2026. 09. 12. szombat
Mária
  Írjon nekünk broken clouds 11°C Érzett: 10°C Szél: 3 m/s Párat.: 91%

Nagy kihívásba kezdett Totya

Kovács Iván  |  2018. 05. 30., 01:08

A Halasi Bringabarát Klub, a Pedal & Caffé országútis csapat, ismerősök és barátok gyűrűjétől övezve indult meg Tóth Zoltán (Totya) kedden éjfélkor a több mint félezer kilométeresre tervezett kihívás napi próbára. A tapasztalt kerékpáros Kiskunmajsa felé indult és számos települést, megye és országhatárt, Duna és Tisza hidakat érintve teszi meg éjféltől-éjfélig az óriási távot. Totya Közösségek Házától történt rajtja után a bringabarátok is belevágtak a 24 órás bringaváltóba. Csatlakozni mindkét akcióhoz lehet szerdán egész nap.

Tóth Zoltán (címképen), a barátok és ismerősök által inkább Totyaként ismert kerékpáros számára nem újdonság a hosszú távú  bringázás. Tavaly szintén a Kihívás Napján 444 km-t tett meg egy nap alatt. A Bringa Kihívás Bács megye Körül nevű akcióját hónapok óta tervezte.

A napokban egy Pálmonostorán élő bringás fiatalember jelentkezett be hozzá, hogy szívesen elkísérné a kihívásra. A közösségek házától így ketten, Kovács Istvánnal vágtak neki, a tervek szerint 555 km-es távnak. Halas határáig azonban kísérőik is akadtak. A Halasi Bringabarát Klub tagjai közül néhányan, akik a 24 órás kihívás napi váltót kezdték adtak időleges kíséretet a Majsai úti Kiskunhalas tábláig.

A Közösségek Házában sok más mellett 24 órás bringa nagyüzem indult kedden éjfélkor - tudtuk meg Király Gábor programszervezőtől."Előzetesen 50 fő körül jelentkeztek a váltóra. Népszerű a kihívás napi bringaváltó. A 14-től a 70 évesig minden korosztályból neveztek a kihívásra.

Az első jelentkező Lázár Terézia volt, aki már jóval éjfél előtt feliratkozott, de jött olyan kerékpáros is, akiről nem tudtunk. Kutasi Klári és Vajtai András pedig tandem kerékpárral teljesíti a kihívást. A feladat innen a központból a Pirtói Művelődési Házig és vissza pedálozni. Ez nagyjából 20 kilométer. A többség ezt egy órán belül teljesíti, remélem balesetmentesen és élményekkel gazdagon zárjuk a kihívás napi bringaváltót" - mondta a szervező.

Kiskunhalas szerdán telis-tele lesz kihívás napi sporteseményekkel. Érdemes böngészni ide kattintva a programok között és aki teheti vegyen részt azokon, mert kellemes és szórakoztató kikapcsolódást kínál a szervező Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft., egészséges mozgással kiegésztve.

Címkék
  • kerékpár
  • Kihívás Napja
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 18:01:08
- Fókuszban a közbiztonság: lakossági fórum, ahol a kiskunhalasi rendőrkapitány is válaszolt a felmerült kérdésekre - Bajtársi találkozó: 25 évvel ezelőtt zárt be a Gábor Áron Laktanya - Őszi Tárlat: felavatták a Bay-házaspár emléktábláját is a Thorma János Múzeumban - Elkezdődött a 47. Halasi Szüreti Fesztivál
2026-09-10 17:41:49
- Egy nemzetközi cserkésztábor kihívásai - Halász Balázs a Pi-vízről - Égből pottyant mesék Halason - Papp Akiko zongoraművész bemutatkozása
2026-09-10 17:39:30
- Újra szülővárosában énekelt Miklósa Erika - Lantos Gábor, a magyar Elvis Presley - Zenélő szélmalom, színes repertoárral - Egy asszony élete - Elő Nóra ajánl könyvet
2026-09-10 09:29:47
A Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. programszervezői köszönik, hogy jelentkeztek a 47. Halasi Szüreti Fesztivál keretében megrendezett Szüreti Felvonulásra és Traktorparádéra. Kérik egyúttal, hogy a rendezvény biztonságos és gördülékeny lebonyolítása érdekében figyelmesen olvassák el az alábbi tájékoztatót, és tanulmányozzák át a cikkünk végén szereplő találkozási helyszíneket, valamint az indulási sorrendet.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés