2026. 04. 16. csütörtök
Csongor
  Írjon nekünk scattered clouds 11°C Érzett: 10°C Szél: 0 m/s Párat.: 85%

Tigrist szelídített az UKSC (galéria)

Jáger Levente  |  2019. 03. 02., 17:36

A szünetben három góllal vezetett a Kiskunhalasi UKSC a Tigrisek Csongrádi KSE ellen az NB III-as ifjúsági kézilabda-bajnokság-Közép-Dél csoportjában.  A vége azonban magabiztos, nagy különbségű halasi siker lett.

A 11. fordulójához érkezett az NB III-as ifjúsági kézilabda-bajnokság. A Közép-Dél csoportban a Kiskunhalasi UKSC a dobogóért van nagy csatában, éppen ezért volt fontos a Tigrisek Csongrádi KSE elleni találkozó, amellyel szemben négy pontos előnye volt a halasiaknak. A Horváth István Sportcsarnokban lejátszott szombat délelőtti mérkőzésen az első percekben kiegyenlített volt a játék. Mindkét csapatnak voltak jobb és rosszabb percei, amelyet aztán az ellenfél ki is használt. A csongrádiak edzője még időt is kért, hogy rendezze a sorokat. Harminc perc játék után 16-13-as hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

A második félidő simább volt. Katkó Andrea csapata szinte ugyanannyi góllal terhelte a csongrádi hálót, mint azt tette az első játékrészben. A Tigrisek viszont jóval kevesebbszer tudtak beköszönni a halasi kapusoknak, így fokozatosan nőtt a különbség. A lefújás pillanatában tetemes halasi előnyt rögzített a jegyzőkönyv. Kiskunhalasi UKSC - Tigrisek Csongrádi KSE 33-21. A halasiak jobb gólkülönbséggel a tabella 3, helyén állnak 8 győzelemmel és 3 vereséggel. Március 16-án, szombaton 13 órától a listavezető Nemesnádudvar ellen játszik a csapat, hazai közönség előtt.

Címkék
  • Kiskunhalasi UKSC
  • kézilabda
  • győzelem
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026-04-15 18:38:33
-Visszatértek a vonatok a Kiskun InterRégió útvonalára - Megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei - Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a régió borversenyét: a Kunsági Borversenyen több mint 200 nedűt értékelt a zsűri - Az RFC Parkban született újjá a főtéri pavilon
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés