Óvodásokat és iskolásokat is várnak a nyár folyamán a kiskunhalasi Csetényi Élményparkba. A vakációs ideje alatt megvalósuló táborokban a gyerekek megismerkedhetnek a természettel és a város ikonikus építményeivel is. Az együtt töltött napok során különféle foglalkozások, játékok színesítik a kínálatot.
A nyár folyamán a kiskunhalasi Csetényi Élményparkban több korosztálynak is lehetősége nyílik majd, hogy nyári táborok keretében, hasznosan töltsék el a vakációt. Az előkészületi munkák már javában zajlanak, szerveződnek a programok is.
A foglalkozások Bezsenyiné Doszpod Kitti elképzelései alapján valósulnak meg. A szervezők szerint, korosztálytól függetlenül, a gyerekek sokat profitálhatnak abból, ha elmennek egy ilyen jellegű nyári táborba.
A beszélgetés témája a honfoglaló magyarok őstörténete, a Kárpát-medencébe való érkezésük, hagyatékuk, különös tekintettel a Kiskunhalas környéki régészeti különlegességekre.