1970-ben, ötvenöt évvel ezelőtt fejezték be általános iskolai tanulmányaikat azok a mára már 70. életévük környékén járó hölgyek és urak, akik most egy kellemes hangulatú találkozó keretében elevenítettek fel számos szép emléket. Az eseményen ott volt egykori osztályfőnökük is, aki szintén jól emlékezett a régi sztorikra.
Jeles évforduló alkalmából gyűltek össze a fotóinkon látható hölgyek és urak az elmúlt hétvégén. 55 évvel ezelőtt végezték el az általános iskolát, most pedig ezeket a szép emlékeket elevenítették fel közösen.
- A Felsővárosi Iskola diákjai voltunk, nagyon szerettünk oda járni. Boldog, gondtalan gyermekkorunk volt, és nagyon örülünk, hogy még ennyi idő után is tudunk osztálytalálkozót szervezni. Ilyenkor átbeszéljük, hogy anno mi volt, hogy volt, sok szép dolog előkerül a múltból – mesélte Rácz István az osztálytalálkozó szervezője.
Az egykori osztályfőnök, Dr. Elek Vidorné számtalan dolgot felidézett volt osztályával kapcsolatban. Mint mondta, alapjában véve mindenki tisztelettudó volt, persze azért néhanapján egy kis „zsiványság” is belefért a kalandokba.
A jelenlévők búcsúzóul azt mondták, hogy öt év múlva ugyanitt várják majd weblapunk munkatársát.