2026. 04. 16. csütörtök
Csongor
  Írjon nekünk scattered clouds 10°C Érzett: 9°C Szél: 0 m/s Párat.: 85%

Victor-i csapagyőzelem Bács megye előtt

Jáger Levente  |  2015. 08. 23., 07:30

Tizenkét versenyszám értékelésére került sor a kiskunhalasi Korosztályos Championátus Döntő és Országos Minősítő Verseny szombati napján. Az időjárásra ezúttal nem lehetett panasz, mert szárazon megúszták a lovasok. A nap leginkább várt eredményhirdetése a Championátus csapatbajnoksága volt. Ebben a Budapesti Viktor-i és a Bács-kiskun megyei együttesek között pontegyenlőség alakult ki. Mindössze három századon múlott Bács-megye sikere, de összevetésben végül Pest-megye, Viktor-i csapata győzött, a harmadik Veszprém megye lett.


A csapatverseny végeredményének eldöntése előtt azonban az utánpótlás versenyszám (125 cm) eredményhirdetésére került sor, ahol éppen a csapatcím két összevetője volt szoros versenyben. Itt fordított eredmény született. Braunitzer Enikő győzött Bogdánnal, Nevelits Laura (Circado) előtt. 
A 20 éves Kecskeméti Medinplus Lovasiskola sportolója (edzője Kovács Péter) elmondta: „Ötéves korom óta lovagolok. Bogdán egy 14 éves sárga herélt, Guarde Royale XX telivér apaságú, tapasztalt ló, akivel négy és fél éves kora óta dolgozunk együtt. Megbízható, jó képességű és gyors. Az emlékezetes 2010-es mezőhegyesi versenyen történt vihar során sérült, akkor rövid időre visszaesett, de szerencsére felépült. Az egyéni helyezésem nem volt veszélyben. A csapatért viszont Nevelits Laurával (Kaland) vetettem össze. Laura ment előttem, láttam a pályáját, gyorsan és hibátlanul lovagolt. Kiváló lovas, kiváló lóval, veszteni valóm nem volt. Mindössze három tized másodpercen múlt Bács-megye aranyérme, de ilyen a sport. Az első hely, a holnapi egyéni döntőben nem kérdéses, szinte fix, hogy Laura lesz a nyerő. Dobos Peti és én viszont az ezüstért nagy harcban leszünk. Természetesen mindent megteszek a sikerért” – mondta Braunitzer Enikő.

Az utánpótlás versenyszám győztes és helyezett lovasainak Szűcs Csaba, Kiskunhalas alpolgármestere adta át a díjakat. A versenyszám végeredménye:
1. Braunitzer Enikő (Bogdán), Medinplus Lovasiskola 0 hp, 65,99 mp
2. Nevelits Laura (Kaland), Viktor-i Sportegyesület, 0 hp, 66,11 mp
3. Baumann Bori (Rosi S Paula) Prosper LK, 0 hp 74,75 mp

A csapatverseny valóban szoros végkimenetelére – hisz az összevetésben tizedmásodpercek döntöttek - az eredményhirdetés látványa tette fel a koronát. A látványos csapatbevonulón 8 együttes 32 lovasa vonult az aréna zöld gyepére.
A csapatverseny végeredménye:
1. Pest megye, Viktor-i SE: 18 pont
Csapatvezető: Stelczer Viktor, csapattagok: Sári Mia Sarolta (Circado), Barna Csenge (Sólyom), Kiss Anett Natália (Caro Ferdedo), Nevelits Laura (Kaland).
2. Bács-Kiskun megye I csapat: 18 pont
Csapatvezető: Marton András, csapattagok: Juhász Virág (Táno De Chardin), Vecsei Lili (Dano), Rácz Julianna, (biofarmer Zsebibaba), Braunitzer Enikő (Bogdán).
3. Veszprém megye – OKIDOKI: 15 pont
Csapatvezető: Maszlag Ilona, csapattagok: Nagy Evelin (Tristan), Németh Bettina (Rózsavölgy), Németh Georgina (Stella), Unger Fanni (Anna).
A nap legnehezebb versenyszámára A/3 * (140 cm) szokás szerint késő délután került sor. Itt is Pest-megyéből érkezett versenyző diadalmaskodott, Búza Krisztián (Airvent Money) a Lacházi LK lovasa győzött. Részére és a szám helyezett sportolói részére Habsburg György adta át a díjakat.
Az A/3 * versenyszám végeredménye:
1. Búza Krisztián (Airvent Money), Lacházi LK, 0 hp, 39,49 mp
2. Rezgő Zoltán (Chacco-Prinz), Diva Sport Lovasklub, 3 hp, 47,46 mp
3. Jován Richárd (Roche) Mezőhegyesi Ménes SE, 4 hp, 40,83 mp

A kiskunhalasi Korosztályos Championátus Döntő és Országos Minősítő Verseny vasárnap reggel 8 órakor folytatódik, amikor is a döntőkre kerül sor. A RiderLine Online TV minden versenyszámot élőben közvetít. A DigiSport a Korosztályos Championátus Döntő napján összefoglalót készít az eseményekről, amelyet még az nap közvetít 16 óra 25 perces kezdettel, másfélórában. A belépés ingyenes a Fazekas Mihály utca 1. szám alatti lovaspályára.
Kovács Iván
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026-04-15 18:38:33
-Visszatértek a vonatok a Kiskun InterRégió útvonalára - Megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei - Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a régió borversenyét: a Kunsági Borversenyen több mint 200 nedűt értékelt a zsűri - Az RFC Parkban született újjá a főtéri pavilon
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés