A tavalyi nagy sikerre való tekintettel, a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft idén is több alkalommal megszervezi a kiskunhalasi strandon a Vizes Családi Kalandnapot. A sorozat első állomásán sok érdekes programelem várta a kilátogató famíliákat.
Habparty, légvár, cukorkaágyú, kézműves foglalkozás és óriás vizes csúszda is szerepelt az idei első Vizes Családi Kalandnap kínálatában. Vasárnap délelőttől egészen estig nyújtott kikapcsolódási lehetőséget a gyerekeknek, felnőtteknek a rendezvény. Az időjárás remek volt, a 37 fokos kánikulában kellemes hűsítést biztosítottak a medencék.
A kicsik körében nagyon népszerű volt Stich karaktere, aki több alkalommal is felbukkant a strandon, hogy a kis rajongók közös fotót készíthessenek vele. A programnak lesz folytatása, hiszen július 12-én, 25-én és augusztus 8-án is sok-sok érdekességgel készülnek majd a szervezők. A részletekért érdemes lesz figyelni az online plakátokat.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.