2026. 04. 11. szombat
Leó, Szaniszló
  Írjon nekünk clear sky 7°C Érzett: 6°C Szél: 1 m/s Párat.: 52%

(►) Ivott, vezetett, elaludt a halasi sofőr

2024. 02. 01., 08:21

Nem mindennapi történetet osztott meg a nyilvánossággal a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Egy 49 éves kiskunhalasi férfi autójával cikázott a forgalmi sávok között a városban, erről értesítették a rendőrséget is. A sofőrt egy italdiszkont parkolójában találták meg, a vezetőülésben aludt, mellette egy üveg pezsgő volt. A sztori itt azonban nem ért még véget.

Bejelentés érkezett a rendőrségre január 28-án arról, hogy valaki autóval a forgalmi sávok között cikázva közlekedik Kiskunhalas egyik utcájában. A járőrök a gyanús kocsi nyomába eredtek, és végül egy italdiszkont előtt meg is találtak, ekkor már leparkolva. Ahogy közelebb értek a járműhöz, azt látták, hogy az utastérben egy férfi alszik; mellette pedig ott egy üveg pezsgő is- közölte a police.hu.

Hamarosan arra is fény derült, hogy az autós nem a vezetéstől fáradt el, sokkal inkább az elfogyasztott alkohol mennyisége fejtette ki a hatását addigra, mire leparkolt. Ugyanis a manővert egy üzlet kamerája rögzítette, és abból egyértelműen kiderült, hogy a vezetőülésben mélyen alvó férfi parkolta le a járművet. Az alkoholszonda pozitív értéket mutatott, így őt mintavételre előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A 49 éves sofőr, akinek a vezetői engedélyét bevonták, elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A történetnek azonban itt még nem volt vége. Két nappal később ismét volán mögé ült a férfi, aki ekkor már vezetői engedély nélkül vett részt a közlekedésben. Ismételten előállították, és gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében szabálysértési őrizetbe vették.

Címkék
  • halasi rendőrök
  • ittas
  • ittasság
  • Kiskunhalas
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester
2026-04-10 11:23:25
Sok magyar család asztalára kerül a mindennapokban bolognai spagetti. Egy picit most továbbgondoltam a dolgot és ezúttal palacsintába töltöttem az ízletes, darált húsos ragut. Mondanom sem kell, nagy sikere volt, máskor is készül majd ilyen.
2026-04-10 10:13:43
Hosszú hónapokig üresen állt a főtéren az egykori Matéza, majd Rézmozsár Étterem pavilonja. Vincze Attila, a Szilády RFC gondolt egy merészet, és a létesítményt a bontása után az egyesület székhelyén építették újjá. Közösségi tér született az RFC Parkban.
2026-04-09 16:12:51
- Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban - Csatai Gergő világrekorder lufihajtogató bűvészműsora - Hrivnák Tünde divatbemutatóval egybekötött könyvbemutatója a Csipkeházban - A pokol fiai: Kátai Letícia Kinga kedvenc olvasmánya

Podcast

hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés