny kiírása, a napi versenyprogramok ide kattintva találhatók.

Címkék
  • halasi lovasok
  • Hirling József Lovaspark
  • Hirling Lovaspark
  • Lovasbandérium
  • lovasok
  • lovastorna
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026. 04. 13., 16:11
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este az Időrétegek című műsorunkkal jelentkezik csatornánk.
2026. 04. 12., 22:20
Új képviselője lesz a következő négy évben az 5-ös számú egyéni választókerületnek. Nem hivatalos végeredmény szerint, a Tisza jelöltje, Karsai-Juhász Katalin az érvényes szavazatok több mint 48 százalékát megszerezve legyőzte Bányai Gábor kormánybiztost, a Fidesz-KDNP jelöltjét. A Mi Hazánk aspiránsa, Szabadi István lett a harmadik.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés