2026. 04. 11. szombat
Leó, Szaniszló
  Írjon nekünk clear sky 5°C Érzett: 3°C Szél: 2 m/s Párat.: 59%

Ünnepel a Halasi Tenisz Club

Jáger Levente  |  2017. 08. 26., 11:51

Harmincadik születésnapját ünnepli szombaton a Halasi Tenisz Club. Ebből az alkalomból már délelőtt 9 óra óta zajlanak a programok az Erzsébet királyné téren, mind a hat pályán mérkőzésen vannak, a gyermekeket ugrálóvár, arcfestés, kézműveskedés, állatsimogató, íjászkodás várta. Délután négytől bemutatók lesznek, este nyolctól pdig Falusi Mariann koncertezik majd.

Megadja a módját az ünneplésnek a Halasi Tenisz Club. Családi Napot szerveztek az Erzsébet királyné téren, amelyre ingyenes a belépés. Délelőttől várták a gyermekeket, arcfestéssel, ugrálóvárral, íjászkodással, állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal. A kánikulai meleg ellenére mind a hat pályán elkezdődött a jubileum kapcsán kiírt teniszkupa.

A program délután 4 órától folytatódik majd. Kulturális csoportok, sportegyesületek bemutatóit nézhetik majd meg az érdeklődők, 20 órától pedig Falusi Mariann ad koncertet. Este kilenc órától DJ Major Péter nosztalgiadiszkója szórakoztatja majd a közönséget. - Együtt akarunk ünnepelni a várossal, ezért a programok látogatása ingyenes-fogalmazott Franczia Imre, a Halasi Tenisz Club elnöke. 

Címkék
  • Halasi Tenisz Club
  • születésnap
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester
2026-04-10 11:23:25
Sok magyar család asztalára kerül a mindennapokban bolognai spagetti. Egy picit most továbbgondoltam a dolgot és ezúttal palacsintába töltöttem az ízletes, darált húsos ragut. Mondanom sem kell, nagy sikere volt, máskor is készül majd ilyen.
2026-04-10 10:13:43
Hosszú hónapokig üresen állt a főtéren az egykori Matéza, majd Rézmozsár Étterem pavilonja. Vincze Attila, a Szilády RFC gondolt egy merészet, és a létesítményt a bontása után az egyesület székhelyén építették újjá. Közösségi tér született az RFC Parkban.
2026-04-09 16:12:51
- Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban - Csatai Gergő világrekorder lufihajtogató bűvészműsora - Hrivnák Tünde divatbemutatóval egybekötött könyvbemutatója a Csipkeházban - A pokol fiai: Kátai Letícia Kinga kedvenc olvasmánya

Podcast

hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés