2026. 07. 21. kedd
Dániel, Daniella
  Írjon nekünk overcast clouds 30°C Érzett: 28°C Szél: 6 m/s Párat.: 23%

57. Bibó Kupa: főszerepben a fiúcsapatok

Jáger Levente  |  2026. 03. 13., 14:31

Európa egyik legnagyobb múltú diáksport eseménye a Bibó Kupa, amely idén már az 57. állomásához érkezett. Különleges lesz az idei alkalom, ugyanis fiúcsapatok mérkőznek majd egymással, a lányok számára bemutatómeccseket szerveztek. Szombaton pedig ismét pályára lépnek a retrócsapatok.

Megújult a Bibó Kupa Nemzetközi Középiskolás Kézilabdatorna, amely Európában is egyedülálló sorozatnak számít. Ez már az 57. alkalom, és a házigazdák számos változtatást hoztak a lebonyolításban. A legfontosabb módosulás az, hogy 2026-ban fiúcsapatok mérkőznek egymással a kupáért. A hazaiak mellett a Szilády Áron Református Gimnázium, valamint kecskeméti, szegedi középiskolák válogatottjai mellett a székelyudvarhelyiek fogadták el a meghívást. A lányok bemutató mérkőzések keretében szerepelhetnek. Az idei kupa előzményeként csütörtökön Bibóka Kupa néven rendeztek egy utánpótlástornát. 

Képgaléria megtekintése (33 db kép)

Az ünnepélyes megnyitó előtt megkoszorúzták a csarnok névadójának, Horváth Istvánnak, valamint Paczolay Gyulánénak az emléktábláját. A nyitóceremónia keretében a Halas Fitness Egyesület versenyzői tartottak egy rövid bemutatót. Csorba Imre igazgató köszöntőjében azt emelte ki, hogy a Bibó Kupa nemcsak a sportról, hanem a barátságokról is szól. A nyitómérkőzést a Szilády és a Bibó vívta, szombaton fél kilenckor kezdődik a kupa második napja. A döntőre március 15-én, 11.30 órakor kerül sor.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 07. 19., 12:08
A Swift Cup Europe 2026-os szezonjának félidejéhez érve Csuti Zoltán magabiztos előnnyel vezeti az összetett pontversenyt, miután a lengyelországi Tor Poznań versenypályán mindhárom futamot megnyerte. A kiskunhalasi autóversenyző következő megméretése éppen a születésnapján lesz.
2026. 07. 18., 18:25
A 2026. évi Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság felnőtt kategória nyereményautója egy vadonatúj Fiat 500 Torino Edition 1.0 BSG Hybrid modell lesz. Az augusztus 28-a és 30-a között, a Nemzeti Lovardában megrendezésre kerülő OB döntő felnőtt egyéni győztese tehát mindent visz, plusz egy Fiat 500 Hybrid lesz a különdíja.
2026-07-17 09:22:27
Angyal Péter természetfotós vezette körbe a Csetényi Élményparkban a Martonosi Pál Városi Könyvtár nyári napközis táborának résztvevőit szerdán.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
2026. 05. 19., 17:08
A kiskunhalasi István Dia dartsversenyzői sikereiről mesélt nekünk.
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
hirdetés