Csúcsjavító halasi úszók
Sport

Csúcsjavító halasi úszók

Hódmezővásárhely adott otthont a 13-14 éves korosztály legrangosabb megméretésének, az Országos Gyermek Bajnokságnak. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesületet négyen képviselték, akik egyéni csúcsjavításokkal hívták fel magukra a figyelmet. 
Úszóink érmes, pontszerző helyezései Hódemezővásárhelyen
Sport

Úszóink érmes, pontszerző helyezései Hódemezővásárhelyen

A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület Hódmezővásárhelyen két versenyzővel állt rajtköre a Regionális Delfin Bajnokságon a múlt hétvégén. Csontos Kristóf vezetésével összességében nyolc pontszerző helyezést, két ezüst és egy bronzérmet szereztek Paplógó Hunor és Sörös Damján (címképen jobbról balra) a Regionális Delfin Bajnokságon.
28 halasi úszóérem Szegedről
Közélet

28 halasi úszóérem Szegedről

A vadonatúj Tiszavirág Sportuszoda adott otthont a tizedik alkalommal megrendezett Naturtex Kupának Szegeden. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői folytatták a jó hagyományokat és 28 éremmel, valamint 18 pontszerző hellyel térhettek haza.
Generációváltás a halasi úszóknál: már vannak eredmények (galéria)
Sport

Generációváltás a halasi úszóknál: már vannak eredmények (galéria)

Generációváltás zajlott az elmúlt időszakban a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesületnél. Egy sikerekben gazdag korszakot követően új korosztály bontogatja a szárnyait. Novotny Attila vezetőedző szerint vannak eredmények, a 10-12 éves gyermekek már felhívták magukra a figyelmet. Közben folyik az utánpótlás nevelése is, Csontos Kristóf többek között óvodás gyermekeknek tart játékos foglalkozásokat.