2026. 01. 16. péntek
Gusztáv
  Írjon nekünk overcast clouds 0°C Érzett: -3°C Szél: 3 m/s Párat.: 97%

Még ilyet: autót vezető nőt ütött meg a halasi férfi

Jáger Levente  |  2023. 04. 13., 09:38

Ököllel fejen ütötte az autót vezető ismerősét egy kiskunhalasi férfi, e miatt baleset történt. A tettest ez sem zavarta, miután a nő elmenekült a helyszínről, ő bepattant a volán mögé és elhajtott. Jogosítványa nem volt, mert azt többször bevonta a rendőrség, ráadásul felfüggesztett börtönbüntetése is „élesre” változik. 

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleménye szerint kiskunhalasi férfi tavaly szeptember 11-én kora reggel Kiskunhalason egy ismerőse autójában utasként hátul utazott és szóváltásba keveredett a sofőrrel. A vádlott a vita során a járművet vezető nőt ököllel fejen ütötte, aki emiatt védekezésül mindkét kezét a feje mögé emelte. E miatt egy jobbra ívelő kanyarban a bal oldali útpadkánra ráfutott és ott egy beton kerítésoszlopnak ütközött. A támadó a közlekedő jármű vezetője elleni erőszakkal a sofőr és a mellette ülő nőismerőse életét és testi épségét veszélyeztette. Az ütközés után a sértett ijedtében kiugrott az autóból és gyalogosan elmenekült. A férfi ekkor a sofőrülésbe pattant és elhajtott a helyszínről. A kiskunhalasi rendőrök később az elhagyott járművet az indítókulccsal együtt egy erdős külterületen megtalálták.

Később kiderült, hogy a férfi annak ellenére vezette a járművet, hogy őt a bíróság 2021 novembere óta többször eltiltotta a járművezetéstől. Sőt, a cselekmény elkövetésekor is pont egy ilyen bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett fogházbüntetés próbaideje alatt állt. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi az eltiltásokat máskor is semmibe vette és még háromszor lebukott engedély nélküli vezetés közben.Az ügyészség a férfit közlekedés biztonsága elleni bűntettel, valamint jármű önkényes elvételének és eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntettével vádolja, ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a korábbi felfüggesztett fogházbüntetés utólagos végrehajtását is el kell rendelni. A letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Fotók: ugyeszseg.hu

Címkék
  • vádemelés
  • jogosítvány
  • Kiskunhalas
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 12., 16:37
A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület folytatta azt a hagyományt, hogy családias hangulatú ünnepség keretében látja vendégül a kerek évfordulós tagjait. Január első napjaiban volt Seres István születésnapja, a 80 esztendős nyugállományú századost hétfőn délelőtt köszöntötték.
2026-01-15 17:41:45
- Végtelen energia: beszámolunk a Nikola Tesla életét bemutató musicalről - Gospel zene: Bolyki Balázs és fiai koncertje - A Steps On Ice Korcsolyaiskola jégrevüje - Lapozgató és programajánló
2026-01-15 17:35:44
- Az év arca: Nagyapáti Krisztina - Milyen volt a sapkadivat? - Darányi Mária kalapgyűjteménye - Fánksütés Király Gáborral és Bakos Lacival

Podcast

Podcast sorozat a társasházak működéséről, a tulajdonostársak jogairól és kötelezettségeiről Dr. Rékasi Cecíliával, Kiskunhalas Város jegyzőjével. 5. rész: Pénzügyi menedzsment, számlavezetés, szakmai segítségek, kamera.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2025. 12. 28., 11:11
Nyugdíjba megy Zsigó József, Kiskunhalas legismertebb halárusa.
2025. 12. 16., 09:04
Tornyainé Mathesz Éva kisgyermekgondozó négy évtizede.
2025. 12. 01., 11:44
Angyal Péter természetfotós története.
2025. 11. 20., 12:05
Ginderné Takács Andrea gyógyulása.
hirdetés