2026. 04. 20. hétfő
Tivadar
  Írjon nekünk overcast clouds 15°C Érzett: 14°C Szél: 10 m/s Párat.: 47%

Ötvenegy gól egy halasi utánpótlásmeccsen

Jáger Levente  |  2026. 03. 30., 13:53

Kilencven perc alatt 50 gólt kapott a Kiskunhalasi FC U19-es labdarúgócsapata hazai pályán, a Csólyospálos elleni mérkőzésen. A halasiak egyetlen becsületgóllal tudtak válaszolni, és a megyei bajnokságban is kilátástalan helyezetben, az utolsó helyen állnak a tabellán.

Az országos labdarúgófórumokra is bekerült egy U19-es, megyei labdarúgómérkőzés jegyzőkönyve. Kétségtelen tény, hogy ritkán látni ilyen eredményt, még az utánpótlásfociban is. Kár, hogy ennek egyik szereplője az egykor szebb napokat látott és szurkolóinak éveken át sok örömet szerző Kiskunhalasi FC volt. A fiatalok nyolc mezőnyjátékossal és egy kapussal álltak ki, hazai pályán a Csólyospálos elleni meccsre. A bajnoki listavezető alaposat javított a gólkülönbségén. A második és a nyolcvanhetedik perc között 50 alkalommal vették be a vendégek a hazai kaput. Már a félidőben 0-25 volt az állás, a halasiak 0-37-es állásnál szépítettek. A végeredmény: Kiskunhalasi FC - Csólyospálos 1-50. A KFC négy büntetőponttal az utolsó helyen állnak úgy. hogy 12 mérkőzés alatt mindössze hét gólt szereztek.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 17., 14:25
Jó tudni. Új helyre költözik április 18-tól, szombattól Kiskunhalason, a gyermekorvosi ügyelet- közölte a közösségi oldalán a Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórháza.
2026. 04. 17., 12:32
A Thorma János Múzeum adott otthon április 16-án, Végső István Gettóélet 44 című könyvének halasi bemutatójához. A szerzőt Dr. Téglás Péter (városunk egykori vezető ügyésze) kérdezte a kötet tartalmáról
2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-17 15:19:15
Húzták a talpalávalót - a különböző tájegységek népzenéivel, a Zagyva Banda műsorával zárult Kiskunhalason a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei évada. A diákokból álló hallgatóság még dalra is fakadt a rendhagyó zeneórán, sőt visszatapsolták a zenészeket.
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés