2025. 11. 16.
Ödön
  Írjon nekünk

Hasznos előadások anyukáknak a könyvtárban

Kovács Iván  |  2025. 08. 08., 10:16

Mint korábban hírül adtuk a Szoptatás Világhete alkalmából augusztus 6-ától, rendezvény és előadássorozat kezdődött a Martonosi Pál Városi Könyvtárban. Az eseménysor csütörtökön előadásokkal folytatódott és ma, pénteken fejeződik be. A területet ismerő egészségügyi szakemberek tartották és tartják ma a tájékoztatókat. Csütörtök délután a közönséget dr. Sári Tamás, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza szülészet nőgyógyászatának osztályvezető főorvosa köszöntötte, majd megkezdődtek az előadások.

Plander Nóra és dr. Sári Tamás
Fotó: Kovács Iván

Mint beszámoltunk róla a Szoptatás Világhete alkalmából augusztus 6-ától szervezett rendezvénysorozat első mozzanataként Mihályi Kocsis Edina kommunikációs koordinátor és segítői virággal ajándékozták meg a megjelent édesanyákat a könyvtárban. 

A Szoptatás Világhete alkalmából augusztus 6-án délelőtt, a kiskunhalasi szoptatós anyukák köszöntésére szerveztek eseményt a Martonosi Pál Városi Könyvtárba. Ilyen jellegű köszöntés először történt városunkban. A szervezőktől megtudtuk, hogy hagyományt kívánnak teremteni a rendezvénnyel.
bővebben ...

Szerdán délután négy órakor több előadás vette kezdetét a rendezvényen. A miért ébred a babám – alvás, altatás az első évben témakörben Pánczél Zsófia előadását hallgatták meg az érdeklődők. Az előadó ismert szakember, aki a kötődve a kezdetektől oldal alapítója, alvásspecialista és perinatális szaktanácsadó. Nagy érdeklődés övezte az Illóolajokkal a várandóság, szülés és gyermekágy alatt című előadást, amelyet Stath-Kovács Mariann szoptatási segítő mondott el közönségének.

Édesanyák az előadáson
Fotó: Kovács Iván

Csütörtökön délután dr. Sári Tamás, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza szülészet nőgyógyászatának osztályvezető főorvosa köszöntötte a megjelenteket. Elsőként Anyának lenni elvárások helyett kapcsolódás címmel Plander Nóra pszichológus adott elő. Majd őt követte a dr. Római Gabriella szülész-nőgyógyász szakorvos által felvezetett téma előadása, az Életmód a várandósság alatt (testmozgás, súlyváltozás, étkezés) címmel.

Plander Nóra pszichológus fontos lelki kérdésekben adott hasznos eligazodást
Fotó: Kovács Iván

Ma a 16.00-kor az anyatejes táplálás útjai -anyai történetekről lesz beszélgetés a könyvtár olvasótermében, amely során Dr. Lóczi Brigitta és Fodor-Juhász Edina osztják meg gondolataikat. A beszélgetés mondanivalóját Dr. Petrovics-Balog Anna moderátor közreműködése teszi még átláthatóbbá. Az előadássorozat következő állomása 17.15-kor a Cseppről cseppre - Fejéssel az anyatejes táplálásért címmel folytatódik Dr. Lóczi Brigitta szülész-nőgyógyász szakorvos prezentálásával.

Anyuka gyermekével az előadás közben
Fotó: Kovács Iván

A rendezvény a Biztonságos szülés. A szülészet-nőgyógyászat fejlesztéséért Alapítvány szervezésében és a Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda támogatásával valósul meg. A rendezvény további támogatói a Kiskunhalason szültem/szülök csoport, az Anyahangoló, a Martonosi Pál Városi Könyvtár Kiskunhalas, a Kiskunhalasi Védőnői Szolgálat, a Manyaságok, a Kötődve a kezdetektől és a Halasmédia voltak.

Dr. Római Gabriella szülész-nőgyógyász szakorvos az életmód hangsúlyairól osztotta meg gondolatait
Fotó: Kovács Iván

A Halas Televízió a csütörtök délutáni előadásokat rögzítette és a következő hetekben műsorára tűzi. Az augusztus 13-i Hírnaplóban pedig az előadók közül láthatnak nyilatkozatokat a 19 órakor kezdődő Hírnapló rovatban.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 14., 13:27
Első alkalommal rendezett Fazekas-hetet a Fazekas Mihály Általános Iskola. Ennek része volt a Máton napi lámpás felvonulás is, de volt kvíz, rajz- és versíró pályázat is. A cél az volt, hogy a diákk jobban megismerjük Fazekas Mihályt, az iskola névadóját.
2025. 11. 14., 08:53
Tóth Ferenc, a Térváz Építőipari Kft. ügyvezető tulajdonosa az év vállalkozója – jelent meg néhány perccel ezelőtt Fülöp Róbert polgármestere közösségi oldalán. A díjazottat erről személyesen tájékoztatta a polgármester – tette hozzá. A döntést – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is a korábbi díjazottakkal közösen hozta meg a városvezető
2025-11-14 16:53:50
- Bemutatkozott az új kórházigazgató. dr. Suhajda János volt a Beszéljünk róla magazinunk vendége - Jövőd a tét, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal pályaválasztási kiállítása - Generációkon át. Egyre népszerűbb Kiskunhalas legfiatalabb sportegyesülete. - Épül a jégpálya. Ünnepi díszbe öltözik a halasi főtér, hamarosan lehet korcsolyázni.
2025-11-13 15:47:24
- Különleges dísz- és használati tárgyak készülnek nap, mint nap a Benjámin Lakóotthonban - Így készültek szalagavatójukra a bibósok - Mimitér: Ihász Anita új könyve - Lapozgató: Dezső-Nagy Abigél
2025-11-13 13:17:57
Koligyer Bence ötödik esztendeje irányítja a kiskunhalasi székhelyű Koliken Kft.-t. A vállalkozást édesapja Koligyer Zoltán alapította. Több mint harminc évvel ezelőtt csupán néhány biciklibelsővel és köpennyel kezdődött a cégtörténetük, ma már 15.000 m2-en, 350 típusú kerékpárt gyártanak és több mint félmillió eladott bringát tudhatnak a hátunk mögött.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2025. 11. 06., 13:24
Ormosné Bodrogi Viola, a kitüntetett pedagógus.
2025. 10. 17., 15:55
Horváthné Nagy Marianna géjárművezető-oktató.
2025. 10. 15., 10:47
Tóth Viktor világhírű jazz-szaxofonos.
2025. 10. 15., 10:29
Csővári Tibor kétszeres világbajnok sporthorgász.
hirdetés
.