
A hidrogén nem a jövő technológiája, hiszen már napjainkban is gyárak, töltőállomások és energiarendszerek működnek vele. Ez hangzott el azon a szakmai fórumon, amit a kiskunhalasi Ganzair Kft. csarnokában rendeztek meg. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy hosszú távon egyre több vállalkozás, sőt háztartás is élvezheti majd ennek a technológiának az előnyeit.
Energia előállítással és tárolással kapcsolatos témakörök szerepeltek annak a fórumnak a kínálatán, amit kiskunhalasi Ganzair Kompresszortechnika Kft. telephelyén rendeztek meg. A helyi vállalkozás a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetséggel közösen állította össze a nap tematikáját.
A megjelent vendégeket Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere köszöntötte. Majd Lukács Zsuzsanna vállalkozások védelméért felelős helyettes államtitkár osztott meg hasznos információkat, fejlesztési lehetőségeket, jelenleg futó programokkal kapcsolatos adatokat a jelenlévőkkel.
A házigazda Ganzair Kft. vezetője szerint hosszú távon egyre több vállalkozás, sőt háztartás is élvezheti majd ennek a technológiának az előnyeit.
A beszélgetés témája a honfoglaló magyarok őstörténete, a Kárpát-medencébe való érkezésük, hagyatékuk, különös tekintettel a Kiskunhalas környéki régészeti különlegességekre.