2026. 04. 11. szombat
Leó, Szaniszló
  Írjon nekünk clear sky 7°C Érzett: 6°C Szél: 1 m/s Párat.: 52%

UKSC: vesztes rangadó

Jáger Levente  |  2013. 11. 24., 16:31

Egyelőre még jobb a Nagyatád a Kiskunhalasi UKSC-nél az NB II-es férfi kézilabda-bajnokságban. Ez derült ki a néhány perccel ezelőtt végetért rangadón, amelyet öt góllal nyert meg a listavezető idegenben.  

A listavezető a második ellen. Ez minden sportágban csemegének számít, így van ez a férfi kézilabdában is. Az első Nagyatád látogatott a második Kiskunhalasi UKSC otthonába vasárnap délután. A nézők is tudták, hogy mekkora a tét, ennek megfelelően több mint háramszázan foglaltak helyet a lelátókon. Kimaradt halasi helyzettel indult a meccs, majd a vendégek is hibáztak egyet. Az első gólra három percet kellett várni, ekkor a halasi Kanyik Árpád volt eredményes. A vizitálók gyorsan egyenlítettek, de Benkő Péter révén ismét az UKSC-nél volt a vezetés. Lüktető, nagy iramú volt a játék, ennek megfelelően több lehetőség is kimaradt.
 DSCF8267
A 14. percben Fejes Attila góljával már 4-2-re vezetett a házigazda, ennek okán zenget, zúgott a lelátókon a hajrá Halas. A következő percekben azonban mindtha egy másik Nagyatád és egy másik UKSC szerepelt volna. A vendégek tempót váltottak és zsinórban hat gólt lőttek. A 21. percben már 8-4 volt az állás az atádiak  javára. Ezt követően a hazaiak is váltottak, két góllal közelebb kerültek megint az ellenfélhez.
 
 
A nagyatádiaknál a kapus is remek teljesítményt nyújtott, mik többször őt, illetve a kapufát találtuk telibe. A hajrában, a lefújás előtt három perccel 13-9 volt az ellenfél javára, de megint váltott az UKSC, ennek nyomán a 29. percben a jó teljesítményt nyújtó Kanyik Árpád góljával 13-11 volt az állás. Az utolsó pillanatokban egy felesleges halasi szabálytalanság okán időntúli hetes dobhatott a Nagyatád, de a cserekapusunk, Gajdacsi Pétert bravúrral védett.
 
DSCF8272
 
A második félidőben nagyon sokat hibáztak a hazaiak. Főként a támadójátékunk volt gyenge, ennek nyomán fokozatosan ellépett az ellenfél. Hiába volt még a 42. percben 14-17, hét perccel később már 25-17-re vezettek a nagyatádiak. Úgy tűnt, hogy súlyos vereség lehet a vége, de az UKSC megemberelte magát és egyre jobban felzárkózott ellenfele mögé. Az 57. percben, 27-22-nél ziccert hibázott a halasi csapat, így nem csökkent a különbség. Az utolsó két percben aztán a vendégek góljára még Benkő Péter válaszolt, így alakult ki a végeredmény. Kiskunhalasi UKSC - Rinyamenti KC Nagyatád 23-28 (11-13). (A mérkőzés felvétele vasárnap 21 órától a Halas Televízióban.)
 
- Sokkal jobb volt az ellenfél. Támadójátékunk nagyon gyenge volt és ez döntőnek bizonyult. Sokat kell javulnunk, ha jövő héten, jól akarunk szerepelni a Kiskőrös elleni megyei rangadón - értékelt a lefújás után Kun István, a Kiskunhalasi UKSC edzője.
 
Kép-szöveg: Jáger Levente
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester
2026-04-10 11:23:25
Sok magyar család asztalára kerül a mindennapokban bolognai spagetti. Egy picit most továbbgondoltam a dolgot és ezúttal palacsintába töltöttem az ízletes, darált húsos ragut. Mondanom sem kell, nagy sikere volt, máskor is készül majd ilyen.
2026-04-10 10:13:43
Hosszú hónapokig üresen állt a főtéren az egykori Matéza, majd Rézmozsár Étterem pavilonja. Vincze Attila, a Szilády RFC gondolt egy merészet, és a létesítményt a bontása után az egyesület székhelyén építették újjá. Közösségi tér született az RFC Parkban.
2026-04-09 16:12:51
- Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban - Csatai Gergő világrekorder lufihajtogató bűvészműsora - Hrivnák Tünde divatbemutatóval egybekötött könyvbemutatója a Csipkeházban - A pokol fiai: Kátai Letícia Kinga kedvenc olvasmánya

Podcast

hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés