2026. 09. 16. szerda
Edit
  Írjon nekünk clear sky 23°C Érzett: 23°C Szél: 2 m/s Párat.: 52%

Előzetesben marad a bírósági lövöldöző

Jáger Levente  |  2016. 04. 18., 15:40

Két hónappal meghosszabbították a Kiskunhalason, a bírósággal közös járási ügyészség épületében márciusban lövöldöző férfi előzetes letartóztatását, a végzés nem jogerős - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.

    

A közlemény szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteki, nem jogerős végzését azzal indokolta, hogy a szökés és elrejtőzés megakadályozásához és a bűnismétlés megelőzéséhez nem rendelhetett el enyhébb kényszerintézkedést.   Az eljárás során beszerzett bizonyítékok szerint B. János megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy március 16-án az ügyészséggel egy épületben elhelyezett Kiskunhalasi Járásbíróság épületében gépkarabéllyal lövöldözött, csak dulakodást követően, az épületben tartózkodó biztonsági őr, gondnok és rendőr segítségével tudták lefegyverezni - közölték. A férfival szemben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat eljárást emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt - tették hozzá.


A férfi nem sokkal 9 óra előtt jelent meg a bírósággal közös járási ügyészségi épületnél azzal a szándékkal, hogy megöli a kiskunhalasi vezető ügyészt. Egy gépkarabélyt is magával vitt egy papírdobozban, valamint 240 lőszert. A férfi az átvizsgálásakor elővette a fegyvert, és az egyik biztonsági őrt arra szólította fel, hogy vezesse a vezető ügyészhez. Hogy nem történt tragédia, abban nagy szerepe volt a biztonsági őrnek és az intézmény gondnokának. A dulakodás közben a férfi három lövést adott le, de nem sérült meg senki.  A férfi március 18-án került előzetes letartóztatásba. (MTI)

Fotó: Marjai János (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 15., 10:05
Rangadót játszott vasárnap a Halas-Fehértó FC a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A Tompa elleni idegenbeli meccsen nem született gól, így az újonc továbbra is veretlen az idei szezonban. Következhet a Dunagyöngye elleni mérkőzés, amely könnyen lehet, hogy döntő lesz a bajnokság végkimenetelét illetően.
2026-09-14 19:22:21
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat - A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek - Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra - Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
2026-09-14 19:12:50
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén. - Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
2026-09-14 13:17:54
A 47. Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott. A családok legkisebb tagjai több területen is kipróbálhatták ügyességüket, rátermettségüket, e mellett pedig különleges állatokat is kézbe vehettek a legbátrabbak.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés