2026. 05. 20. szerda
Bernát, Felícia
  Írjon nekünk clear sky 18°C Érzett: 18°C Szél: 2 m/s Párat.: 62%

Negyedszázados a KNKSE debreceni győzelme

Jáger Levente  |  2021. 09. 28., 06:01

Huszonöt évvel ezelőtt, ezen a napon sokan nem akartak hinni a szemüknek, amikor kinyitották a Nemzeti Sportot. Az NB I-es kézilabda-mérkőzésekről szóló tudósítások között ott volt egy olyan eredmény, amelyre csak a legelvakultabb drukkerek számítottak: DVSC- Kiskunhalas NKSE 19-23. Ez volt az első élvonalbeli találkozó, amelyet a Halas Televízió rögzített.

1996. szeptember 27-én azért jött össze 1200 néző a debreceni sportcsarnokban, hogy hazai győzelmet lásson az NB I-es kézilabda-bajnokság első fordulójában a Kiskunhalas NKSE ellen. Erre minden esélye megvolt a Csapó Erikával,  a halasi Virincsik Anasztáziával felálló hazaiaknak. A mérkőzés pikantériája volt, hogy a nyár folyamán elhagyta a civis várost az egyik közönségkedvenc, Katkó Andrea, aki éppen Kiskunhalasra igazolt. Úgy tűnt, ezt nem igazán tudta megemészteni a debreceni klub, ugyanis a bemelegítés alatt az Edda: Hűtlen című dala szólt. Ezt nem zavarta meg a halasiakat, a kispadon ekkor debütált Farkas József, Cinga.

A találkozó álomszerű volt, a  Vörös Henrietta, Virág Erika, Asztalos Judit, Katkó Andrea, Kósa Anikó, Pucsli Valéria, Kirsner Erika kezdőcsapattal felálló és a csereként beszálló Sugár Tímea, Bartucz Mónika, Csősz Szilvia, Szarka Zsuzsanna, Kurgyis Nikolett alkotta csapat remekelt. A szünetben 11-9-re vezetett a KNKSE, már ez álomszerű volt. A csoda a második félidőben is folytatódott, a vége 23-19 ide. A közönség hallgatott, a mienk ünnepeltek. Óriási győzelem volt, történelmi tett. Ráadásul ez a dátum a Halas Televízió számára is mérföldkő volt. Ez volt az első NB I-es mérkőzés, amelyet rögzítettünk és megmutattunk önöknek. Ezt még sok száz találkozó követte. 

Címkék
  • Kiskunhalas NKSE
  • győzelem
  • kézilabda
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 05. 18., 11:05
A Bethlen Gábor téren egy igazi, hamisítatlan szabadtéri bulira várta a közönséget Dj Bárány Attila. A lemezlovas jövőre lesz 60 éves, és mint mondja, egy ilyen jeles születésnapot méltóképpen kell megünnepelni.
2026. 05. 18., 10:43
Éppen 10 évvel ezelőtt, 2016-ban indítottuk útjára a Lapozgatót, melyben hetente más-más személy mesél nézőinknek kedvenc könyvéről. Elérkeztünk a 450. epizódhoz, ez alkalomból pedig Szabó Máté színművészt kértük meg arra, mutasson be számára kedves köteteket.
2026. 05. 18., 11:31
Május 19-én, kedden este 19 órai kezdettel láthatják a Halas Televízió nézői a Beszéljünk róla című magazint. A közéleti rovat vendége Karsai-Juhász Katalin, a Bács-Kiskun Vármegye 05. számú választókerületben egyéniben, a TISZA párt színeiben mandátumot nyert országgyűlési képviselője lesz.
2026-05-20 09:30:03
Ismét jó híreket kaptunk Danka Gáborról. A Halas AC-ben nevelkedett tehetséges atléta ezúttal a váltofutó magyar bajnkságban jeleskedett az A-Plast Ikarus BSE színeiben. Gábor eddig sem kis éremkollekciója tovább gyarapodott.
2026-05-19 18:21:00
A félórás bemutatkozó műsorban szó lesz Karsai-Juhász Katalin politikai szerepvállalásáról, a kampány értékeléséről, politikai hitvallásáról és a térség érdekképviseletéről.
2026-05-18 18:39:23
- Új játszóteret szeretnének Halason a kisgyermekes anyukák - Az egyházközség tagjait várták egy jó hangulatú majálisra - Nagy a kínálat eperből a piacon - Rendhagyó módon ér véget a XVII. Országos Csipkekiállítás
2026-05-18 18:36:48
- Idén is díjmentes ebédet kaphatnak a hátrányos helyzetű gyermekek a vakáció idejére - Rózsatövekkel szépíti a várost Szabadi István - Az Aktív Közlekedés Hete a Fazekas-iskolában - Zenéltek, táncoltak, dalra fakadtak a Szent József-iskola diákjai

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 05. 19., 17:08
A kiskunhalasi István Dia dartsversenyzői sikereiről mesélt nekünk.
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
hirdetés