A 47. Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott. A családok legkisebb tagjai több területen is kipróbálhatták ügyességüket, rátermettségüket, e mellett pedig különleges állatokat is kézbe vehettek a legbátrabbak.
Két nap, három versenypálya, 28 versenyszám, 484 start számokban az elmúlt hétvégén a Kiskunhalason megrendezett a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakága (LAUSZ) Neohorse Regionális Döntő plusz Diákolimpiai Selejtező mérlege. A két szakági régió versenyének Hirling Lovasparkban megrendezett eseménye egyben főpróbája volt a szeptember végén szintén városunkban tartandó LAUSZ Diákolimpiai Döntőnek.
A 47. Halasi Szüreti Fesztivál szombati napján is érdemes volt ellátogatni a Borudvarba, ahol többféle zenei stílus várta az érdeklődőket. Először néptáncosok ropták, majd jött az 50-es évek rockabillyje, végül rocktól zengett a városháza díszudvara. A zene mellé pedig ott voltak a borászatok nedűi.
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat
- A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek
- Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra
- Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén.
- Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
A megyei U15-ös lány labdarúgó-bajnokság előző évi kiírásának a bajnoka a Kiskőrös látogatott a Bundzsák Dezső Sportközpontba vasárnap délelőtt. A házigazda Kiskunhalasi FC udvariatlan vendéglátóként 12 góllal terhelte a címvédő kapuját.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.