2026. 04. 11. szombat
Leó, Szaniszló
  Írjon nekünk clear sky 5°C Érzett: 3°C Szél: 2 m/s Párat.: 59%

Verte, vonszolta az asszonyt

Bakos László  |  2019. 03. 19., 14:19

Elfogták a halasi rendőrök azt a férfit, aki a Sárkány utcában ki akart rabolni egy kerékpáros asszonyt. A 19 éves férfi ütötte, verte, maga után vonszolta a táskáját szorongató hölgyet, aki nem félt szembeszállni a támadóval.

Az 56 éves asszony a Sárkány utcában kerékpározott, amikor mellé ért egy másik biciklis. A férfi hirtelen a nő kosarába nyúlt, és megpróbálta elvenni a táskáját. Az asszony ezt nem hagyta, így rángatták a táskát, eközben mindketten elestek. Az elkövető továbbra is próbálta magához venni áldozata tulajdonát, és az ellenálló asszonyt – aki fogta a táskáját – magával húzta a földön. Mivel a nő ennek hatására sem engedett a szorításból, a tettes megpofozta, majd elmenekült a helyszínről. A kiskunhalasi rendőrök rövid időn belül beazonosították és március 18-án kora délután elfogták T. Alexet. A 19 éves helyi férfit rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették.  A sértett – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérüléseket szenvedett- áll a rendőrségi közleményben. További részletek 19 órakor a Híradóban.

Címkék
  • halasi rendőrök
  • őrizetben
  • rabló
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester
2026-04-10 11:23:25
Sok magyar család asztalára kerül a mindennapokban bolognai spagetti. Egy picit most továbbgondoltam a dolgot és ezúttal palacsintába töltöttem az ízletes, darált húsos ragut. Mondanom sem kell, nagy sikere volt, máskor is készül majd ilyen.
2026-04-10 10:13:43
Hosszú hónapokig üresen állt a főtéren az egykori Matéza, majd Rézmozsár Étterem pavilonja. Vincze Attila, a Szilády RFC gondolt egy merészet, és a létesítményt a bontása után az egyesület székhelyén építették újjá. Közösségi tér született az RFC Parkban.
2026-04-09 16:12:51
- Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban - Csatai Gergő világrekorder lufihajtogató bűvészműsora - Hrivnák Tünde divatbemutatóval egybekötött könyvbemutatója a Csipkeházban - A pokol fiai: Kátai Letícia Kinga kedvenc olvasmánya

Podcast

hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés