2026. 07. 21. kedd
Dániel, Daniella
  Írjon nekünk overcast clouds 16°C Érzett: 15°C Szél: 3 m/s Párat.: 70%

Zöld Közösségért - jelentős adományt gyűjtöttek az évzáró túrán

Kovács Iván  |  2024. 01. 01., 16:24

Az év utolsó szombatjára szervezte hagyományos Bejglilejáró túráját a Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület. Az egészséges életmód gyakorlása mellett, egyben jótékonysági vállalást is teljesített a jó 70 fős társaság. Több, mint 120 kg szárazélelmiszert gyűjtöttek össze a Benjámin Lakóotthon részére – tájékoztatta szerkesztőségünket a főszervező és túravezető Fodor Imre. 

A Bejglilejáró túrának már hagyománya van. A karácsonyi ünnepeket követően szoktuk megrendezni – közölte Fodor Imre, a Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület túravezetője. Nem titkolt szándéka a túrának - amit nevében is hordoz - hogy az ünnepek jelentős ételfogyasztását ellensúlyozzuk egy hosszabb gyalogtúrával.

Az egyesületünk egyik célját a sok közül szintén teljesítettük a gyalogtúrán, nevezetesen megismertettük a homokhátsági nagyon szép természeti környezetünket a résztvevőkkel a menetvonalon. A mostani eseményünkre jótékonysági akciót is hirdettünk. A túrára jelentkezőknek, kvázi belépőként, önként választott szárazélelmiszer adományozás lehetőségét kínáltuk fel. Jól sikerült, mert nem fért el a kocsi csomagtartójában az összegyűlt élelmiszer mennyiség.

A társaság december 30-án, 8 órakor találkozott a buszmegállónál, ahol összegyűjtöttük az adományokat, majd buszra szálltunk és a harkakötönyi kereszteződésig utaztunk, aztán gyalogoltunk egy jót a térségben. Több célállomásunk is beterveztünk a menetvonalon. Elmentünk a kötönyi iszaptározóhoz, aztán a 9-es dűlő közelében található, egykori tanyasi iskola mellett haladtunk el. A múlt század elején, a Klebersberg program keretében létesített iskola ma már nem tölti be szerepét, de oktatástörténeti szempontból érdekes állomásnak bizonyult.

A gyalogtúra iránya aztán a Török erdő felé fordult, onnan pedig a majsai úton található sertéstelep felé vettük az irányt. Itt opciót kínáltunk azoknak, akiknek elég volt a kilométerekből, mert ott buszra szállhattak. A csapat maradéka pedig a sárga turista jelen, a szegedi út felé haladva közelítette meg a várost.

A gyaloglók hosszabb távot választó fele délután négyórára ért vissza és jó húsz kilométerrel gazdagította a 2023-as távolsággyűjteményét. Az egyesületünk az összegyűlt 120 kilogrammnyi szárazélelmiszert a Benjámin Lakóotthon részére adja át. Örömmel tölt el, hogy ilyen nagylétszámú és lelkes gyalogtúrázó társaságot sikerült összeverbuválni egyesületünk 2023-as évi, utolsó aktivitására – zárta tájékoztatóját Fodor Imre túravezető.

A Zöld Közösségért Természetbarát Egyesületről (idézet a szervezet honlapjáról): A Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület 2014 januárjában alakult meg. Lelkes, tettre kész fiatalok vagyunk, célunk a közösség összehozása. Túráinkon, kirándulásainkon az előbbiek mellett a jó hangulat is garantált. Egyesületünk 2018 óta tagja a Magyar Természetjáró Szövetségnek. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósággal és a helyi önkormányzattal, valamint más országos és helyi szervezetekkel szoros együttműködésben aktívan részt veszünk a térség természetvédelmi tervezésében, kutatásokban, faj- és élőhelyvédelmi programokban.

Képek: Fodor Imre

Címkék
  • gyalogtúra
  • természet
  • Zöld Közösségért
  • Fodor Imre
  • Homokhátság
  • adomány
  • Benjámin Lakóotthon
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026-07-17 09:22:27
Angyal Péter természetfotós vezette körbe a Csetényi Élményparkban a Martonosi Pál Városi Könyvtár nyári napközis táborának résztvevőit szerdán.
2026-07-17 01:29:50
- Népek dalai a zeneiskola kórusának előadásában - Világjáró állatorvos az USA nemzeti parkjaiban - Trabarna a humor világába utaztat - Igazad van - Hegedűs Katalin kedvenc könyve
2026-07-16 16:50:45
Régi, a történelmi múltunka felidéző fotókat gyűjt a Thorma János Múzeum. Az intézmény mindazokat várja, akik régi fényképekkel, dokumentumokkal és személyes emlékekkel hozzájárulnának Kiskunhalas helytörténetének gazdagításához. Az első alkalom 2026. július 23. 13:00-16:00-ig lesz a múzeumban.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
2026. 05. 19., 17:08
A kiskunhalasi István Dia dartsversenyzői sikereiről mesélt nekünk.
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
hirdetés