A hétvégén Kozármislenyben versenyeztek a Stúdió 2000 TSE versenytáncos párjai. Az utánpótlás korú párok az "E" Hattánc és a "D" Nyolctánc Országos Bajnokságon vettek részt. Két felnőtt páros pedig a fővárosban remekeltek. A kiskunhalasi táncosok eredményeiről Juhász Ágnes, a klub művészeti vezetője tájékoztatta hírportálunkat, amelyből kiderült, hogy több dobogós és pontszerző helyezést értek el a Stúdiósok.
Egy hete a Szigetszentmiklóson rendezett latin magyar bajnokság eredményeiről számolt be Juhász Ágnes a Stúdió 2000 TSE művészeti vezetője, most pedig Kozármislenyből jelentkezett jó hírekkel a pro-urbe díjas klub táncpedagógusa."Nálunk az év legnagyobb része szezon, de az év eleje különösen húzós. Szinte alig vagyunk itthon a versenyek és az ország számos pontján végzett oktatói munkánk miatt, persze azért sikerült felkészíteni a Halason készülő legifjabbakat, sőt szeniorokat is.

A múlt hétvégén a Kozármislenyi OB-n az"E" hattánc és a"D" nyolctánc kategóriákban, illetve az ez alkalommal rendezett klubközi megméretésen versenyeztek párosaink, még pedig meglehetősen jól. Érmes, pontszerző helyeken végeztek és középdöntős körökbe jutottak versenyzőink. Két felnőtt párosunk pedig a Budapest Open-en remekeltek.

Remélem, hogy az eredményességünk a továbbiakban is folytatódik, ami nagyban köszönhető a gyerekek és a szülők pozitív hozzáállásának. Ezúton is köszönöm a sok-sok segítséget" - tette hozzá a klubvezető.

2018. február 17. Kozármisleny:
"D” ifjúsági Nyolctánc OB-n a Papp Gergely – Horváth Liza duó 2. lett (címképen), a klubközi versenyen D ifjúsági standardban 5., a latinban a 2. helyen fejezték be.
Az „E” gyermek II. Hattánc OB-n a Teremi Roland - Patai Maja kettős a 3. helyen, a Babai Dominik – Kovács Karina páros a 4. helyen zártak.

Az „E” junior I. Hattánc OB-n a Pintér Benedek –Dányi Vivien páros középdöntőt táncoltak és a klubközi versenyen az E junior I standard kategóriákban is a középdöntő résztvevői voltak.
A „D” junior I Nyolctánc OB-n az Oláh Regő – Horváth Léna kettős a 7. helyezést érték el, a klubközin D junior I. standard kategóriában az 5. helyen zártak, míg a latin táncokban a középdöntő körébe kerültek.
A „D” senior III. Nyolctánc OB-n Dóka Tamás (Freetime) és Balázsi Edina (Stúdió 2000 TSE) második helyezést szereztek.
„D” – „C” klubközi versenyeken a Ercsi Dániel – Patai Vanessza kettős a „D” Junior II-ben, a standard táncokban második helyezést, az ifjúsági korosztály standard táncaiban ugyancsak második helyezést értek el. A „C” Junior II kategóriában, a latin táncokban másodikak és az ifjúsági latin táncokban szintén ezüstérmes helyet szereztek.

2018. február 18. Kozármisleny:
A Melczner Máté - Dányi Dorka páros"E" gyermek latin táncokban 4. lett, az Almási Bence - Almási Réka kettős az"E" junior I. standard táncokban a 4. helyen, a latin táncokban 5. helyen végzett.
A Kun Marcell - Szakács Kitti duó az"E" junior I. standard táncokban 6. a latin táncokban a 4. helyen végeztek. A Mleczner Marcell - Bednarik Bianka kettős az"E" junior II latin kategóriában az 5. helyen végeztek.

Budapest Open 2018. február 18.
A Szőnyi Balázs - Kovács Anna kettős"B" felnőtt latin kategóriában 1. helyen végeztek, míg a Németh Gábor - Váradi Csilla páros ugyanebben a kategóriában az 5. helyen fejezték be a versenyt.
A képek forrása Juhász Ágnes
A beszélgetés témája a honfoglaló magyarok őstörténete, a Kárpát-medencébe való érkezésük, hagyatékuk, különös tekintettel a Kiskunhalas környéki régészeti különlegességekre.