2026. 04. 11. szombat
Leó, Szaniszló
  Írjon nekünk clear sky 7°C Érzett: 6°C Szél: 1 m/s Párat.: 52%

Halasi tolvajt fogtak Csongrádon

Jáger Levente  |  2018. 09. 25., 07:44

Egy csongrádi erdőben dolgozott favágóként az a halasi férfi, aki ellen most fejeződött be a nyomozás. Kiderült, hogy nemcsak munkával töltötte az idejét a szomszédos megyében, hanem egy tanyából is lopott.

A napokban zárta le a csongrádi rendőrkapitányság annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek gyanúsítottja egy kiskunhalasi férfi. Augusztus 2-8. között egy akkor még ismeretlen tolvaj látogatott meg több alkalommal egy csongrádi tanyát. Onnan egy szivattyút, annak tartozékait, műanyag alkatrészeket, fém bilincseket és szőlőt vitt magával az elkövető. A nyomozók megtalálták a halasi férfit, aki abban az időszakban egy közeli erdőben favágóként dolgozott. Vallomásában elmondta, hogy megszomjazott és társával e miatt ment be az ingatlanba. Másnap már egyedül tért vissza és az értékesnek vélt tárgyakat magához vette, majd elrejtette az erdőben, ezeket egyébként a rendőrök megtalálták. A férfi ellen dolog erőszakkal elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Csongrádi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Címkék
  • lopás
  • tolvaj
  • tanya
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester
2026-04-10 11:23:25
Sok magyar család asztalára kerül a mindennapokban bolognai spagetti. Egy picit most továbbgondoltam a dolgot és ezúttal palacsintába töltöttem az ízletes, darált húsos ragut. Mondanom sem kell, nagy sikere volt, máskor is készül majd ilyen.
2026-04-10 10:13:43
Hosszú hónapokig üresen állt a főtéren az egykori Matéza, majd Rézmozsár Étterem pavilonja. Vincze Attila, a Szilády RFC gondolt egy merészet, és a létesítményt a bontása után az egyesület székhelyén építették újjá. Közösségi tér született az RFC Parkban.
2026-04-09 16:12:51
- Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban - Csatai Gergő világrekorder lufihajtogató bűvészműsora - Hrivnák Tünde divatbemutatóval egybekötött könyvbemutatója a Csipkeházban - A pokol fiai: Kátai Letícia Kinga kedvenc olvasmánya

Podcast

hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés