2026. 04. 16. csütörtök
Csongor
  Írjon nekünk scattered clouds 10°C Érzett: 9°C Szél: 0 m/s Párat.: 85%

Vádemelés a 160 milliós heroincsempész ellen

Jáger Levente  |  2018. 05. 15., 14:01

Vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy albán férfi ellen, aki tavaly október 26-án több mint tíz kilónyi, 160 millió forintot érő heroint próbált Magyarországon át Olaszországba csempészni. A drogot az átalakított autójában rejtette el, de a vámosok megtalálták a csomagokat.

Tavaly október 26-án hajnalban jelentkezett belépésre Tompánál két albán állampolgár egy személyautóval. Mivel gyanúsan viselkedtek, ezért tüzetesebben is átvizsgálták a járművet. Észrevették, hogy az alvázon az egyébként nyitott kardánalagutat behegesztették. A kialakított rejtekhelyről a rendőrök 20 darab – barna színű port tartalmazó – csomagot emeltek ki, amelyek súlya összesen 10 770 gramm volt. A helyszínen elvégzett gyorsteszt valamint az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a megtalált anyag heroin, amelynek feketepiaci értéke körülbelül 160 millió forint. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság által megkezdett eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda vette át.

A napokban történt vádemelés az ügyben. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint 2017 októberében, Albániában, ismeretlen személyek megkérték a vádlottat, hogy a saját autójával csempésszen kábítószert Olaszországba, amiért 1500 eurót ígértek neki. Az anyagi gondokkal küzdő vádlott elvállalta a feladatot és a gépkocsiját át is adta két ismeretlen megbízójának, hogy elrejtsék benne a drogot. még térképet is kapott a megbízóitól, október 25-én indult Albániából, ám a tompai átkelő volt a végállomás.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottat a főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer kereskedelem bűntettének kísérletével vádolja és végrehajtandó fegyház, valamint kiutasítás kiszabását indítványozza vele szemben. A főügyészség indítványozza a lefoglalt drog, valamint az átalakított gépkocsi elkobzását is. A vádlott bűnössége kérdésében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.


Címkék
  • Tompa
  • kábítószer
  • határátkelő
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026-04-15 18:38:33
-Visszatértek a vonatok a Kiskun InterRégió útvonalára - Megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei - Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a régió borversenyét: a Kunsági Borversenyen több mint 200 nedűt értékelt a zsűri - Az RFC Parkban született újjá a főtéri pavilon
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés