2025. 12. 11. csütörtök
Árpád
  Írjon nekünk scattered clouds 5°C Érzett: 4°C Szél: 1 m/s Párat.: 96%

Halasmédia archívum: 2014. november Találatok száma: 200

Novemberi aprók tánca

2014. 11. 30., 19:29 | Szőri Attila
Itt van már november didergő hónapja, Hideg szele a fák ágait megcsapja - szól a Csokonai vers novemberről. Mégis az igen barátságtalan időben is érkeztek a családok a Szent András Aprók Táncára, a Végh-kúriába. A Pásztortűz Egyesület és a Fészekrakó Egyesület közös programja magyar és nemzetiségi kultúrát is népszerűsítik.

Gombócot a sütőbe!

2014. 11. 30., 14:53 | Szőri Attila
Az egyik legizgalmasabb gasztronómiai kihívás, ha egy jól ismert, hagyományos receptet próbálunk megújítani. A túrógombócot kicsik és nagyok egyaránt szeretik, ebben a verzióban viszont még biztosan kevesen találkoztak vele.

LEZÁRVA (2014.12.02.)

2014. 11. 30., 14:43 | Szőri Attila
Közel nyolcvan e-mail érkezett legutóbbi rejtvényünk kapcsán. Ami pedig külön öröm, hogy minden játékos tökéletes megfejtést küldött címünkre. Viszont csak egy nyertest hirdethetünk ezúttal is.

Emléktábla a kivonulásról

2014. 11. 30., 10:39 | Jáger Levente
A Thorma János Múzeum, a halasi önkormányzat, valamint a Szent József Katolikus Általános Iskola közös összefogásának köszönhetően mostantól emléktábla őrzi azt a történelmi eseményt, amelynek során az országban elsőként Kiskunhalason kezdődött meg a szovjet csapatok kivonása. Szabó Áron alkotása a vasútállomás falát díszíti. 

Halasiak az EB-n

2014. 11. 30., 10:11 | Jáger Levente
Óriási sportdiplomáciai siker, kimagasló megtiszteltetés, hogy a Klúcsó-Lekrinszki kézilabda játékvezetői duó közreműködik  a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság eredményes lebonyolításában.

Halványan Izzó

2014. 11. 30., 10:05 | Jáger Levente
Az NB II-es férfi kézilabda bajnokság 10. őszi fordulójában a pályaválasztói jog megcserélésével szombaton este a Kiskunhalasi UKSC a Nagykanizsai Izzó SE csapatát látta vendégül a Vári-szakközépiskola sportcsarnokában. A sok beteg, sérült miatt az előjelek vészjóslóak voltak, de aztán minden remekül sikerült a rangadón.

Szilády: atomerő és stílusos foci

2014. 11. 30., 09:57 | Jáger Levente
A házigazda paksiak is elismerően szóltak a Kiskunhalasi Szilády RFC teljesítményéről, miután Vincze Attila csapata remek tornagyőzelmet aratott az atomerőműjéről híres városban. A halasiak rúgták a legtöbb gólt. 

Kiporolták a KFC-t

2014. 11. 29., 16:02 | Jáger Levente
Súlyos, megalázó vereséget szenvedett a Kiskunhalasi FC a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság utolsó őszi fordulójában. A vendég Kiskunfélegyháza hét góllal terhelte a halasiak hálóját, a mienk erejére egyetlen kapufára futotta. A szurkolókat és a hazai kispadot nemcsak a metsző hideg zavarhatta ezen a délutánon.
Lopott buszt fogtak a határrendészek

Lopott buszt fogtak a határrendészek

2014. 11. 29., 09:46 | Szőri Attila
Hamis rendszámmal, Tompán akartak kivinni az Európai Unióból egy Bécsben ellopott autóbuszt. Arra nem számítottak, hogy az évek óta jól működő schengeni nyilvántartó rendszer pillanatok alatt kidobja, hogy a járgány és a rendszám nem passzol.

Halasra jön a listavezető

2014. 11. 29., 09:07 | Jáger Levente
A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság pillanatnyilag legjobb csapata látogat szombaton délután a városi sportpályára. A Kiskunhalasi FC számára a legnagyobb eredmény a tisztes helytállás volna, de mint tudjuk: a labda még mindig gömbölyű.

"Csak" szalagszakadás

2014. 11. 29., 08:51 | Jáger Levente
Vasárnap az NB II-es férfi kézilabda bajnokságban, Siklóson, súlyosan megsérült Paic Róbert a Kiskunhalasi UKSC játékosedzője. Azóta nagyon sokan aggódtunk az átlövőként és trénerként is jeleskedő sportember állapotáért.

A tekósok is szalagoztak (videóval)

2014. 11. 29., 01:43 | Szőri Attila
Pénteken este rendezte meg a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium szalagavtó ünnepségét. Az eseményen Téglás László igazgató beszédét követően az osztályfőnökök feltűzték a 95 végzős tanulónak azt a szalagot, mely a középiskolás évek végének és egyúttal a még rájuk váró erőpróbáknak is szimbóluma. Ezt követően a végzősök dallal köszönték meg tanáraik négy éves kitartó munkáját.

Szalagavatóztak a tekósok

2014. 11. 29., 01:31 | Szőri Attila
Szalagavatóztak a tekósok (Pozsgai Ákos)

Mécsesek a tragédia helyszínén

2014. 11. 28., 17:58 | Szőri Attila
Sokakat felháborítottak az olajosok útján halálos balesetet okozó fiú családját ért támadások. Internetes közösségi oldalakon, és más hírportálon, a családod gyalázó írások jelentek meg, amelyeket egyre többen utasítanak vissza a közösségi portálokon. Az elmúlt napokban megszólalt a férfi nővére is, aki ízléstelennek nevezte, hogy egyesek nemtelen támadásokra használják fel a balesetben érintett két család tragédiáját. Az egyik közösségi portálon olvasható közleményében a balesetben elhunyt fiatal lány családjával való együttérzésre szólított fel. A tragédia színhelyét eközben egyre többen keresik fel, mécseseket gyújtanak, így emlékezzenek a baleset áldozatára.

Drogot találtak a kocsiban

2014. 11. 28., 12:37 | Szőri Attila
Kábítószert találtak egy személyautóban közúti ellenőrzés során a kiskunhalasi rendőrkapitányság járőrei. Összesen 70 darab tabletta került elő a két kiskunmajsai férfi a járművéből.

Várják a lakossági rákötéseket

2014. 11. 28., 11:24 | Szőri Attila
Elkészült az évek óta nagyon várt szennyvíztisztító telep Bácsalmáson. A létesítmény a Bácsalmás Város Szennyvízcsatornázása és Szennyvíztisztítása elnevezésű projektben valósult meg, melyre a település önkormányzata 2.254.836.727 forintot nyert el az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával, az Új Széchenyi Terv keretében.

Szeretni és szeretve lenni

2014. 11. 28., 10:57 | Jáger Levente
A Pásztortűz Egyesület Családbarát-sorozatának csütörtöki előadása a korábbi alkalmaknál is több érdeklődőt vonzott a városi könyvtárba. A meghívott vendég ezúttal dr. Belső  Nóra pszichológus volt, aki szeretetről, szerelemről, a női és férfi szerepekről is beszélt.
2014.11.28. - Bácsalmási szennyvíztelep (Pozsgai Á.)

2014.11.28. - Bácsalmási szennyvíztelep (Pozsgai Á.)

2014. 11. 28., 09:51 | Szőri Attila
 

A bűnjelben sétált be a rendőrségre

2014. 11. 28., 08:55 | Jáger Levente
Pechjére az első számú bűnjelben ment a kihallgatásra a kiskunhalasi férfi, akinek egy másik ügy kapcsán kellett megjelennie a halasi rendőrkapitányságon. Az egyik nyomozónak azonban ismerős volt a lábán lévő cipő nyoma, amit egy korábbi bűnügy helyszínén rögzítettek a  technikusok. A férfi beismerő vallomást tett.

Mikulásra helyén a kupola

2014. 11. 28., 08:36 | Jáger Levente
Mikulásra kerül vissza a helyére a városháza csúcsa. A kupola javítása hetek óta tart, a faszerkezet már megújult, most a bádogosok dolgoznak a borításon.

Nem kell fizetnünk a parkolásért

2014. 11. 27., 14:11 | Jáger Levente
A városközpont szempontjából fontos, az emberek hangulatának és pénztárcájának kifejezetten kedvező döntést hoztak a képviselők csütörtökön délután azzal, hogy ingyenessé tették a belvárosi parkolást.
Napirend előtt: ingyenes wifi

Napirend előtt: ingyenes wifi

2014. 11. 27., 13:59 | Szőri Attila
Egyedül Tapodi Attila képviselő kért szót napirend előtt a halasi képviselő-testület csütörtök délutáni tanácskozásán. A képviselő azt javasolta, hogy a város készülő költségvetésénél számoljanak a főtéri ingyenes vezeték nélküli internettel. Mint mondta, az ingyenes wifi valószínűleg még vonzóbbá tenné a teret, fiatalok pedig már több fórumon jelezték ezt a kérést.

A halasiak elmondták...

2014. 11. 27., 13:47 | Jáger Levente
Csapadékvíz-elvezetési bajok, közlekedési veszélyek, járhatatlan járdák, forgalomlassítási igények a lakótelepeken. A halasiak éltek a közmeghallgatás lehetőségével, kilencen kértek és kaptak is szót a képviselő-testülettől.
Művész és bokszoló

Művész és bokszoló

2014. 11. 27., 08:44 | Jáger Levente
Nehezen elképzelhető, hogy az ember ugyanazzal a kezével üt hatalmasakat, mint amelyikkel alkot, szobrászkodik, rajzol. Pedig van ilyen és nem is kell messzire mennünk. A Halasi Box Clubban sportoló, Kunfehértón élő Kozma Anita válogatott kerettag ökölvívó, közben pedig a képzőművészeti egyetemre jár. Azt mondja, a két, egymástól távol álló területen is remeklő Anita azt mondja, simán megfér egymás mellett a kemény sport és a finom művészet.

Egészségszűrés a Sziládyban is

2014. 11. 27., 08:12 | Szőri Attila
A halasi református gimnázium tanárai és dolgozói is részt vettek azon az egészségszűrési programon, amelyet a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház és a Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda indított korábban. Az egészségügyi szakemberek az iskolában várták a pácienseket az ingyenes állapotfelmérésre.
Üléseztek az új bizottságok (videóval)

Üléseztek az új bizottságok (videóval)

2014. 11. 27., 07:36 | Szőri Attila
Most először üléseztek. A november 27-i képviselőtestületi tanácskozásra készülve a héten megkezdték munkájukat az új bizottságok. Halason ezúttal három bizottság dolgozik, 6-6 fős tagsággal.

Kárenyhítést kaphatnak a gazdák

2014. 11. 27., 07:17 | Szőri Attila
Gazdák figyelem! Még pár nap van az idei kárenyhítések intézésére, mert november 30-án lejár a határidő. A nyomtatványok intézésében a falugazdászok tudnak segítséget nyújtani. A részletekről a Kormányhivatal egy közleményben tájékoztatja az érintetteket.

Tragikus balesetek: fórumot szerveznek

2014. 11. 26., 15:55 | Jáger Levente
A napokban történt közlekedési tragédia és a balesetsorozat ismét ráirányította a figyelmet a megelőzésre. Ebből a halasi városháza is jobban ki akarja venni a részét, jövő keddre pedig egy fórumot szervez az intézményvezetők, a szülői közösségek, végzős diákok, ifjúságvédelmi szakemberek és rendőrök részvételével – hangzott el egy sajtótájékoztatón szerdán délután.

Polgármesterek találkozója Halason (videó)

2014. 11. 26., 14:43 | Szőri Attila
23 polgármester volt hivatalos a napokban Halasra. Bányai Gábor országgyűlési képviselő hívta össze a választókerület településeinek vezetőit. A tanácskozáson a közös célokról és feladatokról volt szó. A tervek szerint a jövőben rendszeresek lesznek a hasonló összejövetelek.

A héten még látogatható

2014. 11. 26., 12:40 | Szőri Attila
A napokban még látogatható az "Ismeretlen ismerős Diószegi" kiállítás.  A Végh-kúriában látható a festőművész Kiskunhalason még nem látott grafikái, festményei és életének különleges relikviái.   Gyermekkori alkotásai mellett még a Munkácsy-díja is megtekinthető. Érdemes ellátogatni a Végh-kúriába (Bajcsy-Zs. u. 5.) a tárlatra a héten. Naponta 10 és 18 óra között várják az érdeklődőket. Szöveg-fotó: Végső István  
Majsán győzött az Autoteam SE

Majsán győzött az Autoteam SE

2014. 11. 26., 12:32 | Szőri Attila
Szoros első negyedóra után fokozatosan elhúzott ellenfelétől Kiskunmjasán a KB Autoteam SE, a november 23-án délelőtt megrendezett megyei női kézilabda bajnoki fordulóban.
Eltiltva vezetett

Eltiltva vezetett

2014. 11. 26., 11:01 | Szőri Attila
Volán mögé ült, pedig nem lehetett volna. A halasi rendőrök november 25-én járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vettek egy 45 éves helyi lakost.
Belső Nóra Halason

Belső Nóra Halason

2014. 11. 26., 10:58 | Szőri Attila
Család, párkapcsolatok, depresszió címmel tart előadást városunkban az országosan is ismert pszichiáter. Csütörtökön, 17 órától a Városi Könyvtárban (Kiskunhalas, Szövetség tér 11.) várnak minden érdeklődőt. A részvétel, mint mindig, most is ingyenes.

Bárki elmondhatta véleményét (videóval)

2014. 11. 26., 09:35 | Szőri Attila
Egy lakossági fórumra várták a halasi embereket kedden este a Művelődési Házba. A rendezvény fő témája a városközpont és a városháza felújítása volt. A megjelent szakemberek beszámoltak arról, milyen ütemben haladnak a munkálatok Kiskunhalas belvárosában.

Miért szeretem...? - Mészáros Gábor

2014. 11. 26., 08:43 | Szőri Attila
Ezen a héten Mészáros Gábor a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művésze mondja el, mi köti szívét az alábbi költeményhez.

Cserháti Zsuzsa emlékest

2014. 11. 26., 07:55 | Jáger Levente
A novembert igazán különleges programmal zárja a Közösségek Háza, „Csak ne legyen csönd” címmel. Cserháti Zsuzsa életéről szóló zenés előadást a közönség november 26-án szerdán 19 órakor láthatja.

Őrületes galiba

2014. 11. 25., 19:18 | Szőri Attila
Csiki-csuki állapot. Érdekes, kik jelennek meg, és kik tűnnek el az ajtók mögött. Felmerül a kérdés: hogyan lehet egy lakásban egyszerre négy nőt elrejteni úgy, hogy ne találkozzanak.
A kutyáját lelőtte, a feleségét is fegyverrel fenyegette

A kutyáját lelőtte, a feleségét is fegyverrel fenyegette

2014. 11. 25., 13:03 | Jáger Levente
A TEK kommandósai és Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei fogták el azt a fegyveres férfit, aki lelőtte kutyáját, majd a feleségét is megfenyegette, engedély nélkül tartott fegyverével Kömpöcön.

Aranysakál Magyarországon

2014. 11. 25., 12:37 | Jáger Levente
Mit kell tudni az aranysakálról? Hol él, mivel táplálkozik és miért szaporodott el? A kérdésekre választ kaphat kedden, 17 órakor kezdődő előadáson.

Hamarosan bíróság elé állhat Norbi támadója

2014. 11. 25., 11:08 | Szőri Attila
Két hétig élet-halál közt lebegett Norbi, miután ököllel, olyan erővel leütötte támadója, hogy eszméletlenül esett össze a kunfehértói diszkó betonpadlózatára. Két társaság verekedett össze, amikor a vétlen kívülálló halasi fiatalembert érte a majdnem végzetes ütés.

Munkatársa ölhette meg a férfit (videó)

2014. 11. 25., 10:53 | Szőri Attila
Erdőben ásott el fegyvereket és lőszereket az a két férfi, aki a megalapozott gyanú szerint Erdőszél közelében kútba dobta egy megölt férfi holttestét. A rendőrök vasárnap fogták el a gyilkossággal gyanúsított 36 éves N. Tamást és 22 éves társát. Az idősebb férfit emberölés bűntette, F. Krisztiánt bűnpártolás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, mindkét férfi előzetes letartóztatását kezdeményezte a rendőrség.
Halason szurkolhatunk a fiúknak

Halason szurkolhatunk a fiúknak

2014. 11. 25., 10:46 | Jáger Levente
Jó hír lehet a halasi kézilabdabarátoknak, hogy szombaton nem idegenben, hanem hazai környezetben lép pályára a Kiskunhalasi UKSC. A pályaválasztói jog felcserélése miatt a csapat a Vári Szabó István Szakközépiskola sportcsarnokában fogadja a Nagykanizsát.

Fergeteges, jótékony Alma-koncert

2014. 11. 25., 10:44 | Szőri Attila
Együtt a gyermekek gyógyulásáért címmel rendeztek jótékonysági koncertet Kiskunhalason a Városi Sportcsarnokban. Az Alma együttes másfélórás fergeteges élménnyel lepte meg a gyerekeket és szüleiket, akik szinte végig csápolták a zenés rendezvényt.

Gyermekvédelmi utalványosztás

2014. 11. 25., 10:31 | Jáger Levente
Év végi segítséget kapnak a nehéz helyzetben élők. Megkezdődött a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény kapcsán adható Erzsébet utalványok kiosztása.
Blues és folk a kúriában

Blues és folk a kúriában

2014. 11. 24., 16:26 | Szőri Attila
Dalok legénykoromból és még régebbről alcímmel Vladár Károly zenész tartott estet szombaton. A teljesen megtelt kiállítóteremben, a halasi közönségnek igazi zenei csemegékkel készült, amiket jó pár évtizede ismert meg. 

Jön a Hétvégi szerenád

2014. 11. 24., 14:17 | Szőri Attila
Hamarosan indul a Hétvégi szerenád. Új zenés szórakoztató kívánságműsort indít a Halas Televízió. Az első adás december 5-én jelentkezik. A Halasi Tükörben található meg az a szelvény, melyen üzenetet küldhetnek, illetve zeneszámot kérhetnek.

VIII. Hód Kupa nemzetközi úszóverseny

2014. 11. 24., 14:11 | Szőri Attila
A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői a Hód Kupa elnevezésű nemzetközi úszóversenyen vettek részt a hétvégén, Hódmezővásárhelyen. A már 8. alkalommal megrendezett, 2 napos megméretés népszerűségét jelzi, hogy 54 hazai és határon túli egyesület 833(!) versenyzőjének 4350 rajtot regisztráltak. Mindkét napon késő estébe nyúlt a program, ez komoly próbatétel volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Paic-talanul

2014. 11. 24., 13:00 | Jáger Levente
Az NB II-es férfi kézilabda bajnokság 9. őszi fordulójában a Kiskunhalasi UKSC vasárnap Siklóson mérkőzött. A dobogó 3. helyén álló hazaiak ellenében meglepetésre készültek Juhász Laciék.
Csiki-csuki Halason

Csiki-csuki Halason

2014. 11. 24., 10:48 | Jáger Levente
A Városi Filmszínházban november 24-én, hétfőn este mutatják be Moravetz Levente rendezésében a Csiki-csuk címűi vígjátékot.

Biztos kézzel

2014. 11. 24., 10:41 | Jáger Levente
Az NB II-es junior kézilabda bajnokságban Nagy Ernő tanítványai Siklóson léptek pályára. A halasi srácok már a találkozó elejétől nagyon jól játszottak és ez az eredmény alakulásában is érvényre jutott.

Megölték és kútba dobták áldozatukat

2014. 11. 24., 08:40 | Szőri Attila
Jánoshalma közelében, egy tanya elhagyott kútjában találták meg egy két hete eltűnt román férfinek a holttestét, a gyilkossággal kapcsolatban két jánoshalmi férfit vett őrizetbe a rendőrség. Az ügy további szövevényes szálai hamarosan...

Nem tudtunk Híd-at verni

2014. 11. 23., 10:35 | Jáger Levente
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban az őszi utolsó idegenbeli mérkőzését játszotta a Kiskunhalasi FC Nagybaracskán, a Híd SC ellen.

Pocsai Ákos első diadala

2014. 11. 23., 10:30 | Jáger Levente
Szombaton már a nyolcadik alkalommal rendezték meg a Centrum Squash Club és Bowling Centrumban a Jenei Trade Kupa nyílt egyéni fallabda viadalt húsz elszánt nevező részvételével.

Kolompárék fölé fedél került

2014. 11. 23., 10:03 | Szőri Attila
Az Átlós úton élő Kolompár család háza februárban égett le, a tűzvész során tönkrement a tetőszerkezet is. A népes família egyedül nem tudta rendbe hozni a házat, így kénytelenek voltak rokonoknál, barátoknál meghúzni magukat.

Tíz éves a halasi Giorgio Dekor

2014. 11. 23., 09:47 | Szőri Attila
Új korszak kezdődött a halasi Giorgio Dekor Kft. életében. A tíz évvel ezelőtt alapított vállalkozás új székhelyen, és végre saját tulajdonú épületben működhet tovább. A családias hangulatú székházavatón jelen volt Bányai Gábor országgyűlési képviselő, Fülöp Róbert polgármester és Farkas Dániel alpolgármester is.

Harmadszor is bajnokok

2014. 11. 22., 19:25 | Szőri Attila
Idén Baja adott otthont az évek óta nagy sikernek örvendő Old Boys & Girls versenynek, ahol szokás szerint egy halasi csapat is képviseltette magát. Az elmúlt hónapok kitartó edzései meghozták a várva várt eredményt, ugyanis a városunkból nevező tornászok aranyéremmel nyakukban zárták a napot.
LEZÁRVA (2014.11.26.)

LEZÁRVA (2014.11.26.)

2014. 11. 22., 16:21 | Szőri Attila
Önök szerint sok halasi intézménynek van hasonló ablaka. Szerintünk pedig csak egynek, így csak azok megfejtését tudtuk elfogadni, akik a megfelelő helyszínt jelölték meg.
Fogy a járda a főtéren

Fogy a járda a főtéren

2014. 11. 22., 11:25 | Szőri Attila
Egyre nehezebb Halas központjában a gyalogosok dolga. Pénteken egész nap dolgoztak a munkagépek, törtek zúztak, így újabb járda tűnt el a főtér mentén.

Részletek a pénteki tragédiáról (videó + galéria)

2014. 11. 22., 09:22 | Szőri Attila
Továbbra is csak a rendőrség szűkszavú közleménye, ami hivatalos információ a késő délután Kiskunhalas közelében, a Kötönyi úton történt halálos baleset kapcsán. Közben szemtanúkat is megszólaltatott a Halasmédia helyszínen tartózkodó stábja, ezeket az információkat azonban a nyilatkozókon kívül egyelőre még senki nem erősítette meg.

Vladár Károly muzsikál

2014. 11. 22., 08:52 | Jáger Levente
A Végh-kúriában november 22-én, szombaton este 19 órakor Vladár Károly muzsikáit hallgathatják meg az érdeklődők.

Szalagavatóztak a bibósok (videóval)

2014. 11. 22., 00:33 | Szőri Attila
Csodás pillanatokat élhettek át azok, akik jelen voltak a Bibó István Gimnázium idei szalagavatóján. A végzősök színvonalas műsora több alkalommal is vastapsot kapott a csarnokot színültig megtöltő közönségtől.

Szalagavató a Bibó-gimnáziumban

2014. 11. 22., 00:16 | Szőri Attila
Szalagavató a Bibó-gimnáziumban (Anda P.)

18 éves lány halt meg a balesetben (frissítve)

2014. 11. 21., 17:05 | Jáger Levente
Tovább tart a dráma az útjainkon: délután háromnegyed négy körül fának rohant egy autó Kiskunhalas közelében, a  balesetben a jármű kigyulladt. Egy 18 éves lány halt meg az ütközésben.

Gazda adminisztráció

2014. 11. 21., 13:53 | Jáger Levente
Adminisztrációs munkák várnak a gazdákra. Elérkezett az év végi adatszolgáltatások ideje. A falugazdászok azt kérik, mindenki tartsa be a határidőket. Fontos tudnivaló, hogy le kell cserélni a régi őstermelői igazolványokat.
Ezért van áramszünet

Ezért van áramszünet

2014. 11. 21., 13:26 | Jáger Levente
Egy földkábel komoly és váratlan  meghibásodása okozott zavarokat az áramellátásban, főként a víztorony környékén és a Felsőváros néhány utcájában. Mint megtudtuk: a szakemberek órák óta dolgoznak az üzemzavar elhárításán, de ez nem egyszerű feladat.
Kiégett kotrógép

Kiégett kotrógép

2014. 11. 21., 10:35 | Jáger Levente
Teljesen kiégett egy kotrógép Balotaszálláson, csütörtökön késő délután. A kár milliós.
Keresik az év praxisát

Keresik az év praxisát

2014. 11. 21., 10:20 | Szőri Attila
Írja meg gyógyulása történetét, ha úgy érzi, hogy kiemelkedő munkát végzett az orvosa! Halasról és térségéből is várnak orvosi történeteket. Ötödik alkalommal indult el „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat, melyre határon innen és határon túlról is várnak történeteket.
„Mert hülye azért vagyok”

„Mert hülye azért vagyok”

2014. 11. 21., 10:03 | Jáger Levente
Ma, vagyis pénteken este rendezik  Aradi Tibor és Varga Ferenc József Humorestjét a Közösségek Házában.
„Élesben” is bemutatkoznak

„Élesben” is bemutatkoznak

2014. 11. 21., 09:52 | Jáger Levente
Hétfőtől élesben is bemutatkoznak az új bizottságok, mert megtartják első rendes üléseiket. A testületre pedig jövő csütörtökön harminc napirendi pont megtárgyalása vár.
Figyelem! Útlezárás a piacnál

Figyelem! Útlezárás a piacnál

2014. 11. 20., 17:29 | Jáger Levente
Ne kanyarodjanak be rutinból a Szász Károly utcáról a piac felé, mert lezárták az utat a forgalom elől. Csütörtök reggel elkezdték a városközpontot átszelő kerékpárút kialakításának munkálatait.

Elképesztő nap, újabb balesettel

2014. 11. 20., 16:39 | Jáger Levente
Szerencsére könnyebb sérüléseket szenvedett az a kerékpáros, akit a Kossuth és a Gimnázium utca kereszteződésében sodort el egy Mercedes. A baleset nem sokkal a Kőrösi úti gázolás után történt.
Miért gázolt a Ford?

Miért gázolt a Ford?

2014. 11. 20., 16:18 | Jáger Levente
Eddig tisztázatlan körülmények között ütötte el a Ford kisbusz azt a kerékpárost, akit súlyos sérülésekkel vittek a mentők a halasi kórházba. A Kőrösi úton, nem sokkal négy óra előtt történt baleset helyszínére fél tucat rendőrautó érkezett, de ott volt Rostás László nemzetiségi elnök is.

LEZÁRVA (2014.11.21.)

2014. 11. 20., 15:44 | Szőri Attila
Picin múlott, hogy nem dőlt meg a rekord, már ami a megfejtések számát illeti. Nagyon sokan küldték be ötleteiket, ám ezúttal is csak a leggyorsabb helyes megfejtőt tudjuk kiemelni.

Már készülnek a bibósok

2014. 11. 20., 15:35 | Szőri Attila
Két héttel ezelőtt a várisok nyitották meg a szalagavatók sorát Kiskunhalason, most pénteken pedig a Bibó István Gimnázium végzőseit csodálhatják majd a meghatódott rokonok, családtagok. Stábunk ma belesett a gimisek táncpróbájára.

Súlyos sérült a felborult autóban

2014. 11. 20., 09:13 | Szőri Attila
Két személyautó karambolozott a Majsai úton a harkakötönyi leágazásnál a kora reggeli órákban. Az ütközés következteében az egyik jármű az oldalára borult, ebbe egy ember beszorult, őt a kiérkező kiskunhalasi hivatásos tűzoltók emelték ki, majd átadták a mentőknek.

Ismeretlen ismerős

2014. 11. 20., 08:19 | Szőri Attila
Diószegi Balázs 100 éve született. Az évforduló alkalmából különleges kiállítás várja a közönséget a Végh-kúriában.

Kenyér és rózsa

2014. 11. 20., 08:13 | Szőri Attila
Árpád-házi Szent Erzsébetre és az ő cselekedeteire emlékeztek szerda este a szentről elnevezett téren a halasi emberek. A képviselő-testület tagjai az est során misén vettek részt, majd 70 kilogramm kenyeret osztottak szét a rászorulók között.
Létrán jutottak be a lakásba

Létrán jutottak be a lakásba

2014. 11. 19., 19:08 | Szőri Attila
Tűzoltók érkeztek nem sokkal háromnegyed nyolc után a Bem utcába. A lánglovagok segítségét a rendőrök kérték, mivel nem tudtak bejutni egy idős férfi lakásába.

Születtek, házasodtak, elhunytak

2014. 11. 19., 14:04 | Szőri Attila
A legfrissebb anyakönyvi hírek már elérhetőek weboldalunkon...
Zöldül a tészta

Zöldül a tészta

2014. 11. 19., 12:39 | Szőri Attila
Időről-időre próbálok beiktatni a család menüsorába egy-egy finom, mégis igazán egészséges ételt. Most egy zöldséges tésztával rukkoltam elő.
Választókörzeti jövőkép (4-es kerület)

Választókörzeti jövőkép (4-es kerület)

2014. 11. 19., 10:12 | Jáger Levente
Vajon melyek a körzetük legégetőbb problémái? Melyek azok a hiányosságok, amelyeket elsők között szeretnének pótolni? A négyes kerület problématérképét Gyöngyi Lászlóval rajzoltuk meg.
Kitüntették Dósa Istvánt

Kitüntették Dósa Istvánt

2014. 11. 19., 09:26 | Szőri Attila
A Martonosi Pál Városi Könyvtár adott otthont az első Cum Gratia-díj átadóünnepségének. A rangos kitüntetést 2014-ben alapította az Öregdiákok Halasi Egyesülete, és a tervek szerint minden esztendőben átadják majd egy-egy nyugdíjas, vagy aktív pedagógusnak.

Miért szeretem...? - Béres Márta

2014. 11. 19., 08:51 | Szőri Attila
Ezen a héten Béres Márta, a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Junior Prima Díjjal kitüntetett művésze mondja el, mi köti szívét az alábbi költeményhez.

Pedofíliával vádolják a halasi férfit

2014. 11. 19., 07:50 | Szőri Attila
A vádirat ismertetésével, majd a vádlott kihallgatásával kezdődött a Kecskeméti Törvényszéken annak a 30 éves kiskunhalasi férfinek a büntetőpere, akit szexuális erőszak bűntettével vádol a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
Meghalt a motoros (helyszíni fotókkal)

Meghalt a motoros (helyszíni fotókkal)

2014. 11. 18., 18:02 | Jáger Levente
Halálos baleset történt  kedden délután, nem sokkal öt óra előtt Kiskunhalas és Kiskunmajsa között. A baleset áldozata egy segédmotorkerékpáros volt.

Angolul és németül tanulhattak

2014. 11. 18., 17:29 | Szőri Attila
Idegennyelvi képzésen vehettek részt a Kiskunhalasi Polgármesteri Hivatal dolgozói, valamint a belvárosban működő üzletek tulajdonosai, alkalmazottai és a Semmelweis Kórház dolgozói. A résztvevők németül és angolul tanulhattak teljesen ingyen.

Bérlet várja tulajdonosát

2014. 11. 18., 16:02 | Szőri Attila
Két diáklány hozta be szerkesztőségünkbe néhány perccel ezelőtt a képen látható bérletet. Azt mondták, a belvárosban találták, s mivel a tulajdonosnak valószínűleg már nagyon hiányzik, szerkesztőségünktől kértek segítséget.
Folyamatosan csatornáznak Mélykúton

Folyamatosan csatornáznak Mélykúton

2014. 11. 18., 15:03 | Szőri Attila
Nincs olyan nap, hogy ne dolgoznának a munkások Mélykút utcáin. A nagyszabású beruházás a Mélykút Város Szennyvízcsatornázási és Szennyvíztisztítási Beruházása elnevezésű projekt részeként valósul meg, a település önkormányzata 2.858.942.558 forintot nyert az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával a Széchenyi Terv keretében.
A képviselőségről tanulnak

A képviselőségről tanulnak

2014. 11. 18., 11:38 | Jáger Levente
Iskolapadba ülnek az új képviselő-testületek tagjai. A választást követően most először kell a képviselőknek egy kötelező oktatáson részt venni.
Életre kelt miniváros (videó)

Életre kelt miniváros (videó)

2014. 11. 18., 09:29 | Szőri Attila
Nagy érdeklődés övezte a Bibó István Gimnázium aulájában az egyik diák, Tumbas Alen vasútmodell kiállítását. A fiatalember a Pont című ifjúsági magazin kamerája előtt is elmesélte, hogyan kezdődött életében ez a mára szenvedéllyé nőtt hobbi.
Súlyos baleset a tázlári úton

Súlyos baleset a tázlári úton

2014. 11. 18., 08:23 | Jáger Levente
Egy, az útra szaladó őz miatt történt kora reggel baleset a tázlári bekötőúton. Két autó ütközött, az egyik felborult, egy súlyos sérültet szállítottak a mentők a halasi kórházba.
A szociális dolgozókat köszöntötték

A szociális dolgozókat köszöntötték

2014. 11. 18., 07:35 | Szőri Attila
A szociális dolgozókat köszöntötték Kiskunhalason, a Tiszti Klub dísztermében rendezett ünnepségen, ahol átadták az idei Gép Károlyné díjat is, és többen elismeréseket vehettek át. Közben az ágazatban dolgozók életkörülményeit javító intézkedéseket hirdetett a kormány, amely bérpótlékot, jövő nyártól pedig jelentősebb mértékű béremelést ígér a részükre.
A Szociális Munka Napja

A Szociális Munka Napja

2014. 11. 18., 07:29 | Szőri Attila
Szociális nap (fotó: Pozsgai Ákos)
Ismeretlen ismerős: Diószegi

Ismeretlen ismerős: Diószegi

2014. 11. 18., 07:04 | Jáger Levente
Diószegi Balázs festőművész Kiskunhalason még nem látott grafikái, festményei és életének különleges relikviái tekinthetőek meg díjtalanul, november 18-tól november 30-ig a Végh-kúriában.
Határidő után is sok a választási plakát

Határidő után is sok a választási plakát

2014. 11. 17., 13:53 | Szőri Attila
Múlt kedden lejárt a határidő az önkormányzati választáson indult jelölteknek és jelölőszervezeteknek arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában közterületeken elhelyezett plakátjaikat. A legtöbbet eltávolították a jelölő szervezetek, ennek ellenére még sok helyen kint vannak a választási plakátok a Kiskunhalason is.
Egy hullámhosszon

Egy hullámhosszon

2014. 11. 17., 12:10 | Jáger Levente
Ki tudja, mi lett volna ha azon az ötvenöt évvel ezelőtti kaposvári estén, ott a Grillben, nem pillantják meg egymást. Egy boldog, békés családdal kevesebb lett volna, az egészen bizonyos. Jolika néni és Tibi bácsi élete abban a pillanatban összeforrt, eggyé vált, hogy aztán majd öt évvel később összeházasodjanak és fél évszázaddal később együtt ünnepeljenek több ezer közös, élményekben gazdag nap után.

Ki volt ez a barom?

2014. 11. 17., 11:51 | Jáger Levente
Úgy tűnik, hogy a baromságnak nincs határa. Alig egy héttel azután, hogy néhányan egy éjszaka alatt végigdúlták az Erdei Ferenc tér és a Vári Szabó István Szakközépiskola környékét, most egy fát tört ketté valaki.

LEZÁRVA (2014.11.18.)

2014. 11. 17., 11:20 | Szőri Attila
Két napra volt szükség, míg megérkeztek az első helyes megfejtések. Úgy tűnik, majd ezúttal kissé nehezebb volt rábukkanni, hol készült az eredeti felvétel.
Invázió a határon

Invázió a határon

2014. 11. 17., 09:32 | Jáger Levente
A tompai határátkelőnél órás várakozás alakult ki a hétvégén, míg a zöldhatáron három nap alatt 323 (!) külföldit fogtak el az egyenruhások. A menekültek között főként koszovóiak voltak, közben egy szerb embercsempész is lebukott az 53-as főúton.
Leolvassák a kutyákat

Leolvassák a kutyákat

2014. 11. 17., 08:41 | Szőri Attila
A napokban chip leolvasó készüléket kaptak a halasi közterület felügyelők. Főként a reggeli és esti kutyasétáltatási időszakban fogják vele ellenőrizni, hogy az ebek el vannak-e látva egyedi azonosítóval.
Diószegi 100

Diószegi 100

2014. 11. 16., 10:47 | Jáger Levente
Vasárnap, november 16-án lenne száz esztendős Diószegi Balázs (1914-1999) az „utolsó magyar parasztfestő”, Munkácsy- illetve Székely Bertalan-díjas művész, Kiskunhalas díszpolgára. Rovatunkban ma egy írásával rá emlékezünk!

Cusóra emlékeztek

2014. 11. 16., 10:01 | Jáger Levente
Szombaton a Csipke Hotel adott otthont az I. Cusó Tarokk Emléktornának, amelyet a Halasi Csipke Kör szervezett a közelmúltban elhunyt Paczolay István tiszteletére.

Hársfa hirdeti a 30. születésnapot

2014. 11. 16., 09:25 | Szőri Attila
Mindenki lapátolt. Péntek délután ezüst hársfát ültetett a Sóstó partján a méhészeti egyesület és a mézlovagok. Ez már a 15. örökbe fogadott fa a tónál. A tervek szerint egészen a kilátóig tart majd a fasor.
Bélát elfogták

Bélát elfogták

2014. 11. 16., 09:13 | Jáger Levente
Véget ért a szabadsága annak a jakabszállási férfnek, akit szombaton este fogtak el a halasi rendőrök.

Boldogságtanulás, zenével

2014. 11. 16., 09:06 | Jáger Levente
November 16-án vasárnap, 18 órakor a Közösségek Házában lép fel Bagdi Bella személyiségfejlesztő énekesnő, akinek a nevét egyre többen ismerik az országban. Bella a zene segítségével hívja fel az emberek figyelmét arra, hogy a boldogság tanulható, egy elsajátítható képesség.

Két pont begyűjtve

2014. 11. 16., 08:58 | Jáger Levente
Tulajdonképpen gond nélkül és végig magabiztosan vezetve gyűjtötte be a két bajnoki pontot a Kiskunhalasi UKSC a sereghajtó Simontornya ellen az NB II-es férfi kézilabda-bajnokság mérkőzésén. Mégis lehet némi hiányérzetünk, mert a védekezésben volt  hiba bőven és a helyezéseket figyelembe véve sok gólt kaptak a halasiak.

Adtunk három pontot a Kőrösnek

2014. 11. 15., 15:01 | Jáger Levente
Durva egyéni hibákból szerzett gólokkal tudott nyerni, egyébként teljesen megérdemelten a Kiskőrös a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság szombat délutáni mérkőzésén a Kiskunhalasi FC ellen a városi sportpályán. A KFC helyenként kilátástalanul játszott a két büntetőt is hozó találkozón, ahol ráadásul a mieink szerezték meg a vezetést.

Cipősdoboznyi ajándék

2014. 11. 15., 12:07 | Szőri Attila
Ne dobják ki a felesleges játékokat vagy könyveket! Egy doboznyi ajándék boldogabbá teheti egy-egy nehéz sorsú gyermek karácsonyát. A halasi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál idén is meghirdették az úgynevezett cipősdoboz akciót. Az adományokat december közepéig várják.
Betyárok és jellegzetes épületek

Betyárok és jellegzetes épületek

2014. 11. 15., 09:42 | Szőri Attila
Egy rendhagyó helytörténeti vetélkedőre gyűltek össze a város középiskoláinak képviselői ma délután a Thorma János Múzeumban. A „Kiskunhalas öröksége” helytörténeti vetélkedő” című miniprojekt a „Csipke-városközpont megújítása – Kiskunhalas belvárosi akcióterületének fejlesztése projekt (DAOP-5.1.2/A-09-2f-203-0001) részeként valósult meg.

Tízezernyi védőoltás van

2014. 11. 15., 05:37 | Jáger Levente
Öt évvel levitték a korhatárt, bővült azok köre, akik térítésmentesen kaphatnak influenza elleni védőoltást. Az ÁNTSZ csütörtökön megjelent közleménye szerint már nem csak a 65, hanem a 60 éven felüliek is jogosultak az ingyenes védőoltásra.

Tízezernyi védőoltás

2014. 11. 15., 05:37 | Jáger Levente
Öt évvel levitték a korhatárt, bővült azok köre, akik térítésmentesen kaphatnak influenza elleni védőoltást. Az ÁNTSZ csütörtökön megjelent közleménye szerint már nem csak a 65, hanem a 60 éven felüliek is jogosultak az ingyenes védőoltásra.

Tízezernyi védőoltás

2014. 11. 15., 05:34 | Jáger Levente
Öt évvel levitték a korhatárt, bővült azok köre, akik térítésmentesen kaphatnak influenza elleni védőoltást. Az ÁNTSZ csütörtökön megjelent közleménye szerint már nem csak a 65, hanem a 60 éven felüliek is jogosultak az ingyenes védőoltásra.
Tekós kupagyőzelem

Tekós kupagyőzelem

2014. 11. 14., 16:54 | Jáger Levente
Ritkán nyer valaki kupát száz százalékos teljesítménnyel. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium focicsapata megtette ezt, mégpedig pénteken Kiskőrösön.

Motoros sérült

2014. 11. 14., 16:44 | Szőri Attila
Ma délután egy motorost is kórházba szállítottak a mentők, aki a Kiskunhalas és a Kunfehértó közötti útszakaszon esett el.
Métereket zuhant a villanyszerelő

Métereket zuhant a villanyszerelő

2014. 11. 14., 16:14 | Szőri Attila
Súlyosan megsérült az a férfi, aki munkavégzés közben több méter magasból zuhant egy vasbeton födémre Jánoshalmán, az épülő szennyvíztelep területén. A tűzoltók hozták le a magasból a sérült munkást, akit mentőhelikopterrel vitték kórházba – közölte Kovács Andrea tűzoltó hadnagy, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Radnóti emlékest

2014. 11. 14., 09:48 | Jáger Levente
A vers ünnepe volt csütörtökön este a Kiskunhalasi Művelődési Központban, ahol telt ház előtt mutatták be Béres Márta és Mészáros Gábor irodalmi estjét. A Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művészei Két karodban című előadásukat Radnóti Miklós szerelmes verseiből állították össze.

Gyakorolták a téli vészhelyzetet

2014. 11. 14., 09:24 | Szőri Attila
A téli rendkívüli időjárásra felkészülve tartott úgynevezett törzsvezetési gyakorlatot a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes létszámú, 27 fős Operatív Törzse. A gyakorlaton részt vett a jánoshalmi operatív törzs mellett még egy helyszíni operatív törzs is.

Kérdezzen a városközpontról!

2014. 11. 14., 08:55 | Jáger Levente
Bizonyára sokan kíváncsiak arra, hogy milyen lesz a megújuló halasi városközpont, milyen munkálatok vannak még hátra és mikorra várható a kivitelezés különböző fázisainak befejezése.

Kistérségi elnökválasztás

2014. 11. 14., 08:11 | Jáger Levente
Új vezetőt választott a halasi kistérség. A halasi városházán gyűltek össze a térség kilenc településének polgármesterei. Az első napirendi pont a Társulási Tanács elnökének megválasztása volt. A települések vezetői megtartották a hagyományt és ezúttal is halasi elnököt választottak.

Borult az autó a zsanai úton

2014. 11. 14., 07:08 | Szőri Attila
Egy zsanai nő sérült meg a balesetben, amikor Kiskunhalastól mintegy 5 kilométerre a zsanai úton egy balra ívelő kanyarban felborult autójával. A helyszínen szerzett információk szerint a gépkocsit vezető nő elrántotta a kormányt, mert a kanyarban szemből érkező teherautót úgy érezte, hogy túl közel haladt el mellette.
Veszélyes tűz

Veszélyes tűz

2014. 11. 14., 06:59 | Jáger Levente
A közelben lévő házakat is veszélyeztette az a tűz, amely csütörtökön este lobbant fel Kisszálláson.
A kalapácsos gyilkosság helyszínén jártunk (videó)

A kalapácsos gyilkosság helyszínén jártunk (videó)

2014. 11. 13., 15:11 | Szőri Attila
Kedves, udvarias fiatalembernek ismerték szomszédai azt a mélykúti férfit, akit azzal vádolnak, hogy tavaly ősszel brutális kegyetlenséggel ölte meg élettársát. A településen élőket megdöbbentette az eset, sokan nem értik, hogy fordulhatott elő ilyen szörnyűség közvetlen környezetükben.
LEZÁRVA (2014.11.14.)

LEZÁRVA (2014.11.14.)

2014. 11. 13., 14:16 | Szőri Attila
Több játékosunk sérelmezte, hogy bár elküldték a trabant szót megfejtésként, mégsem fogadtuk el. A jármű neve stimmelt, de mi továbbra is a helyszínre vagyunk kíváncsiak minden alkalommal.

Zsanán is lesz elég gáz

2014. 11. 13., 14:12 | Szőri Attila
Nem lesz gáz a téli gázellátással, nem kell gázkorlátozásra számítani. A legnagyobb naponta kivehető mennyiség a zsanai tárolóból 53,6 millió köbméter, a szőregiből pedig 25 millió köbméter, amelyek együttesen fedezni tudják a napi magyar lakossági csúcsfogyasztást, amely az előző években egy átlagos téli napon 60-70 millió köbméter volt – hangzott el Zsanán az újságíróknak tartott tájékoztatón.

Új parkolók

2014. 11. 13., 10:44 | Szőri Attila
Ahol tudják, kijavítják az úthibákat. Halason még a héten folynak a kátyúmentesítési munkálatok. A városüzemeltetés azon dolgozik, hogy télire ne maradjanak a közlekedést nehezítő gödrök. Folyamatban van a kórház melletti buszforduló felújítása is. Jó hír a sofőröknek, hogy a buszforduló melletti terület rendezésével mintegy 50 autónak nyílik majd parkolási lehetőség.

Minden jegy elkelt!

2014. 11. 13., 09:13 | Jáger Levente
Minden jegy elkelt a csütörtök esti „Két karodban” című Radnóti estre valamint a vasárnap délelőtti Kuckómóka, bábszínház előadására is.

Figyelem! Nem működik a fénysorompó

2014. 11. 13., 08:17 | Jáger Levente
Autósok értesítették a Halasmédia szerkesztőségét, hogy nem működnek a fénysorompók az 53-as főúton, a Soltvadkert-Selymes vasúti kereszteződésnél.
Kié a kulcscsomó?

Kié a kulcscsomó?

2014. 11. 13., 07:52 | Jáger Levente
Egy kulcscsomó keresi a gazdáját, feltehetően csütörtökön reggel hagyhatta el valaki, az ismeretlen szerencséjére megtalálták és behozták a Halas Televízió szerkesztőségébe.
Újabb lezárások a főtérbontás miatt

Újabb lezárások a főtérbontás miatt

2014. 11. 12., 18:50 | Szőri Attila
Egyre nagyobb terület érintenek a főtéri felújítások Kiskunhalas központjában. Néhány órája újabb járdaszakaszt zártak le a gyalogos forgalom elöl a Bethlen Gábor téren. A városháza régi posta felőli sarkánál kezdték el felszedni a térburkolatot a munkagépek.
Békebeli jogi eset

Békebeli jogi eset

2014. 11. 12., 17:03 | Szőri Attila
Ezen rovatban már többször citáltam elő régi halasi ügyeket és témákat, amelyek bizonyítják, hogy elődeink idején sem volt minden szép és derűs. Akkor is volt bűn, hazugság, tehetetlenség, irigység és maradiság.

Miért szeretem...? - Rémán János

2014. 11. 12., 13:31 | Szőri Attila
Ezen a héten Rémán János a Halasi Hetek Alapítvány elnöke osztja meg velünk, mi köti szívét az alábbi költeményhez.

Választókörzeti jövőkép (3-as kerület)

2014. 11. 12., 12:12 | Jáger Levente
Vajon melyek a körzetük legégetőbb problémái? Melyek azok a hiányosságok, amelyeket elsők között szeretnének pótolni? A hármas kerület problématérképét Hunyadi Péterrel rajzoltuk meg.
Négy bordája tört a vétlen vezetőnek

Négy bordája tört a vétlen vezetőnek

2014. 11. 12., 12:05 | Jáger Levente
Újabb információk láttak napvilágot a hétfői balesetről, amely Kiskunhalason, az 53-as főúton, a Sóstó előtti szakaszon történt. A Halasmédia Online szerkesztőségének sikerült elérni a balesetben vétlen gépkocsivezetőt, aki a korábbi információkkal ellentétben súlyos sérüléseket szenvedett.
Közmeghallgatás lesz

Közmeghallgatás lesz

2014. 11. 12., 09:49 | Jáger Levente
Hamarosan eljön a problémafelvetések ideje. Kitűzték a halasi közmeghallgatás időpontját.

Halason is elindult a diplomamentő program

2014. 11. 12., 09:46 | Jáger Levente
Kiskunhalason 36 fő vesz részt abban a programban, amely ingyenes nyelvtanulási lehetőséget biztosít azoknak, akik nyelvvizsga hiányában nem vehették át a diplomájukat.

Démonok súgták, hogy verje agyon kalapáccsal az élettársát

2014. 11. 12., 09:31 | Jáger Levente
Szerdán kezdődött a Kecskeméti Törvényszéken annak a 40 éves mélykúti férfinek a büntetőpere, akit élettársa megölésével vádolnak. Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés a vád ellene.

Két karodban

2014. 11. 12., 07:55 | Jáger Levente
Két karodban, ahogy Radnóti Miklós szeretett címmel előadóestet szerveznek a  szabadkai Kosztolányi Dezső színház előadásában 2014. november 13-án 19 órakor a Közösségek Házában, Béres Márta és Mészáros Gábor szereplésével.

Villanyoszlopnak csapódott a Lada

2014. 11. 11., 15:52 | Jáger Levente
Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen sérüléseket szenvedett az a férfi, aki Ladájával villanyoszlopnak ütközött a város belterületén, az 53-as főúton. A baleset nem sokkal négy óra előtt történt.

Hatpercenként döntöttek

2014. 11. 11., 15:01 | Jáger Levente
Alig harminc percig tartott az új halasi képviselő-testület első ülése. Minimális vitával, öt napirendi pontot tárgyaltak meg és fogadtak el a teljes létszámban megjelent közgyűlés tagjai.

Halason is gyertyát gyújtottak

2014. 11. 11., 14:29 | Szőri Attila
Kiskunhalas is csatlakozott a Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága által meghirdetett nemzetközi gyertyagyújtási akcióhoz, amelynek az volt a célja, hogy minél többen tekintsék fontosnak az elhunyt áldozatok emlékének ápolását, a béke megőrzése melletti elkötelezettséget.

Gyertyagyújtás november 11-én

2014. 11. 11., 14:26 | Szőri Attila
Gyertyagyújtás november 11-én (P. Ákos)

LEZÁRVA (2014.11.12.)

2014. 11. 11., 13:57 | Szőri Attila
Ismét sokan ragadtak billentyűzetet, hogy megosszák velünk tippjeiket a megfejtéssel kapcsolatban. Azonban most is csak a leggyorsabb játékos neve szerepelhet cikkünkben.
Ki lehet a felvételen? Videó a tázlári töktolvajról

Ki lehet a felvételen? Videó a tázlári töktolvajról

2014. 11. 11., 13:14 | Szőri Attila
Egy tázlári töktolvajon élcelődnek az internetezők. A nő, feltehetően egy dísztököt lopott el az egyik kereskedés ajtajából, amit azonban rögzített a biztonsági kamera. Természetesen, ahogy az lenni szokott, kikerült az egyik legismertebb internetes közösségi oldalra.
Karbantartás

Karbantartás

2014. 11. 11., 13:00 | Szőri Attila
Kisebb-nagyobb kimaradásokra kell számítani a DIGI telefon, tv és internethálózatában Kiskunhalason. Erről egy közleményt is kiadott a cég.

Az első „éles” ülés

2014. 11. 11., 10:02 | Jáger Levente
A megalakulása után első alkalommal kedden délután ül össze az új képviselő-testület, amelyre öt napirendi pont megtárgyalása vár egy rendkívüli tanácskozás keretében.

„Kötelező” ajánlatok

2014. 11. 11., 09:53 | Szőri Attila
Mennyi lesz jövőre a kötelező biztosítás díja? Számolgatnak az autósok és tanulmányozzák a különböző ajánlatokat. Most van a gépjármű felelősségbiztosítások váltásának ideje.
Közeledik a kétkukás rendszer

Közeledik a kétkukás rendszer

2014. 11. 11., 09:40 | Szőri Attila
Hamarosan eggyel több kukánk lesz. A második tárolóba az úgynevezett csomagolóanyagokat kell majd tenni. Így a háztartásokban külön gyűjtött hulladékot nem kell elvinni a szelektív gyűjtőszigetekre, hiszen házhoz megy majd a szolgáltató.

Újabb zakó

2014. 11. 11., 07:03 | Jáger Levente
A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság keleti csoportjában, az őszi 13. fordulóban a sereghajtó, Kiskunhalasi Spartacus a Vadkert FC-t látta vendégül a városi sportpálya gyepén.

LEZÁRVA (2014.11.11.)

2014. 11. 10., 16:05 | Szőri Attila
A beküldött válaszok mennyiségéből úgy tűnik, olvasóink nagyon szeretnek vásárolni, és jól ismerik az áruházakat is.

Friss anyakönyvi hírek

2014. 11. 10., 14:45 | Szőri Attila
Ugye szeretné tudni, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban? Ha igen, a legjobb helyen jár.

Pótjelentkezés HPV oltásra

2014. 11. 10., 14:14 | Jáger Levente
Még egy utolsó lehetőséget kapnak a lányok. Az ÁNTSZ meghosszabbította a méhnyakrák elleni ingyenes oltás határidejét.
Kuckómóka, 4 éven aluliaknak

Kuckómóka, 4 éven aluliaknak

2014. 11. 10., 14:08 | Jáger Levente
Jól ismert mondókák is felcsendülnek a Ciróka Bábszínház legújabb babaelőadásában, a Kuckómókában, november 16-án, vasárnap délelőtt a Közösségek Házában.
Éva, az országelső prózamondó

Éva, az országelső prózamondó

2014. 11. 10., 13:35 | Jáger Levente
Dupla sikert ért el a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium egy országos prózamondó versenyen. Magyar Éva Anna kategóriájában szerezte meg az első helyet, míg a legjobb felkészítőnek járó elismerést Éva tanára, Parrag Szilvia kapta meg.
Frontális ütközés a Sóstónál

Frontális ütközés a Sóstónál

2014. 11. 10., 12:04 | Jáger Levente
Helyszíni információink szerint egy idős férfit sérült meg abban a balesetben, amely fél tizenkettő előtt nem sokkal történt Kiskunhalason, az 53-as főúton, a Sóstó előtti szakaszon.
A Hungarikum törvény egyik atyja érkezik Halasra

A Hungarikum törvény egyik atyja érkezik Halasra

2014. 11. 10., 10:48 | Szőri Attila
Mindenkit szeretettel várnak a novemberi városi civil fórumra, a Halasi Civil Házba (Végh-kúria - Bajcsy-Zs. u. 5.) november 10-én, hétfőn 17 órakor!

Kedden gyertyagyújtás

2014. 11. 10., 10:42 | Szőri Attila
„Kérünk, minden kiskunhalasit, hogy csatlakozzon a Nemzetközi Gyertyagyújtási Akcióhoz, amit a 100 éve kitört világháború áldozatainak emlékére ország- és világszerte tartanak" - olvasható a Pásztortűz egyesület közleményében...

Két pont idegenből

2014. 11. 10., 08:17 | Jáger Levente
Sportcsarnok hiánya miatt Hajóson játszott a Bács-Kiskun Megyei Női Kézilabda Bajnokság soros fordulójában a KB Autoteam SE a Nemesnádudvar ellen.

Félőlény Halason

2014. 11. 10., 08:07 | Jáger Levente
A IV. Protestáns Művészeti és Tudományos Napok egész hetes programkavalkádjának egyik kiemelkedő eseménye a szombat esti gyermek előadás volt a Közösségek Házában.

Megint bravúr

2014. 11. 10., 06:57 | Jáger Levente
Paic, Kanurics, Tóth, Fejes, Gajdacsi, Kristóf, Nagy, Kű - nos ez nem a Kiskunhalasi UKSC kezdőcsapata, hanem a betegek, sérültek, hiányzók névsora volt  a Komló elleni idegenbeli mérkőzés előtt.

Életmentő X

2014. 11. 10., 06:53 | Jáger Levente
A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 13. őszi fordulójában az eddig mindössze három (!) pontot gyűjtő és a tabella utolsó helyén álló Kiskunhalasi FC Bácsalmásra utazott.

Lámpás felvonulás

2014. 11. 09., 15:23 | Szőri Attila
Kigyúltak az apró fények a diákok lámpásaiban. November 11-én lesz Márton nap. Erre készülve a Központi Református iskolában Márton napi ünnepséget tartottak.

Márton naphoz kapcsolódva

2014. 11. 09., 12:58 | Szőri Attila
Nem is találhatnánk ki erre a hétre aktuálisabb ételt a ludaskásánál. A Márton napi hangulatot megőrizve elkészítem ennek a finomságnak azt a verzióját, mely nekem és családtagjaimnak leginkább bevált.

Totya bowling

2014. 11. 09., 11:47 | Jáger Levente
Idén hatodik alkalommal rendezték meg a Centrum Squash Club és Bowling Centrumban a Totya Boltja Italdiszkont nyílt egyéni bowling kupát, amelyre 29-en neveztek.

Libatepertő és generosa

2014. 11. 09., 11:40 | Jáger Levente
Márton Napi liba-estet rendeztek szombaton este a Csipke Hotelben. A teltházas rendezvényen háromféle, a Márton-napi hagyományoknak megfelelő menüt szolgáltak fel.

Tudják ki nézte a Kölyökligát Halason?

2014. 11. 09., 11:36 | Jáger Levente
Kiváló meccsek, tehetséges gyerekek, gólok és illusztris vendégek jellemezték a Kölyökliga kiskunhalasi fordulóját. A városi sportpályán három játékteret alakítottak ki, két korosztály legjobbjai meccseltek egymással, köztük volt a Szilády RFC is. Ha megnézi a folytatást, akkor kiderül, hogy ki szurkolt a nézőtérről Bárdos Ádámnak.
Konyhatűz

Konyhatűz

2014. 11. 09., 08:14 | Jáger Levente
Kigyulladt egy konyha Kiskunmajsán szombaton este, szerencsére senki sem sérült meg.

Megütötte a halasi buszosokat

2014. 11. 09., 08:10 | Jáger Levente
Nem volt pénze, de úgy gondolta, hogy majd a busz ingyen elviszi Halasról Majsára. Amikor ezt megtagadta a sofőr, rátámadt, sőt, a segítségére siető másik buszost  is bántalmazta K. Endre.

Halasi volt az első

2014. 11. 09., 08:01 | Jáger Levente
Kiskunhalason adták át a nemrégiben engedélyezett online pénztárgéptípus első példányát. A forgalmazó cég vezetője, Faldum Tibor mutatta és üzemelte be a Sam4s NR440  berendezést.
Lángolt

Lángolt

2014. 11. 08., 14:56 | Jáger Levente
Egy hektárnyi területet érintett az a tűz, amely pénteken délután lobbant fel Balotaszálláson, a benzinkút közelében.

Mi pedig így láttuk... (videóval)

2014. 11. 08., 14:50 | Szőri Attila
Én így látom... - ez a címe a Közösségek Házában, pénteken este megnyílt tárlatnak. Varga Zita és Huczek Zoltán igazán színpompás alkotásokat válogatott össze mostani kiállításukra.

Hatásos volt az RFC

2014. 11. 08., 14:31 | Jáger Levente
Különösebb gond nélkül hozta a kötelező három pontot a Kiskunhalasi Szilády RFC az U17-es megyei labdarúgó-bajnokság utolsó őszi fordulójában. Bár az első félidőben egyszer rájuk ijesztett a Harta, a halasiak sokkal hatásosabb és eredményesebb focit mutattak be, így a tabella élén zártánk az idényt.

Janka Hosszú Katinka nyomában

2014. 11. 08., 14:16 | Jáger Levente
Fantasztikus eredményt ért el Juhász Janka, a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület sportolója felnőtt bronzérmével a Százhalombattán folyó rövid pályás országos bajnokságon. Két kiskunhalasi úszó, Juhász Adél és Juhász Janka is a fináléba jutott 800 méteres gyorsúszásban pénteken.
Törtek, zúztak hazafelé

Törtek, zúztak hazafelé

2014. 11. 08., 08:33 | Jáger Levente
Szombaton  hajnalban erős emberekből nem volt hiány az Erdei Ferenc téren és annak környékén. Útjukat kiborított konténerek, kidöntött lámpaoszlopok jelzik.
Körzettakarítás, példás összefogással

Körzettakarítás, példás összefogással

2014. 11. 08., 08:26 | Jáger Levente
Még mindig nem késő csatlakozni Vincze Attila kezdeményezéséhez, a nemrégiben megválasztott képviselő máris munkához látott és körzettakarítást szervezett. A felhívására máris közel százan csatlakoztak, a résztvevőknek van dolga bőven, az első órában több zsáknyi szemét gyűlt össze.

Választókörzeti jövőkép (2-es kerület)

2014. 11. 08., 07:56 | Jáger Levente
Vajon melyek a körzetük legégetőbb problémái? Melyek azok a hiányosságok, amelyeket elsők között szeretnének pótolni?  Mit tesznek majd a listás képviselők? Az kettes kerület problématérképét Laskovicsné Terzics Edittel rajzoltuk meg.

Szalagavatóztak a várisok (videóval)

2014. 11. 08., 00:24 | Szőri Attila
2014-ben a szokásoktól eltérően, a Vári Szabó István Szakiskola és Szakközépiskola nyitotta meg a szalagavatók sorát Kiskunhalason. Délután és este, két ünnepségen, valamennyi váris osztály parkettre vonult, hogy az érettségüket szimbolizáló szalagok átvételét követően bemutassák humoros, ötletes, látványos tánckoreográfiáikat.

Divatház után Outlettel bővül a Sunset

2014. 11. 07., 14:26 | Szőri Attila
Egy hónappal ezelőtt nyitott meg Kiskunhalas első Divatháza a Sunset2 Divatház Kiskunhalason a Kossuth utca 27. szám alatt, mely Magyarország vezetői divatmárkái közül a RetroJeans-t a DevergoJeans-t, az Amnesiát és a MY77-et jeleníti meg exkluzív környezetben. Most a tulajdonossal beszélgettünk a megnyitott divatházról, illetve új terveikről.

Valami nem stimmel Ildikóval

2014. 11. 07., 14:20 | Jáger Levente
Karambolozott, elhajtott és kiderült, hogy a rendszám nem passzol a járműhöz. A sofőr T. Ildikó körül valami nem stimmel.

Megyei sikereket értek el a bibós matekosok

2014. 11. 07., 12:42 | Szőri Attila
A Bibó István Gimnázium hetedikesei a Bolyai matematika csapatversenyen, a megyei fordulóban az előkelő 6. helyen végeztek a közelmúltban.
Járda nélkül

Járda nélkül

2014. 11. 07., 11:33 | Jáger Levente
Nincs járda a piac előtt. Mint ahogy már beszámoltunk róla a halasi városközpont felújítási munkálatok érintik a piaccsarnokot és környezetét is.

Tudományos ünnep

2014. 11. 07., 11:31 | Jáger Levente
A városi könyvtárban csütörtökön este tartották a Magyar Tudomány Ünnepe halasi rendezvényét. Három témában gazdagíthatták ismereteiket a jelenlevők a tudományos fórumon.
Zsákba kötözve hagyták sorsukra a kutyákat (videó)

Zsákba kötözve hagyták sorsukra a kutyákat (videó)

2014. 11. 07., 09:16 | Szőri Attila
Kiskunhalas közelében az Olajosok útján zsákba kötözve találtak rá két kutyára. Borzasztó látvány fogadta az állatvédőket, akik a csont soványra fogyott kutyákat kiszabadították a rabságukból.
Egy kiállítás képei

Egy kiállítás képei

2014. 11. 07., 09:00 | Jáger Levente
Már javában zajlanak az előkészületek a Közösségek Házában, ahol pénteken 18 órától rendezik Huczek Zoltán és Varga Zita kiállítását. Ezekben a percekben kerülnek a helyükre a képek.

Együtt a megye polgármesterei

2014. 11. 07., 08:34 | Szőri Attila
Kiskőrösre hívták a megye minden polgármesterét. Két napos fórumot tartanak a településvezetőknek. Főként a fejlesztési lehetőségekről esik szó. Az elkövetkező években például nagy hangsúlyt szeretnének helyezni az idegenforgalomra és a borászatra.
Nekiment

Nekiment

2014. 11. 07., 06:57 | Jáger Levente
Villanyoszlopnak ütközött egy autó csütörtökön délután, a sofőr szerencsére nem sérült meg.
Nyolc környező önkormányzat kap tűzifát

Nyolc környező önkormányzat kap tűzifát

2014. 11. 06., 14:50 | Szőri Attila
Összesen nyolc Halas környéki önkormányzat részesül szociális tűzifa-, illetve széntámogatásban a belügyminiszter döntése alapján. A tárcavezető 12,3 millió forintot hagyott jóvá a települések számára. Országosan 2068 önkormányzat kap összesen 3 milliárd forintot, több mint 36 ezer mázsa barnaszén és több mint 157 ezer köbméter tűzifa vásárlásra.

Halasi értékek

2014. 11. 06., 10:44 | Szőri Attila
A Végh-kúriában szerda este kiállítás nyílt Halasi értékek címmel. A gazdag kínálatú tárlat a IV. Protestáns Művészeti és Tudományos Napok egyik népszerű rendezvénye.
Őrizetben a felsővárosi rablók

Őrizetben a felsővárosi rablók

2014. 11. 06., 10:14 | Jáger Levente
Alig három óra alatt elfogták a halasi rendőrök azt a két fiatalt, akik kirabolták ismerősüket a Felsővárosban. A zsákmány egy mobiltelefon volt. (illusztrációs fotó)
Mentőhelikopter jött a betegért

Mentőhelikopter jött a betegért

2014. 11. 06., 10:08 | Szőri Attila
Mentőhelikoptert is riasztottak egy idős férfihez Kiskunhalason, a Diószegi utcába, de a gyors orvosi segítség ellenére sem sikerült megmenteni az életét. A szomszédok elmondása szerint a bácsi már reggel hazafelé menet arra panaszkodott, hogy szorít a mellkasa.

Mindent a magyar tudományokról

2014. 11. 06., 09:51 | Szőri Attila
A hagyományoknak megfelelően a Martonosi Pál Városi Könyvtár ad otthont a Magyar Tudomány ünnepének. Csütörtök este több érdekes előadás is várja a hallgatóságot.
Félőlény Kiskunhalason

Félőlény Kiskunhalason

2014. 11. 06., 07:06 | Jáger Levente
A IV. Protestáns Művészeti és Tudományos Napok keretében lesz november 8-án, szombaton 18 órakor a „A Félőlény” című meseregény színpadi adaptációja.

Hálaadó mise a templomfelújításért

2014. 11. 05., 15:02 | Szőri Attila
Az alsóvárosi római katolikus templom és templomtér felújításáért tartottak hálaadó szentmisét az elmúlt szombaton. Együtt miséztek a korábban Kiskunhalason szolgált papok, a templom megtelt hívekkel. Mintegy nyolcvanmillió forint egyházi és magánszemélyek támogatásából újult meg a templom kívülről valamint a körülötte lévő templomkert, az önkormányzat is ötmillió forinttal hozzájárult a templom előtti járdaszakasz felújításához.

Varázslat a moziban

2014. 11. 05., 13:35 | Jáger Levente
Ha minden filharmóniai előadás ilyen színvonalas lesz, mint amilyen a szolnoki szimfónikusok koncertje volt a moziban, akkor a komolyabb zene is nagyon sok hívet szerez majd a gyerekek, fiatalok körében. A közönség soraiból különösen Martin Viktóriának lehet majd emlékezetes a bemutató, ugyanis ő vezényelhette a zenekart.

Kelebián fogta el a TEK az iszlamista lányt

2014. 11. 05., 13:22 | Szőri Attila
A Terrorelhárítási Központ (TEK) állította meg az Iszlám Államhoz tartó holland 16 éves lányt Kelebián, a Budapest-Belgrád között közlekedő nemzetközi gyorsvonaton. A lány Magyarországon keresztül próbált meg eljutni Szíriába, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozzon – közölte a TEK.

Le a kabátokkal!

2014. 11. 05., 12:58 | Szőri Attila
Kellemes november eleji napsütésben van része a halasiaknak. Sok járókelő ki is használja ezt, sétálnak, napfürdőznek és többeknél lekerültek a kabátok. A nyárias ősz csütörtökön is folytatódik, sőt még a szerdainál is melegebb várható.

Van, ahol kevés a kátyúmentesítés

2014. 11. 05., 09:10 | Szőri Attila
Van, ahol már nem segít az alkalmi toldozgatás. Több olyan út is van Halason, melyeken hatástalan a kátyúmentesítés, így komolyabb felújítást igényelnének.
Látni és látszani

Látni és látszani

2014. 11. 05., 09:04 | Szőri Attila
Látszódjon az autó és lásson a sofőr! A balesetmentes közlekedéshez fontos a járművek megfelelő világítása, de a sofőrök éles látása is, különösen az őszi, téli időjárási viszonyok között.
Hangverseny, kiállítás, előadás

Hangverseny, kiállítás, előadás

2014. 11. 05., 08:30 | Jáger Levente
Szerdán is számos, érdekes program várja a kiskunhalasiakat. Hangverseny, kiállítás és egy előadás kínál kikapcsolódási lehetőséget.

Miért szeretem...? - Pintér Zoltán

2014. 11. 05., 07:43 | Szőri Attila
Ezen a héten Pintér Zoltán kiskunhalasi költő, a Koliken Kft. munkatársa mondja el, miért kötődik az alábbi vershez.

Hajnalban égett az autó

2014. 11. 05., 07:35 | Jáger Levente
A halasi és a majsai tűzoltók oltották el az az autót, amely szerdán hajnalban gyulladt ki. Szerencsére senki sem sérült meg a tűzben.

Podcast

Podcast sorozat a társasházak működéséről, a tulajdonostársak jogairól és kötelezettségeiről Dr. Rékasi Cecíliával, Kiskunhalas Város jegyzőjével. 5. rész: Pénzügyi menedzsment, számlavezetés, szakmai segítségek, kamera.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2025. 12. 01., 11:44
Angyal Péter természetfotós története.
2025. 11. 20., 12:05
Ginderné Takács Andrea gyógyulása.
2025. 11. 06., 13:24
Ormosné Bodrogi Viola, a kitüntetett pedagógus.
2025. 10. 17., 15:55
Horváthné Nagy Marianna géjárművezető-oktató.
hirdetés