Itt találod az összes cikket a „Hirling József Lovaspark” témában!
A hétvégén Kecskeméten az Airvent Lovas Club fedett pályáján rendezték a díjugratók a fedettpályás döntőt az 5-6-7-8 éves lovak és a felnőtt kategóriákban. A rangos bajnokságon kiskunhalasi lovasok is nyeregbe szálltak a bajnoki címekért. Vasárnap a döntőkben az öt éves lovaknál Füzér Gábor (Kiskunhalasi LTS) Royal Midsent-tel ezüstérmes helyen végzett, a felnőtteknél a Hilring Lovasparkban készülő Fazekas István Kiskunhalasi (BM Határőr Dózsa S) Candy Crush nyergében 5. lett.
Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után, ma hajnalban, 82 éves korában elhunyt Varró József nyugállományú határőr alezredes, Kiskunhalas Város pro urbe díjasa, aki a magyar és az egyetemes lovassport korszakos személyiségeként tette le névjegyét a sportágban.
Megbeszélést tartott Hirling József Lovaspark versenyszervező csapata a Kincsem Kávézóban. Elkészült a bázis idei eseménynaptára. Lesz ismét május 1-i lovas show-val egybekötött verseny, amely mellett sok más esemény vár 2026-ban a halasi lovas barátokra – hangzott el a lovasparkot üzemeltető Lovas és Szabadidő Központ Kft. éves eseménynaptárt összeállító megbeszélésén.
Elkészült a Hirling József Lovaspark idei eseménynaptára. Lesz ismét május 1-i lovas show-val egybekötött verseny, amely mellett sok más esemény vár 2026-ban a halasi lovas barátokra.
Huszonöt éve zárta be kapuit az akkor belügyminisztériumhoz tartozó Kiskunhalasi Határőr Lovasiskola. Dózsa Károly volt iskolaparancsnok meghívására pénteken este gyűltek össze a Tiszti Klubban az egykori határőrök.
Megtartották a lovasok a hagyományos év utolsó edzést december 31-én a Hirling József Lovasparkban. Gyuris Noémi a bázis lovas edzője vezetésével hatan szálltak nyeregbe az év utolsó erőpróbáján.
Rezgő Zoltán magyar bajnok díjugrató, elismert edző vezetésével került megrendezésre edzőtábor december 6 és 8 között a Hirling József Lovasparkban. Az eseményen rajt-engedély alapvizsgára és általános alap és ugró gyakorlati képzésekre került sor.
A Hirling József Lovasparkban több évtizedes hagyománya van a Lovas Mikulás rendezvényeknek, amelybe mindig valami lovas élettel kapcsolatos jelleget visznek a bázis szervezői.
A lovas életben a Szegedi név emberöltők óta kiolthatatlan szakmai fényt adó fáklyaként mutat irányt. Szegedi Gábor fogathajtó világbajnokunk és Guinness rekorder puszta-fogathajtónk fia Gábor tovább viszi az édesapjától átvett stafétát.
A sportlovak életében is elérkezik a pillanat, amikor véget ér az aktív pályafutásuk. A Hirling Lovasparkban közel 15 évnyi sportmunka után nyugdíjba vonul az egyik nagy kedvenc Fernando Ferkó (címképen), a 19 éve pej herélt sportló.
Négy kiskunhalasi lovas szerepelt kiválóan a kaposvári megméretésen. November 28-a és 30-a között Kaposváron rendeztek fedett pályán háromnapos díjugrató nemzeti és felkészítő versenyszámokat.
November 20-án Kiskunhalas adott otthont a FIMOSZ – a FIAT Márkakereskedők Országos Szövetsége – éves közgyűlésének. A Hirling József Lovaspark már nem először ad otthont a fórumnak. A hazai FIAT márkakereskedők hálózata áttekintette az idei év tapasztalatait, és közösen kijelölték a következő időszak szakmai irányait. A rendezvény házigazdája és moderátora a kiskunhalasi KB Autoteam Kft. ügyvezetője, Juhász Tibor volt, aki már másfél évtizede elnöke a honi márkakereskedői hálózat érdekegyeztető szakmai szervezetének.
Múlt héten szombaton rendezte meg a Zsanai Lovas Sport Klub évet értékelő, ünnepi gyűlését. Az eseményen részt vettek a klub versenyzői és a szüleik is. Jelen voltak Visnyei Miklós, Zsana polgármestere és a képviselő-testület tagja is. A meghívottak között megjelent a Fazekas Mihály Általános Iskola igazgatója, Kárász Péter.
Halloween-partit tartott a Kiskunhalasi Lovasbandérium október 31-én este a Hirling Lovasparkban. oszorkányokkal, csontvázakkal, varázslókkal és mindenféle rémséggel telt meg a halasi lovasbázis. A Kiskunhalasi Lovasbandérium szervezésében rendezték az idei Halloween-partit közösségépítési céllal a lovasok.
Október 17 és 19-e között rendezték Kecskeméten, az Airvent Pataki Ménes fedeles lovardájában Nemzeti és felkészítő fedeles díjugrató versenyt. Több kiskunhalasi egyesület is képviselte városunkat.
A nulladik nappal, vagy más néven melegítő nappal elkezdődött a póni, gyermek, ifjúsági, U25, masters és amatőr díjugrató országos bajnokság Kiskunhalason.
Csütörtökön, ma 17 órától bemelegítő versenyszám lesz, pénteken a Fiat Díjugrató Országos Bajnokság elődöntőit láthatja a kiskunhalasi közönség, szombaton a középdöntők, míg vasárnap a bajnoki címek sorsa dől el a döntőkben.
Országos minősítő díjugrató versenyt rendeztek augusztus 21-e és 24-e között Kecskeméten, a Pataki Ménes versenypályáján.
Augusztus 28-a és 31-e között rendezik meg a Fiat Díjugrató Magyar Bajnokságot a halasi füves arénában. A megméretésen a póni, a gyermek, az ifjúsági, az U25-ös, a masters és az amatőr díjugratók döntik el a magyar bajnoki címek sorsát.
A filces pályán kialakított díjlovagló négyszögben 13 versenyszámot láthatott a közönség a Díjlovaglás Kelet-Magyarország Régiós Döntőjének második napján. Vasárnap az előző naphoz hasonlóan 52-en léptettek lovaikkal a versenypályára és 11 számban avattak bajnokot.
Szombaton 14 versenyszámot láthatott a főleg szakmai nézőkből álló publikum a Hirling József Lovasparkban rendezett Díjlovaglás Kelet-Magyarország Régiós Döntőjének első napján. A 9 vármegyéből verbuválódott mezőnyben halasi és környéki lovasok sikereinek is tapsolhattak a lovasbarátok.
Most hétvégén szombat-vasárnap rendezik Kiskunhalason a Díjlovaglás Kelet-Magyarország Régiós Döntőjét. Kiskunhalason a szakág még nem rendezett versenyt, ezért újdonságnak számít a rendezvény. A négyévszakos pályán rendezik a döntőt, a belépés ingyenes a lovasparkba.
A Quality Championátus I. fordulójában vasárnap a döntőkre került sor a Hirling József Lovasparkban. Kilenc versenyszámot tartottak, ebből két nyitott számmal.
A Quality Championátus I. fordulójában szombaton a középdöntőkre került sor a Hirling József Lovasparkban. Tizenkét versenyszámot tartottak, öt nyitott számmal.
A Quality Championátus I. fordulójában pénteken az elődöntőkre került sor Kiskunhalason a Hirling József Lovaspark füves arénájában. A helyi sportbarátok Frányó Csenge győzelmének tapsolhattak, aki Bognár Obstreicher nevű lovával megnyerte a serdülő A 120 cm-es elődöntőt.
Péntektől vasárnapig a Hirling József Lovasparkban a championátus első fordulójára kerül sor. Összesen 34 versenyszámot tartanak a három nap alatt a szervezők. Július 25-én reggel 7 óra 30 perctől indulnak a versenyszámok a füves arénában és késő délutánig tartanak, a döntőket vasárnap láthatják az érdeklődők.
A helyi lovasok mellett a régióból is több lovas egyesület érkezett a megméretésre.
A napokban sportdiplomáciai sikert ért el az egyik kiskunhalasi díjugrató versenybíró, Dr. Juhász Dóra, aki Svájcban tett sikeres level 3-as nemzetközi versenybíró vizsgát.
Vasárnap befejeződött Kiskunhalason a háromnapos nemzeti és felkészítő díjugrató verseny. A Hirling József Lovasparkban füvön és textiles pályákon összesen 35 versenyszámot, 468 starttal láthatott a közönség. A kiskunhalasi lovasok tíz elsőséget értek el.
A beszélgetés témája a honfoglaló magyarok őstörténete, a Kárpát-medencébe való érkezésük, hagyatékuk, különös tekintettel a Kiskunhalas környéki régészeti különlegességekre.